Sajnálom!

Sziasztok!
Tudom, hogy már réges-régre ígértem az új részt, de már múlt héten be kellett járnom a suliba, a tanévnyitó-próbákra, és szinte semmi időm nem volt.
Nem mentegetőzni akarok, ez az igazság. Nem tudom, hányan láttátok chatben, hogy ma érkezne az új rész, de most minden összecsapott a fejem fölött, és most nincs erőm befejezni a részt. Sajnálom, röstellem magam, de ez sajnos így alakult, és tudjátok, hogy ennyit még egy résszel sem késtem. Az első héten, amikor még nem olyan nagy a hajtás, be fogom fejezni, és közzé fogom tenni az új részt. Remélem, hogy velem maradtok, és nem haragszotok túlságosan.
Még egyszer sajnálom!

Puszi: Little Candy

Hírek

Sziasztok!
Szóval egy nagyon fontos dolog, amit le szeretnék írni, hogy borzasztóan röstellem magam, de kb. két hétig nagyon elfoglalt voltam, és sajnos nem volt lehetőségem és időm írni, így csúszik egy kicsit 13. rész. Tényleg nem sokat, max. 3 napot, de most kicsit regenerálódok, és rögvest neki is állok a következő rész megírásának. Nagyon sietek, tényleg sajnálom, nagyon röstellem magam, és tényleg nagyon fogok iparkodni, hogy minél hamarabb hozhassam nektek a következő részt!
Ez nem azt jelenti, hogy szünetel a blog, nincs erről szó, csak egy kicsit tolódik a 13. rész közzététele!
Tényleg sajnálom!
Ugye nem haragszotok rám?

12. rész

Hello Everybody!
Megérkeztem a következő résszel!
Köszönöm a több mint 6300 oldalmegjelenítést és a 12 rendszeres olvasót! Fantasztikusak vagytok, csak így tovább!
Na nem húzom tovább az időt, további szép nyarat, és jó olvasást!
U.I: Komizni, pipálni, feliratkozni ér!
Puszi: Little Candy

12. rész
"Ez is olyan nyálas jelenet lesz, mint a romantikus filmekben lenni szokott?"

~Sara szemszöge~

Újra együtt az álompár?

Néhány hete felröppent a hír, hogy Justin Bieber (20) és Selena Gomez (22) végleg búcsút intettek egymásnak. A szakítás okát pontosan senki sem tudja, s már épp kezdtek lenyugodni a kedélyek a két tinisztár körül, de a pár nappal ezelőtti események ismét magukra vonták az újságírók figyelmét. A két énekes kézen fogva érkezett Justin Bieber egy napokban adott koncertje helyszínére, majd -a fotók szerint- együtt is távoztak a műsor után, s talán jogosan gondolhatjuk, hogy ismét szerelem szövődik a két fiatal között.

Vajon újra egymásra találnak, vagy ez ismét csak egy fellángolás?

Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

 Még mindig könnyes szemekkel, szipogva dobtam az újságot a hatalmas franciaágyra. Gondolatok milliói kavarogtak a fejemben, s a fel nem tett kérdéseimre kerestem a választ. Lehet, hogy ez ismét csak egy rossz pletyka? Vagy talán ez a színtiszta igazság? Ezek azok a kérdések, amikre mindennél jobban szerettem volna választ kapni, de jelen pillanatban nem volt annyi erőm, hogy felálljak, s lesétáljak a többiek közé, hogy végére járjak ennek az egésznek. Kívülálló szemmel talán egy hisztis, labilis lelkiállapotú libának tűnök, aki nem képes megoldani a problémáit, még a legapróbbakat is elefánt méretűre nagyítja. Talán így is van, de ebben a helyzetben viszont magamnak kell hogy igazat adjak. Nem tartom helyénvalónak, hogy valaki- még ha az a személy híres ember is- több hétig szédít valakit, s aztán rájön, hogy neki mégis az exe kell, s még csak annyi gerinc sincs benne, hogy a másik elé álljon, és közölje vele, hogy nem szeretné tovább folytatni a vele való kapcsolatát.

Pár perc múlva még mindig némán ülve meredtem magam elé az ágyon ülve, s a Justinnal való kapcsolatomon gondolkoztam. Az már szinte biztos volt, hogy nem folytathatjuk tovább a kapcsolatunkat, de azt mégsem találtam korrektnek, hogy a turné közepén lelépjek, magam mögött hagyva mindent, de talán mégis ez lenne a legésszerűbb megoldás. Az elmúlt napokban sok szörnyűségen mentem keresztül, s annyi erőm meg már nem maradt, hogy végignézzem, ahogy kivirágzik a kapcsolatuk.
Sokan kérdezték már tőlem, hogy hova lett az a mosolygós lány, nekem pedig a válaszom rendszerint az volt, hogy eltűnt, valaki egészen más lépett a helyébe. Az az életerős, életvidám lány eltűnt, földbe tiporták, s nem láttam nagy valószínűségét, hogy ezek után valaha is tudnék őszintén mosolyogni. Bár őrültség lenne ilyen kijelentéseket tenni már most, hiszen az élet megy tovább, fel kell emelnem a fejem; most nem sírhatok.

Minden erőmet összeszedve felálltam az ágyról, s a gardrób felé vettem az irányt. Kinyitottam a hatalmas kék bőröndömet, és rendszertelenül kezdtem beledobálni a turnéra hozott ruháimat. Pakolás közben a kezembe akadt egy fekete, mély nyakú póló, ami a méretéből és a fazonjából ítélve sem lehetett az enyém. Félmosollyal az arcomon emeltem orromhoz a ruhaneműt, s nagyot szippantottam a jellegzetes illatból, amit úgy szerettem már a kezdetektől fogva. Némi gondolkozás után gondosan összehajtogattam a sötét színű pólót, s az utazótáskám mélyére rejtettem. Justin ruhatárában több hasonló darab van, úgyhogy nem hinném, hogy ennek az egynek a hiánya tűnne fel. Nekem viszont szükségem volt rá, hogy megőrizzem magamban az együtt töltött idő emlékét.
Majdnem kész voltam, már csak két póló és egy nadrág pihent a hatalmas szekrény alján, majd miután azok is a bőröndbe kerültek, fáradtan huppantam le a teraszon lévő kényelmes, párnázott székre.
Tárcsáztam a reptér számát, majd a fülemhez emelve a készüléket hallottam meg az ügyintéző nő bársonyos hangját. Közöltem vele, hogy a legközelebbi, Londonba tartó gépre szeretnék jegyet foglalni, s kissé megkönnyebbültem az indulás órájának hallatán. Alig múlott 12 óra, s a repülőgép pedig 1 órakor indul.
Miután elköszöntem a reptér alkalmazottjától, rögtön tárcsáztam egy itteni taxi céget, s rendeltem egy autót fél 12-re.
Sietve kaptam magamra a vékony esőkabátomat, s a bőröndömet magam után húzva, az utazó táskával a kezemben néztem még egyszer végig a hotelszobán, és próbáltam mindent gondosan az emlékezetembe vésni.
Még egy utolsó pillantást vetettem a hatalmas franciaágyra, majd a szemem megakadt a mai újságon, amiben a cikket olvastam a két szupersztárról. Közelebb léptem, majd némi gondolkodás után a kézitáskám mélyére süllyesztettem a napilapot.
Az ajtót magam után bezárva, sietős léptekkel hagytam el a helyiség, hisz nem szerettem volna megkockáztatni, hogy esetleg a turné egyik résztvevőjébe botlok.
A tágas hallba leérve rögtön a recepcióhoz siettem, majd az idősödő nő elé csúsztattam a szoba kulcsát. A nő kissé megrökönyödve, elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Mrs. Mitchael, máris elhagyja a szállodát?- kérdezte, majd arcvonásai megenyhültek, s őszinte kíváncsiságot véltem felfedezni a hangjában.
- Igen, sajnos így alakult a helyzet.
- De ugye nem a kiszolgálás miatt döntött így?- kérdezte, és barna íriszei aggodalommal teltek meg.
- Nem, dehogy- emeltem kezeimet védekezően magam elé- A személyzettel és a kiszolgálással sincsen semmi probléma, csak nekem itt véget ért a nyaralás.
Kissé mintha megnyugodott volna válaszom hallatán, és nem kérdezősködött többet, majd miután kedvesen intettem még egy utolsót a szálloda ajtajából, kiléptem a friss levegőre.
Az idő még mindig esős volt, bár talán már nem esett annyira, mint reggel, de én az esőkabát ellenében is behúzódtam a hotel előtti fedett rész alá. A csomagjaimat a lábam elé helyezve vártam a rendelt taxira, miközben az előttem elhaladó esernyős járókelőket tanulmányoztam.
Nem sok időm maradt a nézelődésre, mert pár perc múlva a az előttem leparkoló járművezető hangos dudálással jelezte, hogy ideje lenne beszállni. Halkan köszöntem a sofőrnek, miután becsukódott az ajtó már indultunk is a reptérre.
Az autóban volt időm gondolkozni, smár épp csukódtak volna le a szemeim, mikor a taxis erélyesen hátraszólt, hogy megérkeztünk.
Kifizettem a fuvar árát, majd a reptér előcsarnoka felé igyekeztem. Kicsit elszámoltam magam, mert az óra nagymutatója még a 40-t sem érte el, így a büfében vásárolt forró, gőzölgő kávéval a kezemben foglaltam helyet az egyik nem túl kényelmes műanyag széken.
A meleg folyadék jólesően folyt végig torkomon, és a gondolataim akaratlanul is ismét Justin felé terelődtek, de most megpróbáltam kizárni a zavaró, negatív gondolatokat elmémből, és csak a szép emlékekre koncentráltam.
A koffeintartalmú italból már csak egy kortynyi maradt a pohár alján, mikor megszólalt a hangosbemondó és tájékoztatta a Londonba tartó utasokat, hogy a becsekkolás megkezdődött.
Feltápászkodtam az ülőalkalmatosságról, majd elindultam, és miután becsekkoltam, és a bőröndömmel is minden rendben volt, felszálltam a gépre, és elfoglaltam az egyik ablak melletti helyet.
Miközben bámultam ki az ablakon, egy elég ismerős, fekete Range Rover-t véltem felfedezni, közvetlen a gépek előtt. Fejemből elhesegettem a vészjósló gondolatokat, s a fülhallgatómat bedugva átadtam magam a zene világának.
Már épp kezdett volna újraindulni a kedvenc lejátszási listám, mikor egy kéz ért a vállamhoz, és pedig ijedten ugrottam meg. Kikaptam a fülhallgatómat a fülemből, s oldalra néztem, hogy lássam, kinek állt szándékában a színinfarktust hozni rám.
Viszont kellemesen csalódtam, mikor egy eléggé helyes fiú fülig érő mosollyal vigyorgott rám.
- Ne haragudj, leülhetek melléd?
- Persze, gyere csak nyugodtan.- mosolyogtam rá halványan.
- Travis vagyok!- üdvözölt mosolyogva, majd hatalmas tenyerét felém nyújtotta.
- Sara. Örvendek!- fogtam vele kezet, s próbáltam megakadályozni, hogy fülig vörösödjek, miközben igéző kék szemeibe nézek. Ezek az íriszek viszont nem azok az általam annyira szeretett gesztenyebarna íriszek voltak, amikkel az elmúlt héten mindig farkasszemet néztem ébredés után.
Elkezdtünk beszélgetni, úgy általánosságban mindenről, Travis elég kellemes társaságnak bizonyult, és csevegés közben azt sem vettem észre, hogy felszálltunk
Miután megbeszéltük az élet nagy dolgait, és telefonszámot cseréltünk, visszadugtam a fülhallgatómat, majd mielőtt a zene kellemes, lágy hangja megszólalhatott volna fülemben, egy ismerős hangot véltem felfedezni a hátam mögül, s ez volt az a hang, amit ezer közül megismertem volna.
- Ne haragudjon, tudna nekem segíteni?- kérdezte, gondolom az egyik légiutas kísérőtől.
Hirtelen eluralkodott rajtam a pánik, és kérdések ezrei cikáztak a fejemben.
Hogy kerül ő ide? Mit keres itt? Honnan tudta meg, hogy felszálltam erre a gépre? Ez is olyan nyálas jelenet lesz, mint a romantikus filmekben lenni szokott? A fiú a lány után megy, megmagyaráz mindent, s folytatják a kapcsolatukat ott, ahol abbahagyták?
Bár, ezen a dolgon aligha ha van megmagyarázni való.
Kapucnimat a fejemre húzva süppedtem bele a puha székbe, s próbáltam arcomat minél jobban takarni előle.
Vajon észrevesz, vagy simán elsétál mellettem?

11. rész

Halihóóó!
Megjöttem, a vártnál kicsit hamarabb!
Nincs különösebb hozzáfűznivalóm a részhez, talán csak annyi, hogy ez egy kicsit hosszabb rész az eddigieknél. Ja és még annyi, hogy aki megnyitja a blogot, az látja, hogy az van kiírva, hogy a 10. rész áprilisban lett közzétéve, de ez nem a jó dátum. Ha megnézitek a facebook csoportot, akkor látjátok, június 14-én(?) raktam ki, aznap, mikor a 10. részt is.
Köszönöm a több mint 5000 oldalmegjelenítést és a 11 rendszeres olvasót! Csak így tovább!
Hogy telik a nyaratok? Voltatok már nyaralni?
Nem húzom tovább az időt, jó olvasást, komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel!
Puszi: Little Candy <3


11. rész
"Mi ez már megint?"

~Sara szemszöge~

Becsuktam magam után a fürdőszoba ajtót, s belenéztem a falon lógó tükörbe. A látvány sokkolt, a szemeim körül sötét karikák éktelenkedtek, s szemeimből csak úgy sugárzott a fáradtság. Megmostam az arcom és a fogam, felkapkodtam az előre kikészített ruháimat, majd kimasíroztam a helyiségből. Ahogy megfordultam, aranyos látvány tárult elém. Justin hason feküdt, magához ölelte a halványkék kispárnát, s édesen szuszogott. Nem volt szívem felébreszteni, hiszen volt egy halvány sejtésem, hogy az elmúlt napokban nem sokat aludt, részben miattam. Csöndes léptekkel az ablakhoz sétáltam, elhúztam a sötétítőt, épp annyira, hogy Justin-t ne zavarja az alvásban, majd az elém táruló látványt kezdtem el csodálni. Még korán volt, ezért nem közlekedett annyi autó az egyébként forgalmas utakon, így kint is csend honolt, a gondolataim pedig az elmúlt napok eseményei felé terelődtek. Mennyi idegeskedést, fájdalmat elkerülhettem volna, ha nem felejtem el bezárni a szobaajtót. Bár, így végiggondolva, valószínűleg az az elmebeteg megtalálta volna a módját, hogy bejusson, még zárt ajtón keresztül is. Az elrablásom napjára nem emlékszem tisztán, de annyi rémlik, hogy nagy sikítozások közepette tuszkoltak be egy sötétített ablakú, fekete Range Rover-be. Az utolsó emlékem, hogy Justin nevét kiabálom, majd nem látok, nem hallok semmit. Innentől pedig nem ugrik be semmi, teljes képszakadás. Így utólag visszagondolva, érdekes, hogy senki nem hallotta a sikoltozásom, hisz a szállodában több száz ember dolgozik, és én sem vagyok túlzottan halk. Mindegy, a tényeken ez már nem változtat, s az elmúlt napok eseményei már csak rossz emlékek maradnak, amit valószínűleg sosem fogok tudni teljesen kiűzni az elmémből. Tudtam, hogy nem fogok a nap minden percében a történtekre gondolni, de néha elő fog ugrani egy emlékkép, amely majd egy pillanatra ismét össze fogja zavarni az amúgy is labilis lelki állapotomat. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy a családom-bár anyáék még nem tudnak róla-s Justin is minden erejével azon lesz, hogy jobban érezzem magam, és túltegyem magam a szörnyűségeken.
A hátam mögül motoszkálás hallatszott, s mire megfordultam volna, két erős kar fonódott a derekam köré. A gyönyörű, gesztenyebarna szempár fogva tartotta az enyémet, majd lassan közelebb hajolva lágy csókot lehelt ajkaimra. Miután elhúzódott, megvillantotta kisfiús mosolyát, majd arca abban a pillanatban komorrá is vált.
- Mi a baj?- biztattam mosolyogva, s megsimítottam enyhén borostás arcát.
- Semmi- rázta meg a fejét.- Min gondolkoztál?
- Csak az elmúlt napokon- vontam meg a vállam.-De rendben vagyok-villantottam felé egy magabiztos mosolyt.
-Ennek örülök- húzott közelebb magához.
Rövid társalgásunkat néhány perc csönd követte, de ez nem az tipikus "kínos csend" volt. Mindketten saját gondolatainkba merültünk, de ez kellett ahhoz, hogy átértékeljük az egymás nélkül töltött néhány napot.
- Figyelj Sara-sóhajtott Justin, majd még jobban az ölelésébe vont- Nem szeretném, ha kétség gyötörne a történtekkel kapcsolatban. Nem a te hibád, nem voltál olyan állapotban, hogy megvédd magad, s nekem sem esett nehezemre kifizetni a váltságdíjat. Senki nem neheztel rád, az elmúlt napok mindenki számára a pokol volt, de a te biztonságod a legfontosabb. Szörnyen gyötört a bűntudat, hogy nem tudtalak megvédeni, de később rájöttem, hogy ha én itt lettem volna azon az estén, akkor nem most, hanem egy másik alkalommal vitte volna véghez a tervét az az elmebeteg. Nem lehetek mindig a sarkadban, de innentől kezdve sokkal jobban fogok figyelni az árulkodó jelekre, s ha bármi gyanúsat észlelsz, kérlek szólj nekem. Nem engedhetem, hogy ez még egyszer megtörténjen.
Mondandója végére mindkettőnk arcát sós könnycseppek áztatták, s a szobára újra csend szállt. Ismét gondolatainkba merültünk, de most már csak az én halk szipogásom hallatszott. Justin nyugtatóan simogatta a hátam, míg én a mellkasába fúrtam az arcomat. -Kicsim-szólongatott Justin- Ugye nem ijesztettelek meg?

-Nem, dehogy- törölgettem a szemem- Jól vagyok, és köszönöm, hogy megnyíltál elöttem.
-Szeretlek, Sara!- nézett mélyen a szemembe.
- Én is téged, Justin- mosolyogtam fel rá őszintén, napok óta először.

 A délután semmi említésre méltó dolog nem történt. Többnyire a hotelszobában tartózkodtunk, csak az ebéd erejéig hagytuk el a barátságos helyiséget. Egymást ölelve ültünk az ablak előtt, s az elénk táruló látványt csodáltuk. Az utak már nem hasonlítottak a reggeli, csendes állapotukra, délutánra már ellepték őket a munkából hazafelé igyekvő üzletemberek autói. Hiába nagyváros, azért még itt sem engedhette meg magának minden ember, hogy autót vásárolhasson magának, így a buszok, villamosok is rendesen tömve voltak. A nap még mindig száz ágra sütött, annak ellenére, hogy 8 óra is elmúlt. Furcsa volt, hisz én a londoni időjáráshoz voltam szokva, ahol szinte mindennapos az esőzés, itt viszont még egy csepp eső sem esett, mióta itt vagyunk. Amerika melegebb, s szárazabb mint London, de nem panaszkodok, hisz szeretek az eső monoton hangjára kelni reggelente. Az éjszaka pedig még csodálatosabb volt, mert az utcák, terek, parkok 10 óra után már fényben úsztak. Az utcákat viszont most nem az üzletemberek, hanem a csinosan öltözött, kisminkelt lányok, és a tökéletesen belőtt hajú fiúk lepték el, akik a nagyváros főutcáin lévő szórakozóhelyek felé igyekeztek. A boltok már bezártak, csak néhány italbolt és non-stop üzlet várta még a vevőket ilyen késő este is.
A telefonom rezegni kezdett, elvettem az éjjeli szekrényről, majd mosolyogva nyitottam meg az üzenetet, aminek a feladója anya volt. Miután válaszoltam az sms-re, az órára pillantottam, s kikerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy éjfél is elmúlt már. Szóltam Justinnak, hogy pár percre birtokba veszem a fürdőt, majd alvós cuccaimat felkapva el is tűntem az ajtó mögött.
A zuhany alá belépve éreztem, hogy mennyire lefárasztott a mai semmittevés, s mivel most a forró víz sem lazított el, így 15 perc alatt végeztem a teendőimmel. Mosolyogva bújtam be az ágyba, Justin egy puszit nyomott a homlokomra, s biztosított, hogy siet, majd ő is eltűnt a fürdőszoba ajtó mögött.
Nagyon álmos lehettem, hisz már nem éreztem, ahogy Justin befeküdt mellém, mert szemhéjaimra ólom nehezedett, s átadtam magam a békés Álomvilágnak.

Reggel-számomra elég meglepő módon- az eső kopogó, de megnyugtató hangjára ébredtem. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő, de ekkor az engem ölelő karok még szorosabban fonódtak a derekam köré. Kikerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy még csak 6 óra van, majd a telefonomat visszahelyezve az ágy melletti éjjeliszekrényre fordultam Justin felé. Édesen szuszogott, szája résnyire nyílt, és a komoly erőfeszítések ellenére sem bírtam ki, hogy ne leheljek egy csókot hívogatóan húsos ajkaira. Nyugodt szívvel vettem észre, hogy nem ébredt fel a kis akciómra, majd álmosan hajtottam vissza a fejemet a kispárnára, s merültem ismét gondolataimba. Most viszont kettőnkön, a turnén agyaltam. Olyan hirtelen csöppentem ebbe az egészbe, pedig én nem a hírnévre vágytam, sosem tettem. Kezdődött a szalonban, majd a kávézóban folytatódott, aztán jöttek a veszekedések, s most itt fekszem mellette, de bátran kijelenthetem, hogy sehol nem éreztem még magam ilyen jól ezelőtt. Nem tudom, hogy Justin mikor akarja a nyilvánosságra hozni, hogy mi már egy pár vagyunk, de van egy olyan sejtésem, hogy az esetleges pletykáktól, utálkozóktól, bántó üzenetektől és beszólásoktól szeretne megvédeni. De azzal is tisztában vagyok, hogy nem bujkálhatunk örökké. A kapcsolatunk egyszer úgyis kitudódik, és talán az segíthet, ha a rajongók nem egy újság címlapjáról értesülnek a hírről, hanem tőlünk tudják meg. Most még sejtésem sincs, hogy mi lesz, de majd beszélek erről a dologról Justinnal és Scooterrel is.
Kalandozásomat Justin mocorgása zavarta meg, majd pár pillanat múlva kinyitotta gesztenyebarna íriszeit, s miközben szemeit tanulmányoztam, ő addig a hajammal játszott.
 - Jó reggelt!- köszönt reggeli rekedtes hangján.
 - Szia!- suttogtam mosolyogva- Hogy aludtál?
 - Egész jól.
 - Mihez van ma kedved?- kérdeztem őszinte kíváncsisággal.
 - Kora délután van egy koncertem, aztán a tied vagyok. Viszont nem hagylak egyedül, míg távol vagyok. Nem történhet meg még egyszer a múltkori eset, úgyhogy jössz velünk a koncert helyszínére.
- Rendben, akkor kikészítem a ruháimat- pattantam fel izgalommal, amit Justin mosolyogva nyugtázott.

Miután végeztem, elhagytam a gardróbot, majd az asztalra pillantva egy kis cetlit véltem felfedezni, amin Justin rendezett kézírása virított. Azt üzente, hogy ha végeztem, menjek le az ebédlőbe, a csapat ott van egy kis megbeszélés erejéig a koncerttel kapcsolatban.
Már épp zártam volna be az ajtót, amikor megláttam a hatalmas franciaágyon a mai újságot. Mivel az elmúlt napok nem voltak a legkellemesebbek számomra, ezért a legfrissebb híreket sem tudtam nyomon követni.
Érdeklődve foglaltam helyet az ágy szélén, s lapoztam bele az újságba. Az első oldalon Kesha virított kék hajkoronával, a másodikon az Union J turnéállomásai voltak feltűntetve, majd átlapoztam a harmadik oldalra, s ekkor kiesett az újság a kezemből. Hitetlenül, kikerekedett szemekkel bámultam a fotót, s a hozzátartozó rövid szöveget. Pár perc kellett, mire felfogtam az olvasottakat és látottakat, majd az arcomat a tenyerembe temetve kezdtem zokogni.
Mi ez már megint?

10. rész

Halihóóó!
Megérkeztem a 10. résszel! Kicsit késve, tudom, de a év végi hajrá engem sem került el, de a nyáron valamivel rendszeresebben próbálom majd hozni a részeket. Köszönöm a több mint 3700 oldalmegjelenítést és a 9 feliratkozót!
Hogy telik eddig a nyaratok? Milyen lett a bizonyítvány?
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, s ne feledjetek komizni, pipálni!
Puszi: Little Candy ♥


10. rész
"A világ összes pénzét odaadnám egyetlen mosolyodért!"

~Sara szemszöge~

Fáradtan, álmosan nyitogattam szemeimet, majd mikor egy ismeretlen helyiségben találtam magam, rögtön rájöttem, hogy nem a hotelszobánk puha, kényelmes ágyában fekszem. Pislogtam párat, majd zavartan ültem fel a kellemesnek nem éppen mondható fekhelyemről. Csak egy párna és egy pokróc szolgált ágyneműként, és nem is ágyon, hanem matracon feküdtem. A  fejem sajgott, a végtagjaim elernyedtek, a ruhám cafatokban lógott rólam, a testemet horzsolások fedték. Szokatlan, rideg volt a környezet, a fekete falak és a büdös, dohos szag roppant visszataszító volt, embertelen körülmények uralkodtak.

Az ajtó hirtelen kivágódott, és egy fekete hajú, jól öltözött, középkorú férfi lépett be rajta egy tálcával a kezében.

- Látom felébredtél- mosolygott gúnyosan- Nesze! Itt van a kajád!- dobta nekem a kiflit, ami a földön landolt.

- Miért vagyok itt?- kérdeztem lélegzet visszafojtva.

- Mert az a ficsúr barátod egy pénzes ember, azért!- rivallt rám.- Te pedig a legjobb módszer vagy ahhoz, hogy minél többet lehúzhassunk a szupersztár barátodról!
-Undorító!- sziszegtem, inkább csak magamnak. Képes lettem volna szembe köpni, de nem mertem kockáztatni.
- Azt hiszed érdekel a véleményed?- araszolt közelebb hozzám,majd államat vaskos ujjai közé kapta- A lényeg, hogy mihamarabb megkapjam az érted járó pénzt! És addig is csönd, egy szót sem szólsz, de ha ezt mégis megtennéd, nagyon megjárod! Értve vagyok?- sziszegte fogai közül.
Bevallom őszintén, hogy féltem. Ki voltam szolgáltatva, nem tudtam ellene semmit tenni. Minden próbálkozásom hiábavaló lett volna, hisz ez az egész olyan volt mint egy börtön: vastag, fekete, kormos falak, kemény, kényelmetlen fekhely és nem utolsó sorban az őr, aki minden mozdulatodat árgus szemmel figyeli. Bár így jobban átgondolva, mégsem ugyanolyan a helyzet. Ez az ember nem börtönőr, nem alkalmazott, hanem esetleg rabló, sikkasztó, talán bérgyilkos. Egy rossz szó, cselekedet, és minden lelkiismeret furdalás nélkül véget vet az életednek.
Merengésemet elrablóm mély, öblös hangja szakította félbe.
- Délután találkozok a ficsúroddal! Megegyeztünk, hogyha átadja nekem az érted ígért pénzösszeget, szabadon távozhatsz! Addig is, próbáld türtőztetni magad!- rivallt rám, mire én látványosan megforgattam szemeimet.
Miután befejezte mondandóját, dühösen, csapkodva, maga után becsapva az ajtót távozott a helyiségből.

A délután folyamán szinte semmi nem történt. Néhányszor bejött hozzám az az elmebeteg, majd néhány percnyi csapkodás és ordibálás után már távozott is. Ami igazán meglepett, hogy egyszer sem bántott, sőt, egy ujjal sem ért hozzám. Néha kiabált valami apróságért, de a benne lakozó "angyal" hamar csendre intette, s többet nem beszélt emelt hangerővel. Alig vártam, hogy eljöjjön az idő, mikor közli velem, hogy pakoljam össze azt a kevés cuccomat is, mert megyünk a Justinnal megbeszélt találkájára. Ha a dolgok jól alakulnak, s a sors nem szól közbe, akkor ma este már a hotel puha ágyában hajthatom álomra a fejem Justin ölelő karjai között.
Ahogy telt az idő, egyre türelmetlenebb lettem. Három órakor azonban kinyílt az ajtó, s fogva tartóm a cuccaim társaságában kivonszolt és beültetett egy fekete, sötétített üvegű terepjáróba. A szememet egy fekete kendővel bekötötte, hogy ne lássak semmit, majd miután becsatolta a biztonsági övemet hallottam, ahogy a motor felhördül, elhagyjuk az eddigi tartózkodási helyünket, s a Justinnal való találkozás helyét vesszük célba.

Bár órám nem volt, mégis tudtam, hogy körülbelül 20 perc telhetett el, mikor az autó megállt, s az elrablóm kirángatott a járműből, majd odalökött valaki másnak azzal az utasítással, hogy ne engedjen sehova, míg ő "tárgyal". Mivel a kendő még mindig a szememen volt, ezért nem láttam semmit, de mégis éreztem, hogy nem túl barátságos helyen vagyunk.
Érzékeltem, ahogy "testőröm" a karjaiba vesz, majd ráérősen elsétált valahova, majd pár perccel később ugyanaz a dohos, büdös szag csapta meg az orrom, mint pár órával ezelőtt. Hirtelen különös érzés kerített hatalmába. Kirázott a hideg, a szívem hevesen kezdett el verni, szédültem, a végtagjaim zsibbadtak, szemeimre ólom nehezedett, éreztem, ahogy lábaim elgyengülnek, s a következő pillanatban nem hallottam, nem éreztem semmit, átadtam magam a hívogató sötétségnek.

Álmosan nyitogattam szemeimet. A sötét, fekete fal helyett viszont most mogyoróbarna színű fogadott, s miután megbizonyosodtam róla, hogy nem egy pincében vagyok, fáradtan hajtottam vissza a fejem a puha, rózsa illatú párnára. A szobában csend honolt, nem volt rendetlenség, mint ahogy pár napja itt hagytam. Sokáig feküdhettem hanyatt, mivel elég kényelmetlen volt már ez a póz, ezért óvatosan próbáltam az oldalamra feküdni, de ahogy megmozdultam, az erős, védelmező karok még jobban fonódtak a derekam köré. Rögtön rájöttem, hogy csakis Justin lehet a karok tulajdonosa, így nyugodt szívvel fordultam felé, s arcát kezdtem vizslatni. Szemeit csukva tartotta, elnyílt ajkakkal szuszogott, édes látványt nyújtott. Sejtettem, hogy az elmúlt pár nap őt is megviselte, de arca mégis nyugodtságot sugárzott.
- Úgy nem tudok aludni, ha közben figyelsz!- szólalt meg reggeli rekedtes hangján.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.
A következő pillanatban kinyitotta szemeit, s találkozhattam mogyoróbarna íriszeivel, amit az elmúlt pár napban annyira hiányoltam. Megvillantotta kisfiús mosolyát, majd közelebb bújva lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Szia- suttogta még mindig ajkaim közé- Hogy érzed magad?
- Mint akit fejbe vertek- panaszkodtam- Sajog a fejem.
- Sajnálom- húzott közelebb magához- Az orvos mondta, hogy lehet hogy fájni fog a fejed. Elájultál, de a doki azt is mondta, hogy a kimerültségtől és az izgalomtól történt mindez.
- Justin, kérlek ne haragudj, hogy problémát okoztam, és hogy annyi pénzt kellett fizetned!- tört elő és folyt végig egy makacs könnycsepp az arcomon.
- Ne butáskodj, Kicsim!- törölte meg a szemem Justin- Nem tehetsz róla, hogy elraboltak! Áldozat voltál és nekem sem esett nehezemre kifizetni a váltságdíjat. A világ összes pénzét odaadnám egyetlen mosolyodért! Mardos a bűntudat, hisz nem tudtalak megvédeni, ahogyan azt ígértem, és nem voltam itt, mikor szükség lett volna rám.
- Nem lehetsz mindig mellettem, Justin! Neked kötelességeid vannak, én nem állhatok ezek útjába.
- Nem hagyom még egyszer, hogy bárki is bántson! Szereltek, Sara!- nézett csillogó szemekkel, s ujjait rákulcsolta az enyémekre.
- Én is téged, Justin!
Felálltam az ágyból, majd ruháimat kezembe kapva eltűntem a fürdőajtó mögött.

9. rész

Sziasztok!
Meg is hoztam a 9. részt, bár nem igazán időben. Remélem tetszeni fog, a pipákat, kommenteket, feliratkozókat most is szívesen fogadom. Köszönöm a 7 feliratkozót és a több mint 3000 oldalmegjelenítést! Csodálatosak vagytok, és bízok benne, hogy ezek a számok nőni fognak!
Nemrég létrehoztam az Instagram profilom, nyugodtan írhattok, és bekövetlek bennetek!
Jó olvasást és kellemes húsvéti ünnepeket!
Puszi: Little Candy


9. rész
"Bármit megteszek, csak ne bántsd Őt!"

 ~Justin szemszöge~

A női sikítás hallatán ledermedtem, a lábaim földbe gyökereztek, egy hang sem jött ki a torkomon. Ujjaim elgyengültek, komoly erőfeszítések árán tudtam a telefont a markomban tartani.

- Sara! Jól vagy?- kiáltottam idegesen a készülékbe.

- Minden rendben lesz a kicsikével, ha teljesíted a kérésemet- fenyegetett meg egy öblös, mély hang a vonal túlsó végéről.

- Megtalállak, érted? Megtalállak, és kinyírlak, ha egy ujjal is hozzáérsz!
- Ugyan már! Lásd be, hogy tehetetlen vagy velem szemben! Csak tedd, amit kérek, és nem esik baja a lánynak! 5000 dollárt kérek, és gondolom mondanom sem kell, hogy mindezt a rendőrség tudta nélkül!- éreztem, hogy száját gúnyos mosolyra húzta.
- Rendben- válaszoltam habozás nélkül- Bármit megteszek, csak ne bántsd Őt! Mikor adjam át a pénzt?
- Csak ne olyan hevesen!- horkantott fel- Először meg kell róla bizonyosodnom, hogy nem szólsz a rendőrségnek.
- Ígérem nem értesítem őket, csak hadd hozzam minél hamarabb haza Őt! Kérlek!- szinte már könyörögtem a kegyetlen férfinak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök.
Kétségbeesésem közepette ismét patakban kezdtek el folyni a sós könnycseppek. Sosem sírtam még lány miatt. Nem sírtam, mikor csúfoltak a suliban, vagy mikor lenézték a munkámat, de érte tűzbe tenném a kezem. Nem hagyhatom, hogy az az őrült bántsa, esetleg olyat tegyen vele, amit Sara nem szeretne.
- Hát legyen!- sóhajtott hatalmasat- Látatlanul is megbízom benned! Délután 4 órakor találkozzunk az város szélén lévő elhagyatott raktárépületnél! De ne késs, mert ha ez mégis megtörténne, azt fogom hinni, hogy meggondoltad magad, és még sem ér annyit a kislány, hogy átnyújtsd nekem ezt a roppant magas összeget!
- Időben ott leszek- bólintottam, inkább csak magamnak- Nem kell rám várni.
- Majd meglátjuk!- morogta köszönésképp, majd bontotta a vonalat.

Érzések százai kavarogtak most bennem. Kicsit mintha megnyugodtam volna, hogy nem esett baja, másrészt viszont még mindig kételyeim voltak, mivel teljesen ki vagyok szolgáltatva ennek az ismeretlen pasasnak. Meg van kötve a kezem, hisz nem tudom, hogy hol tartják fogva a szerelmem. Nem érdekel a pénz, a hírnév, a karrierem, mások véleménye, csak és kizárólag az, hogy a délután folyamán már láthatom Sarat, és ha törik ha szakad, hazahozom. Nem hiszem, hogy említeni kéne bárkinek is ezt a dolgot, hisz nem kockáztathatom Sara testi épségét.
3 héttel ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy egy New York-i szállodában fogok ülni éjjel háromkor, miközben azon töröm a fejem, hogy vajon a legfontosabb nő- persze anyukám mellett- hol van fogva tartva, valószínű, hogy kiröhögöm. Sosem éreztem még ilyet. Sosem voltam bizonytalan, hisz az eddigi életem szinte tökéletes volt, legalábbis úgy éreztem. Nem voltak kételyeim a családommal és a karrieremmel kapcsolatban, azt hittem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Valamit azonban mégis kerestem. Hosszú időn át nem tudtam rájönni, mi az a valami, ami miatt mégis egy kisebb űr tátong a szívemben. Teljes tudatlanságban éltem, egészen három héttel ezelőttig, amikor ugyanis találkoztam Saraval.Ő az a lány, aki képes kitölteni ezt a feketeséget a szívemben. És itt dőlt el minden: az életem árán is meg fogom védeni!
 Bár, reális szemszögből nézve a dolgokat, mégsem sikerült megmentenem őt. Nem tartottam be az ígéretem, miszerint meg fogom óvni mindentől és mindenkitől. Most, hogy kételyek közt vergődve ülök egyes-egyedül egy hotelszobában, rá kell jöjjek, hogy mindvégig én jelentettem számára a legnagyobb veszélyt. A szörnyeteg bennem lakozik, de túl önző vagyok ahhoz, hogy távol tartsam magam tőle. Valamelyik rosszakaróm ejtette rabul Őt, ebben szinte biztos vagyok, hisz ki akarna pont neki fájdalmat okozni? A légynek sem tudna ártani, ez az egész elrablás az én kikészítésem céljából történt, hisz tudják, hogy általa vagyok a legsebezhetőbb.

Elmélkedésem végeztével az órára pillantottam, ami 5 órát mutatott. Semmi értelmét nem láttam visszafeküdni, ezért cuccaimat a kezembe véve lépdeltem a hatalmas fürdőszoba felé. Ahogy ránéztem a mosdókagylón heverő fésűjére, a torkom összeszorult, a szívem eszeveszett vágtába kezdett, s úgy éreztem, ha nem kap el valaki tüstént, a legközelebbi állomás a kórház lesz. A fejemet oldalra kapva néztem a tükörbe, ahonnan egy táskás, sírástól felduzzadt szemű, álmos fiú nézett vissza.
Miután végeztem reggeli teendőimmel, pakolászni kezdtem a szobában. A helyiségben csend honolt, olyan kihaltnak tűnt Sara nélkül. Nincs mese, teljesen megőrültem.
Halk kopogás szakította félbe tevékenységemet. Ajtót nyitottam, majd anya fáradt tekintetével találtam szembe magam.
- Jó reggelt!- köszönt- Hogy vagy, kisfiam?- tette fel feszengve az első kérdését.
- Az igazat szeretnéd hallani, vagy hazudjak?- kérdéssel feleltem, nem is sejtve, hogy "poénkodásommal" mennyire megsértettem Őt.
Csendesen becsukta az ajtót maga mögött, majd helyet foglalt mellettem az ágy szélén.
- Justin- simította kezét az enyémre- Tudom, hogy most nagyon bánt a dolog. Tudom, hogy úgy érzed, mindenki ellened fordult. De kérlek, ne hibáztasd magad emiatt, mert erről senki nem tehet! Senki nem tudta előre, hogy ez fog történni, ne ostorozd magad és hidd el, hogy minden a legnagyobb rendben lesz! De azzal nem segítesz Saran, ha elűzöd magad mellől azokat, akik segíteni próbálnak!
- Jó- sóhajtottam- Ne haragudj, csak annyira kétségbe vagyok esve. Szörnyű belegondolni, hogy az a mocsok bármit megtehet vele!- morogtam az utolsó mondatot inkább csak magamnak.
- Állj!- tette fel anya fenyegetően a kezeit, s megpróbált csúnyán, haragosan nézni rám- Tudsz valamit, amit mi nem?
- Igen, és el is mondom, ha nem adod tovább senkinek, mert azzal komoly bajba kevernénk Sarat!
- Ennél is nagyobb bajba?- horkant fel anya.- Jó, megígérem, hogy tartom a szám. Na, mit tudsz?
- Három óra körül csörgött a telefonom, felvettem, és a háttérben Sara sikítását hallottam. Egy férfi beszélt a vonal túlsó végéről és pénzt követelt. Megegyeztünk, hogy elviszem a pénzt neki, ha nem bántja Sarat és sértetlenül hazahozhatom. Jaj anya, annyira rossz volt hallani, ahogy segítségért kiáltozik!- temettem arcom a tenyerembe, s a makacs könnycseppek megint záporként kezdtek el a szememből potyogni.
- Jaj édesem! Ne sírj!- szorított erősen magához- Nem lesz semmi baj! Menjen veled valaki?- kérdezte, s láttam szemeiben, hogy legszívesebben a rendőrséget küldené velem.
- Nem anya, azzal csak kockáztatnák!- szipogtam csöndesen.
Nem tehettem kockára szerelmem testi épségét. A félelem, reménytelenség, kilátástalanság gúzsba kötötte a testem. Nem hibázhatok, hisz azzal Saranak ártanék. Óvatosnak, megfontoltnak kell lennem. Mégis féltem. Hiába hangoztatta mindenki azt, hogy minden rendben lesz és Sara épségben hazajön, nem hittem nekik. Tudta, hogy az egész rajtam áll.

Életemben először éreztem azt, hogy minden kicsúszik a kezeim közül. 

8. rész

Sziasztok!
Kicsit hamarabb, mint általában szoktam, de megérkeztem a 8. résszel! Mint láthatjátok, beraktam a chatet, így ott is tudtok írni,, illetve tudtok cserét kérni!
Kitartás, komizzatok és iratkozzatok fel!
Puszi♥: Little Candy

8. rész
"Justin segíts!"

~Justin szemszöge~

Reggel arra keltem, hogy a karjaimban fekvő lány elkezdett mocorogni. Óvatosan, nehogy felébresszem, az éjjeliszekrényen pihenő telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, mennyi az idő. Okostelefonom kijelzője 9 órát mutatott, így jobbnak láttam felkelni az ágyból. Amilyen halkan csak tudtam, kikászálódtam a gyönyörű, barna hajú lány mellől és a fürdőbe vonultam elvégezni reggeli teendőimet. Miután fogat mostam és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, kimasíroztam a fürdőből és helyet foglaltam a hatalmas franciaágy szélén, majd hangtalanul néztem a még mindig békésen szuszogó lány arcát. Annyira hihetetlen, hogy hogy lehet valaki ennyire csodálatos és magával ragadó. Megismerkedésünk óta csak ő jár a fejemben. Vele kelek, vele fekszek, még a munkára sem tudok koncentrálni, mert mindig azon agyalok, hogy mikor láthatom újra barnán csillogó íriszeit, mézédes, puha, telt ajkait, tökéletes testét. Bár ő nem tudja, de mikor felvetette, hogy majd a turnén találok más lányt, mélységesen megsértett, hisz nem is gondolja, hogy mennyire, menthetetlenül beleszerettem. Nem győzöm mondogatni, hogy mennyire oda vagyok érte, nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire szeretem, és hogy mennyire tökéletes. Még egyetlen alkalommal sem reagált semmit erre a rövid, de annál szívmelengetőbb szóra, így csak remélni tudom, hogy ő is hasonlóképpen érez irántam. Hivatalosan még nem vagyunk együtt, a sajtó sem tud rólunk, de amint eljön a megfelelő pillanat, megkérdezem tőle, hogy lenne-e a barátnőm. Mindennél jobban vágyom arra, hogy igent mondjon, hogy elvegyem feleségül, majd sok-sok gyerekkel ajándékozzon meg engem. Már a lelki szemeim előtt lebeg egy hosszú, szőkésbarna hajú, kék szemű kislány, aki majd annyira gyönyörű és elragadó lesz mint az anyukája. Akárhányszor összetöri majd a szívét egy fiú, bátyja majd felkeresi az említett személyt, és jól péppé veri. Igen, furcsán hangzik, hogy 20 évesen arról fantáziálok, hogy mi lesz a sorsom ilyen téren, de- bár nem zökkenőmentes a kapcsolatunk- mégis úgy gondolom, hogy ő lesz a nagy ő, akit már olyan hosszú ideje keresek.

- Justin, ne bámulj már!- zökkentett ki elmélkedésemből jövendőbeli feleségem.

Barna haja kócosan keretezte formás arcát, hihetetlen, hogy a kora reggeli órákban, közvetlen ébredés után is ennyire csodálatos. Miután kimorogta magát -miszerint nem hagytam aludni- felállt, így tökéletes kilátás nyílt hosszú, vékony combjaira, formás fenekére, lapos hasára. Tegnap este egy hosszú, tartalmas veszekedés után kiharcoltam, hogy egy francia bugyiban és egy melltartóban aludjon, én viszont nem kértem engedélyt ahhoz, hogy egy szál boxerben bújjak be mellé.
Szótlanul ültem korábbi helyemen és megvártam, amíg felöltözik. Elment tisztálkodni, majd pár perc múlva halkan csukta be maga mögött az ajtót. Odalépkedett hozzám, majd leült elém és megvárta, míg karjaimat vékony dereka köré fonom.
- Hánykor indulunk?- fordult hátra, én meg egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott, és még jobban hozzám bújt.
- Háromra kell a koncert helyszínén lennünk. Addig maradhatunk, ha gondolod.
- Álmos vagyok- nyöszörögte, majd álmosan megdörzsölte szemeit.
- Most olyan voltál, mint egy kiscica.- mosolyodtam el őszintén.
- Mit akarsz csinálni?- hagyta figyelmen kívül a hasonlatomat, majd megfordult ölelésemben.
- Itt ülni veled egészen három óráig- morogtam nyakhajlatába, majd egy puszit nyomtam az említett felületre- Imádom az illatod.
- Én meg a tiedet- hajolt közel a nyakamhoz, majd egy cuppanós, mégis lágy puszit lehelt rá.
Pár percig csöndben, egymás közelségét élvezve ültünk a még mindig rendetlen ágyon.

Nem szóltunk egy szót sem, mégis szavak nélkül megértettük egymást. A lopott csókok, simogatások, bókok többet jelentenek, mint a kimondott, olykor jelentéktelen szavak.
- Justin!- legyezett Sara apró kezeivel a szemem előtt- Figyelsz rám?
- Persze- mosolyogtam kábultan- Mondd még egyszer, kicsim!
- Van kedved lemenni a közeli cipős boltba?- kérdezte, s mintha izgatottságot véltem volna felfedezni gyönyörű szemeiben- Vagy itt szeretnél maradni?- görbült lefele a szája.
- Persze, menjünk- egyeztem bele, mire Sara felugrott és a nyakamba vetette magát.

10 perc múlva már az üzletben nézelődtünk, Sara a Vans részlegnél, míg én a Supránál, s néha áhítattal mutogattunk egy-egy darabot a másiknak. Nem sok barátnőm volt, de egyikkel sem volt ilyen egyszerű cipőt vásárolni, mint Sara-val. Nem nyafogott és hisztizett, ha az egyik darab nem volt éppen abban a színben, amilyenben szerette volna, s nem akarta minden áron feljelenteni a tulajdonost, amiért nincsen a méretében pont az a cipő, amit kinézett. Mindenben az egyszerűt kereste, nem a rikító színűt, és nem is arra törekedett, hogy a lehető legdrágábbat válassza. Mivel nekem nagyon sok cipőm van- ezt anya szinte minden nap megjegyzi- ezért én csak és kizárólag nézegettem az elegánsnak éppen nem nevezhető darabokat, míg Sara választott egy ízlésének megfelelő lábbelit.

Miután végeztünk, visszaindultunk ideiglenes otthonunkba, ahol Scooter kissé vörös fejjel fogadott minket, miszerint már rég el kellett volna indulnunk a koncert helyszínére. Sara- hatalmas bánatomra- úgy döntött, hogy az esti a hotelben tölti, mivel elmondása szerint, ez az egész dolog neki még nagyon új, és nem szeretne a figyelem középpontjába kerülni addig, amíg nem leszünk elég erősek ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzuk az igencsak friss és ingatag kapcsolatunkat. Annak ellenére, hogy elég sokat vitatkozunk, én mindig ugyanakkora áhítattal és csodálattal tekintek rá, mint megismerkedésünk elején. Ez most kicsit úgy hangzik, mintha ezer éve ismernénk egymást, de mit csináljak, ha mellette nem lehet unatkozni, szinte repül az idő, mikor vele vagyok.
- Rendben, ha nem szeretnél velünk jönni, akkor menj fel a szobába, tusolj le és bújj be az ágyba. Amint vége a koncertnek, sietünk hozzád.- fordultam az éppen anyával beszélgető barátnőm felé- Elleszel egyedül?
- Persze, menjetek csak, majd a TV-n nézlek téged.- válaszolta, és halvány mosoly bujkált arcán.
Pár perc múlva nyugodt szívvel szálltam be a nekünk bérelt fehér limuzinba. Valószínű, hogy nagyon el fogok fáradni, mire visszaérünk, hisz mégiscsak több mint két órát fogok végigugrálni a színpadon, de azt hiszem megéri, mivel a rajongóimnak ezzel örömet okozok, ráadásul egy barna hajkoronájú szépség fog hazavárni. Hirtelen hatalmasat dobbant a szívem, majd mosolyogva intettem a járművet vezető sofőrnek, hogy ideje lenne elindulni.

Kimerülten, nagyot sóhajtva szálltam ki a hatalmas, luxus hotel előtt, amit pár hétre az otthonomnak nevezhetek. Anya és Scooter csendben követtek, s fáradtságom ellenére a lépcsőn igyekeztem fel a szobánkhoz. Lassan kinyitottam az ajtót, hisz nem voltam benne biztos, hogy Sara még ébren van, ezért amilyen csendben csak tudtam beljebb léptem a helyiségbe, és lerúgtam a cipőm.
A franciaágy felé fordultam, de legnagyobb meglepetésemre Sara nem feküdt benne. Sietősen a fürdő felé indultam, és agyamat kezdték ellepni a szörnyűbbnél szörnyűbb, vészjósló gondolatok. Kitártam a fürdőajtót és csalódottan vissza is csuktam, mivel minden úgy volt, ahogy itt hagytam kora este. Felhívtam anyát, s megkérdeztem, nem ment-e át véletlen Sara hozzá, de nem tudott holléte felől semmilyen információval szolgálni. Idegesen csaptam anyára a telefont, majd tétovázás nélkül kezdtem el csörgetni Sara telefonját. Kicsöngött, majd pár pillanat múlva meghallottam csengőhangját, ami az éjjeliszekrény sarkától jött. Odakaptam a fejem, s megláttam a készüléket a földön. Arcomat tenyerembe temetve rogytam le az ülőalkalmatosságra, s kezdtek el patakokban folyni a könnyeim. Miért hagytam magára? Ha most eljött volna velünk, nem lennénk ilyen helyzetben. Utolsó reményként felhívtam a hotel recepciósát, de sajnos ő sem látta Sara-t távozni a szállodából.
Anya tanácsára értesítettem Scooter-t és a rendőrséget. A főkapitány azt mondta, hogy a kilétem miatt soron kívül megkezdik a nyomozást, és ha fejlemény van, rögtön csörögnek.
Miután mindenki visszavonult a szobájába, elmentem letusolni, majd felvettem egy boxert és betakaróztam. Aludni nem tudtam, mert gondolataim Sara körül forogtak. Azt sosem fogom megbocsátani magamnak, ha valami baja esik, csak azért, mert nekem egy koncert fontosabb volt mint a szerelmem.
Szemhéjaimat hirtelen ólomsúlyúnak éreztem, s lassan elnyomott az álom.
Hajnali 3 körül Iphone-om csörgésére ébredtem. Szemeim kipattantak, telefonomért nyúltam. Ismeretlent jelzett a készülék, de én mégis felvettem annak reményében, hogy hátha a rendőrség nyomra bukkant.
- Haló! Ki van a vonalban?- szóltam bele rekedtes hangon.
Kérdésemet pár perc néma csönd követte, majd egy kétségbeesett, hangos kiáltást hallottam.
- Justin! Kérlek segíts!

7. rész

Hello Mindenkinek!

Megérkeztem a 7. résszel, ami most kicsit hosszabbra sikerült, mint általában a részek szoktak lenni!

Nagyon szépen köszönöm a 4 feliratkozót és az 1500 oldalmegjelenítést, nagyon jól esik!

Komizzatok, pipáljatok és iratkozzatok fel!

Kellemes hétvégét, sok sikert a hétre és jó olvasást!

Puszi: Little Candy

7. rész

"Szép kislányt találtál magadnak, Öcskös!"

Sara szemszöge:

- Sara haladj már, elfogunk késni!- kiabált fel a lépcsőfordulóról Justin.

- Justin! Attól, hogy folyamatosan kiabálsz, a cuccaim nem fognak a bőröndömbe belerepülni! Inkább gyere és segíts!

A kérésemre választ nem kaptam, ezért nyugodtan folytattam tovább a pakolást. Pontosan két napja kért meg Justin, hogy tartsak vele a turné ideje alatt. Bár Ő nem láthatta az arcomon, de mikor előállt ötletével, ki tudtam volna ugrani a bőrömből.

Gondolatmenetemből Justin trappolása zökkentett ki. 

- Jöttem segíteni!- közölte velem, majd bevetette csábos mosolyát, amitől minden alkalommal a szívem hevesebben ver.

- Elkéstél.- hajtogattam össze az utólsó nadrágot és becipzároztam a bőröndömet.

- Jajj de jó, akkor mehetünk? Lekéssük a gépet!

- Magángéppel megyünk, nem?- villantottam meg mindent tudó mosolyom és felhúzott szemöldökkel néztem rá- a szupersztár nélkül úgysem indulnak el.

Még morgott valamit, majd a bőröndömet maga után húzva kisétált a szobámból. Lesiettem a lépcsőn, hogy még utoljára körbe tudjak nézni és mindent az emlékezetembe vésni, mivel hat hónapra itt hagyom az otthonomat. Egy utolsó pillantást vetettem a szépen berendezett házra, majd becsuktam magam után az ajtót. Be kell valljam, bármennyire is szeretnék Justinnal tartani, nehéz szívvel hagyok itt mindent. A ház miatt viszont nem kell aggódnom, mivel anyáék nemsokára hazajönnek. 

- Sara gyere már!- ordított Justin az autó hátsó üléséről.

- Mondd csak, Te máshogy nem tudsz kommunikálni, csak kiabálással?- fordultam érdeklődő tekintettel immár a kocsiban ülve.

- Nem szoktam kiabálni, csak így is késésben vagyunk! Nők..- morogta az utolsó szót inkább magának.

- Na jó, úgy teszek, mintha ezt meg sem hallottam volna!

Az út csendben telt, mindketten a mellettünk elsuhanó fákat bámultuk, de különös nyugodtsággal árasztott el az, hogy Justin biztatóan fogja a kezem. Tudtam, hogy a turnén sok dolga lesz, de ha lesz egy kis szabadideje, azt velem fogja tölteni. Tisztában volt vele, hogy mennyire izgulok, hiszen ez egy elég nagy előrelépés a kapcsolatunkban.

20 perc elteltével már a repülő utastere felé vettük az irányt, csomagjaink már a gépben voltak. Zavarodottan pillantgattam Justin felé, mivel mikor a gépre felszálltunk, egy csomó ismeretlen arccal találtam szemben magam. Mindig is félős és visszahúzódó voltam, de mikor megláttam, hogy mindenki mosolyog rám, minden félelmem elszállt.

- Srácok, bemutatom Sarat!- mosolygott idétlenül Justin.

- Jajj kincsem!- lépett oda Pattie és ölelgetett meg- köszöntünk téged! Annyira örülök, hogy a fiam végre egy rendes lányt talált magának! Már nagyon sokat hallottam rólad, minden telefonbeszélgetésünk rólad szól!

- Anya- szólt erélyesen Justin- légyszíves! Még a végén elijeszted!

- Szia Kislány!- lépett oda hozzám Scooter- mi még nem találkoztunk!- húzott szorosan magához, majd a fülembe suttogott- remélem jó hatással leszel a kölyökre!

Scooter mondata megdobogtatta a szívemet. Hihetetlenül jól esik, hogy már az első találkozás alkalmával belém helyezték a bizalmukat és támogatják a kapcsolatunkat. Vagyis a majdnem kapcsolatunkat.
Scootert felesége, Carin követte a bemutatkozásban, majd Justin legjobb barátja, Fredo is jól megszorongatott. Helyet foglaltam Justin mellett, majd a többiek kérdezősködni kezdtek az életemről. Mindent elmeséltem nekik, és érdekes módon, nem éreztem magam kellemetlenül, hiszen mégiscsak "idegeneknek" mondtam el életem nagy titkait. Mégsem éreztem magam feszélyezve, hisz olyan örömmel fogadtak, hogy máris második családomként tekintettem rájuk. A mondandóm közepén Justin felállt és elindult a mosdó felé, majd rá pár perce Scooter is követte. Itt kezdett gyanússá válni a dolog, aztán mikor már 10 perc elteltével sem érkeztek vissza, sűrű bocsánatkérések közepette felálltam és a keresésükre indultam. Már majdnem elértem az úticélom, mikor egy fekete ajtó előtt megtorpantam. Majdnem benyitottam, hisz nem tudtam róla, hogy lenne a repülőn másik helyiség, de ekkor hangok szűrödtek ki az általam ismeretlen szobából. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de én mégis az ajtóra tapasztottam a fülem, és próbáltam a hangfoszlányokból pár értelmes mondatot összerakni.
- Szép kislányt találtál magadnak, öcskös!
- És nem csak gyönyörű, hanem a természete is magával ragadó- felelte Justin rövid szünet után.
- Remélem úgy lesz ahogy megbeszéltük és nem fogsz bajba kerülni! Meg találtad a legmegfelelőbb személyt erre a feladatra! Remélem nem csalódok benned!
A beszélgetés további részét már nem hallottam, mivel a szememet könnyek homályosították el és kockáztatni sem akartam, mivel hogy Justinék bármelyik pillanatban kiléphettek volna, így inkább megtöröltem a szememet és visszaindultam a többiekhez.
Pontosan ugyanúgy éreztem magam, mint néhány nappal ezelőtt: megalázva, eltiporva, becsapva. Talán nem kellett volna eljönnöm, talán elhamarkodottan döntöttem. Nem tudom, mi lesz ezután, lehet, hogy csak én értettem félre a dolgokat, de az sem kizárt, hogy Scooter komolyan gondolta mindazt, amit az imént hallottam. Nem tudom, hogy van-e valóság alapja, de mindenképpen beszélek majd Justinnal erről a dologról.
Mosolyt erőltettem az arcomra, majd leültem az iménti helyemre, és próbáltam önfeledten csevegni mindenkivel. Pár perc múlva Justinék is csatlakoztak hozzánk, Justin mellettem, Scooter pedig Carin mellett foglalt helyet. A többiekkel ugyanúgy társalogtam, ahogy eddig, viszont mikor Justin közeledni próbált, visszautasítottam. Mikor át akart ölelni ellöktem a kezét, mikor puszit akart adni elfordítottam a fejem. Senki nem értett ebből a színjátékból semmit, főleg Justin furcsállta az értetlen kirohanásomat. Többször is próbálkozott kiszedni belőlem, hogy mi a bajom, de terve kudarcba fulladt, hisz szerintem érhető, ha nem akarom mindenki előtt kiteregetni a szennyest.
- Sara, elmondanád végre, hogy mi bajod?- suttogta Justin reménytelen hangon a fülembe.
- Majd ha ketten leszünk, megbeszéljük- suttogtam vissza.
Az út további része viszonylag jó hangulatban telt, mindenki csacsogott valakivel. Megtudtam Pattieről, hogy imád sütni-főzni, Fredoról hogy hatalmas partiarc, Scooter állítólag hogy ha a munkáról van szó idegbeteggé válik és mindenkivel ordibál, Carin pedig  imád regényeket olvasni. Jól esett végre őszintén és kikapcsoltan beszélgetni olyan emberekkel, akik már az első találkozás alkalmával belopták magukat a szívembe. Igazából hiányzott, hogy valakinek kiöntsem a szívem, mivel sajnos nem úgy nőttem fel, mint a gyerekek nagy része. Mikor hazamentem a suliból, senki nem kérdezte meg, hogy milyen volt a napom, senkinek nem tudtam elmondani, hogy ki piszkált, és senki nem vigasztalt meg, mikor hatalmas traumaként ért egy fekete pont beszerzése.
Háromnegyed óra elteltével már hatalmas léptekkel szeltük át New York hatalmas repülőterét, attól félve, hogy a rajongók és néhány lesifotós megállít minket, aztán pedig órákra itt ragadunk. Villámgyorsan bemásztunk a bérelt autóba, majd perceken belül egy ötszintes, luxusszállodánál tett ki bennünket a sofőr.
A recepciónál bejelentkeztünk, majd mindenki kapott a kezébe egy szobakulcsot, kivéve én. Döbbent arccal fordultam a vígan beszélgető társaság felé,  majd feltettem az első kérdésemet:
- Az én kulcsom hol van?
- Itt- mutatta fel Justin az ujja köré tekert kulcscsomót.
- Tessék?- kúszott fel egy oktávval a hangom- Egy szobában alszunk?
- Igen!- kacsintott- Ha már ezt így megbeszéltük, mindenki foglalja el a szobáját- csapta össze izgatottan a tenyerét- Mára nincs több program, pihenjetek!- adta le a parancsot Justin, majd kézen fogott és felhúzott az első emeleti szobánkhoz.
Beléptünk a szobába, és a szám tátva maradt az elém táruló látványtól. Csodaszépen berendezett, ízléses szobát kaptunk, aminek ráadásul még erkélye is van. Ledobtam a táskáimat, majd kiléptem a hatalmas erkélyre. Még hallottam, hogy Justin csendben becsukja mögöttünk az ajtót, majd szorosan mögém lépett.
- Megbeszélhetnénk a délutánit?- kérdezte, és mintha némi idegességet éreztem volna mély, reszelős hangjában.
- Persze- fordultam hirtelen felé- Emlékszel mikor Scooterrel elmentetek a mosdóba?- elgondolkodott, majd bólogatással jelezte, hogy tudja miről beszélek- Mikor nem jöttetek vissza, kezdett gyanússá válni a dolog, ezért utánatok mentem, majd egy helyiségből hangokat hallottam. Rájöttem, hogy csak ti lehettek odabent, ezért- bár nem szép dolog-  hallgatóztam. Scooter mondandójából azt szűrtem le, hogy én csak azért vagyok itt, hogy visszafogjalak téged. Lehet, hogy én reagálom túl a dolgot, ezért nem is mondtam el ezt senkinek. Nem haragszom rád, hisz nincs miért, csak ott, abban a pillanatban rosszul esett Scooter kijelentése. Remélem nem értettél félre, hisz nem akartam neked szemrehányást tenni, ráadásul ezen a turnén én csak vendég vagyok, szóval nincs jogom ítélkezni.
Mondandómat hosszú, néma csend követte. Mindketten a kivilágított városban gyönyörködtünk, majd Justin nagy sóhaj közepette felém fordult:
- Ezért érezted magad rosszul? Nincs miért aggódnod Sara! Tudom, hogy az újságok sok hazugságot összehordtak a "nőügyeimről" , miszerint minden héten másnál keresem a boldogságot, ám ez nem így van. Sosem használnám ki a lányokat, főleg nem téged. Összesen eddig 2 barátnőm volt, de igazán egyiket se szerettem. Scooter nem úgy értette azt, amit mondott- lépett közelebb, majd átkaroltam a derekam- sosem akarnék szándékosan ártani neked. Te vagy az a lány, akit igazán, teljes szívemből tudnék szeretni.

Second award

Hello Mindenkinek!
Nem résszel, hanem díjjal jelentkezem! Köszönöm a díjat Suha Szandinak!

Szabályok:

1.Írj 11 dolgot magadról.

2.Válaszolj 11 kérdésre.

3.Tegyél fel 11 kérdést

4. Küld el 11 embernek.

 11 dolog magamról:
1. Sportolok
2. Szegeden élek
3. Imádok zenét hallgatni
4. Hetedikes vagyok
5. Foglalkoztat a továbbtanulás
6. Ságvári Endre gimnáziumba szeretnék menni, ami az Egyetem gyakorló gimnáziuma
7. Franciát szeretnék tanulni
8. Ha a francia nem jönne össze, spanyolt tanulnék
9. Nem szeretem a németet
10. Tagozat szinten tanulom az angolt
11. Nagy álmom Amerikában élni

 11 kérdés:
1. Ki a kedvenc énekesed?
Justin Bieber
2. Miért pont őt választottad?
Mert szeretem
3. Miért blogolsz?
Nem tudom
4. Hány barátod van?
Nem számolom
5. Mi az a dolog amiért megveszel?
Nincs nagyon ilyen
6. Mi a hobbid?
Zene
7. Van barátnőd?
Van

8. Hogy hívják?
Sok van
9. Mi a kedvenc tantárgyad?
Angol
10. Mi az álmod?
Amerikában élni
11. Melyik városban szeretnél lakni?
Los Angelesben

11 kérdés:
1. Van hobbid?
2. Hol laksz?
3. Hanyadikos vagy?
4. Hány éves vagy?
5. Mi az álmod?
6. Játszol valamilyen hangszeren?
7. Ki a kedvenc bloggerinád?
8. Hova jársz suliba?
9. Kedvenc banda?
10. Kedvenc énekes?
11. Van állatod?

Akiknek küldöm:
1. http://jb-forevertogether.blogspot.hu/
2. http://iloveyou-million.blogspot.hu/
3. http://justinbieberletitgo.blogspot.hu/
4. http://summer09byjustagirl.blogspot.hu/
5. http://your-picture-girl.tumblr.com/
6. http://meandthworld.blogspot.hu/
7. http://wonderland004.blogspot.hu/
8. http://being-catherine.blogspot.ro/2014/03/7-fejezet.html
9. http://youareemyheartbreaker.blogspot.hu/p/dijak.html
10. http://hollevelinkee.blogspot.hu/
11. http://livewhilewereyoungemma.blogspot.hu/

6. rész

Hello Mindenkinek!
Ismét jelentkezem, a 6. résszel! Ne haragudjatok, hogy rövid lett, csak a hétvégém kicsit rosszul sült el, mert beteg vagyok.
A napokban láttam A felhők fölött 3 méterrel c. filmet, és tetszett! Ti láttátok már? Hogy tetszett?
Ráadásul utólag is boldog születésnapot kívánok a blog egyik főszereplőjének, Justinnak!

Komizzatok, jó olvasást!

Puszi: Little Candy

6. rész

"Kellesz, hogy ne csináljak hülyeséget!"

Sara szemszöge:

Rosszkedvűen, kialvatlanul, táskás szemekkel ébredtem. Elbattyogtam a fürdőig és elvégeztem reggeli teendőimet. Amint kiléptem a fürdőből, telefonom megszólalt. Először azt hittem, hogy az ébresztő kapcsolt be, de mikor rápillantottam az órára, ezt a lehetőséget kizártam. Nem foglalkozva azzal, hogy ki hív, felkaptam és a fülemhez szorítottam a készüléket, de rögtön meg is bántam, mikor meghallottam annak a személynek a hangját, akiét most legjobban el szerettem volna kerülni.

- Figyelj Sara, tényleg nagyon sajnálom, amit tettem, de egész éjszaka agyaltam és van lehetőség arra, hogy 6 hónapra ne kelljen külön válnunk és...- hadart eszméletlen gyorsan a vonal túlsó végéről. Hiába haragudtam rá, hiába kívántam most a föld alá, próbálkozása mégis megmosolyogtatott. Jelen pillanatban Őt gyűlöltem a legjobban, mégis késztetést éreztem arra, hogy végighallgassan. 10 percig mást sem csinált, csak hadart a telefonba, bocsánatért esedezett és kérlelt, hogy valahol találkozzunk a nap folyamán. Magamban mérlegeltem a helyzetet és arra jutottam, hogy elmegyek vele valahova megbeszélni a tegnap történteket, hátha olyan dologgal áll elő, amit még nem hallottam.

- Na, akkor eljössz?- kérdezte reménnyel teli hangon.

- Hahhh- sóhajtottam fel- igen, elmegyek. Mikor találkozzunk?

- Most- jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.- most indulj el és gyere a kis étterembe, ahol a napokban voltunk. Szia!- köszönt el, majd bontotta a vonalat.

Bepakoltam a kistáskámba, és elindultam kedvenc éttermemhez.

Az autóban ülve tovább gondolkodtam. Még mindig mérhetetlenül fáj, hogy itt hagy és még mindig haragszok rá, bár ha végiggondoljuk a dolgokat, a legrosszabb esetben is kiviharzok az étteremből és otthagyom. Ez a utóbbi időben megszokott tőlem, nem?

Justin betartva az igéretét- miszerint azonnal elindul- már az étterem előtt várt rám. Kicsit ideges volt, ezt abból szűrtem le, hogy az ujjait tördelte és az ajkait harapdálta. Szeme alatti karikák arról árulkodtak, hogy Ő sem aludt valami sokat az éjszaka. Barátokhoz híven köszöntünk egymásnak, majd helyet foglaltunk egy eldugottabb asztalnál. Pár perc kínos csend telepedett közénk, majd belekezdett mondókájába:

- Figyelj rám, Sara! Tudom és megértem, hogy most nagyon haragszol rám, de kérlek hallgass végig! Tisztában vagyok azzal, hogy hibáztam, de ez ellen már nem tudok mit tenni. Nincs mentségem, talán csak annyi, hogy azért nem szóltam Neked a turnéról, mert az elmúlt napokban úgy éreztem, hogy minden tökéletes. Sejtettem, hogy így reagálsz majd rá, de nem akartam elrontani a tengerparti vacsorát ezzel a hírrel.

Amíg beszélt hozzám, rezzenéstelen, kifejezástelen arccal bámultam. Arcomról semmi érzelmet nem tudott leolvasni, valószínű ezért hagyta félbe mondandóját.

- Justin, én megértem, hogy turnéra indulsz. Azt is megértem, hogy a te életedben a rajongók állnak az első helyen. De ez nem változtat a tényen, hogy 6 hónapig nem foglak látni, s valószínű annyi időd sem lesz, hogy felhívj vagy sms-t küldj. Szép lassan elfelejtesz, és találsz mást. 

- De mikor fogod fel végre, hogy nekem nem kell más?- állt fel, ezzel felborítva a székét- Nem akarok elmenni! Itt akarok veled maradni! Szeretem a Beliebereimet, de most itthon szeretnék maradni. Csak még egy kicsit szeretnék veled lenni- halkult el fokozatosan.

Kirohanása miatt köpni-nyelni nem tudtam. Megvártam míg lenyugszik, majd csöndben szóltam hozzá:

- Én megértelek Justin. Bevallom őszintén, az éjszaka nem sokat aludtam. Amint elmentél csak sírtam és azon gondolkoztam, mit rontottam el. Elhiszem, hogy itthon szeretnél maradni, hisz én is azt szeretném, ha még egy kis ideig együtt lehetnénk, és nem kellene holnap után elutaznod. De mégis mit tehetnék?

- Épp ezért hívtalak ide- csillant fe a szeme, mint egy öt éves kisfiúnak, aki új játékot kapott- éjszaka én sem aludtam, a lehetséges megoldásokon agyaltam, és arra jutottam, hogy az lesz a legjobb, ha velem jössz.

Itt megakadt mondandójában, majd a reakciómra várt. 

- Justin, ezt te sem gondoltad komolyan! Mi lesz a boltommal és mi lesz a családommal ha elmegyek fél évre? Gondolkozz már egy kicsit!

- Mielőtt leteremtenél- nézett rám szúrósan- mindent elrendeztem, csak a beleegyezésed kell. A szalonodat egy közeli ismerős vinné, a családodhoz pedig hazajöhetnél a magángéppel. Kikértem anyukádék véleményét és beleegyeztek. Kérlek Sara, gyere velem! Kellesz, hogy ne csináljak hülyeséget! És nem kellene attól félned, hogy elfelejtelek.- lágyult el a tekintete.

- Valóban megnyugtató!- nevettem fel őszintén.

A következő pillanatban viszont megfagyott a levegő körülöttem, mikor meghallottam Justin nagyon halk mondandóját, amiről azt hitte, hogy nem jut el a fülemig:

- Ha mellettem vagy, nem kell más, egyébként sem néznék rá más lányra.

Ebben a pillanatban kezdtek el a könnyeim záporként hullani.

Justin ijedten kaptam fel a fejét, mikor meghallotta szipogásomat.

- Jajj Sara, nem akartalak megsiratni! Ne haragudj!- térdelt le elém a padlóra, majd kezébe vette az enyémet, amivel az előbb letöröltem könnyeimet- nem is gondoltam volna, hogy meghallod.

Ujjbegyeimről lágyan lecsókolta a sós könnycseppeket, majd finoman cirógatni kezdte kézfejemet. Lassan arcomhoz közeledett, majd puszikkal tüntette el a még mindig csordogáló könnyeimet.

- Nem haragszom Justin!- néztem rá könnyes szemekkel- Már nem. Most lehet, hogy egy szeszélyes, hisztis nőszemélynek titulálsz, de csak annyi a hibám, hogy nagyon fontos vagy számomra. Tegnap este rosszul éreztem magam, de nem fizikailag, hanem lelkileg. Azt hittem, egyáltalán nem számítok neked.

- Jajj de buta vagy!- húzott gyengéden magához- Ilyen még csak meg se forduljon a fejedben! Nem titulállak semminek, tudom hogy kiborultál! Hogyisne lennél fontos?! Amióta megismertelek tudom, hogy melleted a helyem. Ezért kérem, hogy gyere velem világot látni. Tudom, hogy hatalmas kérés, de szükségem van rád, melletted megnyugszom. Mondanám, hogy gondold át, de délután le kell adnom a létszámot Scooternek.

Nagyot sóhajtottam, letöröltem az arcom, majd a szemébe néztem.

- Tényleg ezt akarod? 6 hónapig összezárva velem? Gondold át! Meg fogsz unni!- próbáltam poénkodni.

- Téged lehetetlen megunni. Igen, azt szeretném, ha velem tartanál.- mosolygott édesen.

- Rendben. Veled megyek.

Azt hittem székestől felborulunk, mivel amint kimondtam, hogy vele tartok, felugrott, felkapott és a levegőben megpörgetett.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!- hálálkodott és minden köszönetnyilvánítás után egy puszit nyomott az arcomra.

- Justin, tegyél le!- nevettem önfeledten.

- Fel is hívom Scootert!

- Nekem viszont haza kéne mennem elkezdeni készülődni! Szia Justin!- köszöntem halkan, mivel már jóízűen társalgott Scooterrel.

- Várj egy kicsit Scoo!- szólt a vonal túlsó végén lévő menedzsernek.

- Sara!- nyúlt a kezem után.- Nem is kapok puszit?- vágott kiskutyaszemeket. Nevetve nyomtam arcára egy cuppanós puszit.

Mélyen a szemembe nézett, szinte ajkamba suttogott:

- Szeretlek, Shawty!

5. rész

Drágáim!
Meghoztam az 5. részt! Elnézést szeretnék kérni a késésért, de hét közben leírtam a híreket, amit remélem elolvastatok, mert számomra elég fontos információkat közölt. Igazából különösebb hozzáfűznivalóm nincs, csak annyi, hogy aki esetleg nem látta volna, ide kattintva csatlakozni lehet a blog facebook csoportjához.
Kérlek Benneteket, hogy komizzatok, pipáljatok!
Jó olvasást és kitartást a következő hétre!
Puszi: Little Candy

5. rész 
"Nem akarlak többet látni!"


Sara szemszöge:

Másnap reggel kicsattanó örömmel ébredtem, viszont mikor magam mellé pillantottam, örömöm alábbhagyott, ugyanis Justin nem feküdt mellettem. Visszagondolva tegnap történtekre, szám széles mosolyra húzodott, Justin nagyon aranyos volt a tengeparti vacsorával. Az este jó hangulatban telt, kivéve azt a pár perces kínos csendet, ami a véletlen csókot követte. Justin egész este a kedvemben járt, azt leste, mire vágyom. Hihetetlenül kedves és aranyos dolog volt Tőle, és ez csak fokozódott, mivel az utóbbi időben senki sem figyelt rám ennyire, szóval nagyon jól esett a törődése. Az elmúlt 3 hétben egyszer sem éreztem magamhoz ennyire közel. Az este hátralévő részében elcsattant néhány csók, de nem vittük túlzásba.
Elmélkedésemből a csengő hangja zökkentett ki. Úgy ahogy voltam, rövid pizsamában, lebattyogtam a lépcsőn és az ajtóhoz siettem. Azonnal megbántam, hogy szinte félmeztelenül nyitottam ajtót, mikor megláttam a látogatóm személyét. Arcom lángba borult, mikor Justin tetőtől talpig végigmért. Megnyugodtam, mikor száját kaján vigyorra húzta, ezzel jelezve, hogy tetszik Neki, amit lát.
- Jó reggelt Justin!- köszöntem, még mindig vérvörös arccal.
- Reggelt?! 11 óra van, Sara!- mondta a mondat végét immár nevetve.
- Most kötekszel, vagy beljebb jössz?
Justin becsukta az ajtót, majd utánam indult. Nem szóltam, pedig nagyon jól tudtam, hogy ez idő alatt a hátsófelemet tanulmányozta.
Leültünk a kanapéra, majd észrevettem, hogy Justin kissé ideges.
- Justin, mi a baj?- tettem kézfejére a sajátomat.
- Valamit el kell mondanom, amin valószínű, hogy ki fogsz akadni, csak arra kérlek, hogy ne rám haragudj!
Egy bólintással jeleztem, hogy kezdjen bele mondandójába.
- Szóval- akadozva fújta ki a benntartott levegőt- turnéra megyek.
Két szó: turnéra megyek. Ez az a két szó, amit nagyon szerettem volna elkerülni. Magamban már egy egész összeesküvés elméletet kreáltam, és tovább fűztem a történetet: turnéra menni, távol lenni, nem beszélni, menekülni, elfeledni...

Könnyeim csendben kezdtek el potyogni. Justin ezt észrevette, és közelebb ült hozzám, én viszont arébb húzódtam a kanapén. Jelenleg annyira haragudtam rá, hogy nem is bírtam ránézni. Tartózkodásomat látva szabadkozni kezdett.
- Figyelj Sara, én tényleg nagyon sajnálom, nem akartam, hogy így tudd meg. Tényleg, teljes szívemből bánom, hogy nem mondtam hamarabb. Ne érezd magad átverve mert én tényleg...
- Elég Justin- üvöltöttem magamból kikelve- nem érdekel, hogy mit, miért és hogyan csinálsz! Bíztam benned, érted? Bíztam benned annak ellenére, hogy egyszer már otthagytál, miután tetted a szépet az étteremben és megcsókoltál! Megszerettelek és görcsösen ragaszkodtam hozzád, azok ellenére, hogy pár hete ismerlek. Más lánynak valószínű az éttermes esett nem számítana "kihasználásnak", de én igenis így éltem meg! És mikor is akartad elmondani, hogy turnéra indulsz? Dobsz egy sms-t a repülőgépen, hogy ne keresselek? Vagy a Temze parton sétálgatva beugrik, hogy valamit elfelejtettél?
- Nem, én tényleg nem...
Nem foglakozva mondandójával, tovább folytattam a sajátomat:
- Mikor indulsz?- kérdeztem, kicsit nyugodtabb hangszínen.
- 3 nap múlva- suttogta Ő is, könnyeivel küszködve.
Kikerekedett szemmel folytattam:
- Mennyi időre? 3 hónap?- komoly erőfeszítések árán tudtam visszafolytani előtörni akaró krokodilkönnyeimet.
- Fél évre.- suttogta és már felkészült a belőlem előtörő oroszlánüvöltésre, de ehelyett nyugodt hangon szóltam hozzá:
- Menj el! Takarodj a házamból! Nem akarlak többet látni! Felejts el és töröld ki a számomat!- kezdtem el teljes erőmből az ajtó felé tolni- menj vissza a tökéletes és csodaszép Jasmine Villegas-hoz! Legyetek boldogok!
Becsaptam a bejárati ajtót, felrohantam az emeletre, egyenesen a szobámba. Az ágyamra borultam, majd könnyes arcomat a párnámba fúrtam. Hangosan felzokogtam, magzatpózba felhúztam lábaimat. Fájt. Nagyon fájt, hogy átvert, hogy kihasznált. Így utólag visszagondolva, biztos vagyok benne, hogy a tengerparti vacsorát is ezért szervezte. Így akart a bűntudatán enyhíteni, én viszont csalódtam. Csalódtam, mert azt hittem, hogy ő az utolsó személy, aki ártani akarna nekem. De ismét naív voltam. Kiskoromban anya mindig azt mondogatta nekem, hogy ne fussak olyan fiú után, aki nem tesz érte, hogy utolérjem. Megígértem neki,hogy soha nem fogok ilyet csinálni. De most még is megtettem. Most, hogy egyedül, csupán könnyeim társaságában ülök a szobámba, rájövök, hogy igen, teljes egészében igaza volt. Már kiskoromban is olyan szerettem volna lenni mint Ő, hisz mindig is okos nő volt, csak kár, hogy manapság nincs idő leülni, és igazi anya-lánya beszélgetéseket folytatni, de tudom, bármi problémám van, csak egy szavamba kerül, Ő azonnal a segítségemre siet. Most viszont egyedül vagyok. Az utolsó ember, aki tartotta bennem a lelket, elmegy fél évre. Rég sírtam ennyire, már meg sem tudom mondani, mikor voltam utoljára ennyire kétségbeesve.Sőt, sosem sírtam végig egy egész délutánt. Este 9 órakor rávettem magam, hogy elcsoszogjak a fürdőig. Ahogy a tükörbe néztem, szabályosan negijedtem saját magamtól. Alapsminkem elkenődött, szemeim karikásak voltak. A délután folyamán próbáltam egy kicsit aludni, de mikor lehunytam a szemem, a délelőtt történtek jutottak eszembe. Így hát feladtam a próbálkozást, és gondoltam lefürdök, hátha felfrissülök. Justin nem hívott, nem küldött sms-t,még csak jelét sem láttam annak, hogy megpróbálná jóvá tenni hibáját. Általában nem engedem magamhoz túl közel az embereket, de benne a rövid ismeretség ellenére is feltétel nélkül megbíztam, ám ez óriási hiba volt. Még csak azt sem mondhatom, hogy a tudatalatti, tulajdonképpen nem létező pénzéhes énem vezérelt, hogy minél közelebb kerüljek hozzá, gazdagság reményében. Ám ezt nem állíthatom, kizártnak tartom, hisz minden nagyképűség ellenére mondhatom, hogy mivel a szüleim tehetősek, ez a lehetőség szóba se jöhet. Az a fajta pedig sosem voltam, aki az életnél is jobban szeret egy olyan celebet, akit nem is ismer személyesen. Hosszú gondolkozásom közepette a kádban a víz elhűlt, úgyhogy jobbnak tartottam befejezni a fürdőzést. Egy frissítő fürdő után már tisztán átláttam a dolgokat, és sajnos rájöttem: akármennyire nem akartam, Justin kilépett az életemből és már sosem jön vissza. Sosem voltam neki fontos.

Hírek

Drága, egyetlen Olvasóim!
Hírekkel jelentkezem. Fontos, úgyhogy aki erre téved legyen szíves olvassa el!  Mint ugye már az előző bejegyzésekben megemlítettem, a kommentek mennyiségét kicsit keveslem. Olvastam már olyan blogokat, ahol a történet jó volt, csak a komment kevés volt, és akkor az író előállt azzal, hogy ameddig nem lesz xy darab komment a bejegyzések alatt, addig nem hoz új rész. És igen ez az, amit én szeretnék elkerülni. Igen, még nagyon az elején vagyok, ráadásul a fogalmazóképességem sem jó. Annyira kérlek benneteket, hogy csak pár szóban, amit tényleg csak 1-2 percig tart leírni és elküldeni, legyetek szívesek kommentben leírni, akár ehhez a bejegyzéshez, akár a részekhez, hogy mi a hiba, esetleg hogy tetszik. Azért kérlek benneteket erre, mert csak a visszajelzésekből tudom hogy jó-e az, amit csinálok, min kellene változtatni, mire kellene odafigyelni. Természetesen az építő kritikára is reagálok. Úgyhogy kérlek benneteket, hogy pár mondtaban összegezzétek azt, amit gondoltok. (Zárójelben megjegyzem, ez olyan mintha magamhoz beszélnék, mert senki nem reagál rá.)
A másik dolog, hogy létrehoztam a blog facebook-os csoportját. Ide kattintva elérhetitek, csatlakozzatok, esetleg írjatok nekem, vagy ide kommentbe és én felveszlek benneteket. Ide fogom először kitenni az új részeket, közlendőket, híreket.
A harmadik dolog, illetve kérdésem az lenne, hogy esetleg nem tudjátok hogy kell berakni a kommenteknél olyat, hogy névtelenül is hozzálehessen szólni? Akár a csoportba, akár ide kommentbe legyen szíves az írjon, aki tudna segíteni.
Előre is köszönöm a segítséget és a komikat, nem sokára jövök az ötödik résszel!
Kitartást a hétre, legyetek jók!
Ezer puszi: Little Candy

4. rész

Kedves Olvasók!
Megérkeztem a 4. résszel, ismét hatalmas késéssel. Sokat gondolkodtam a blog sorsával kapcsolatban és erős elhatározásom, hogy végigcsinálom, most kicsit meginogott. Elsősorban nem azért, mert nincs visszajelzés (persze ez is közrejátszik, hiszen látom a pipák és az oldalmegjelenítések alapján, hogy olvastátok a részeket és ennek ellenére a 3 rész alatt 1 db visszajelzést kaptam) hanem azért, mert nagyon energiám sincs. Mindegy, lesz ami lesz, még az elején vagyok és ha van rá igény, egy facebook csoportot is szívesen létrehozok.
Kitartást a jövő hétre, jó olvasást, kommenteljetek, pipáljatok, mert ebből tudom jó-e az, amit csinálok!
Millió puszi: Little Candy
U.I: elnézést a rövid részért!


4. rész
"Nem akarom Őt elengedni!"


Sara szemszöge:

Korán reggel mocorgásra ébredtem. Félig kinyitottam a szemem, hogy megbizonyosodjak róla, ki az aki hajnalok hajnalán az ágyamban fészkelődik. A tegnap estéből semmire nem emlékeztem, hisz annyira fáradt voltam, hogy azonnal álomba merültem.
- Jó reggelt!- suttogtam álmos hangon.
- Jó reggelt! Ezek szerint felébresztettelek, ne haragudj!- nézett rám Justin bűnbánóan.
- Semmi gond, már ideje volt felkelni.
Kimásztam az ágyból és gardróbom felé indultam.
- Elfoglalhatom a fürdőt?- kérdeztem Justint hátrafordulva.
- Persze, én addig lemegyek és csinálok reggelit. A konyhában várlak.- villantotta meg csibészes mosolyát.
Magamra zártam a fürdőajtót, felöltöztem, feldobtam egy alapsminket és késznek nyilvánítottam magam.

Lefutottam a lépcsőn, és egyenesen a konyhában tartózkodó Justin-hoz siettem.

- Hmm, jól néz ki!- öleltem át hátulról.

- Ülj le, mindjárt kész vagyok!- utasított.

Pár perc múlva már mindketten a gözölgő tojásrántottánkat fogyasztottuk. Justin hamarabb végzett mint én, állát megtámasztva könyökölt az asztalon, meglehetősen valami nyomasztotta. Leraktam a villám, majd kérdőn néztem rá.

- Elmondod mi a baj?

- Semmi, csak elgondolkoztam.- küldött felém egy bíztató mosolyt.

- Min agyaltál?

- Kettőnkön. Épp ideje lenne megbeszélni a tegnap történteket.

Már vártam, hogy mikor hozza fel a témát. Igazából én is megakartam beszélni vele, hogy mi legyen velünk ezek után, de inkább megvártam, míg Ő hozza fel a témát. Igazság szerint félek. Félek, hogy nem kellek neki, hogy azt mondja, neki ennyi elég volt. Tulajdonképpen még most sem értem, hogy miért állt szóba velem, mikor annyi gyönyörű lány mászkál az utcán. Részemről ez nemcsak egy játék, az elejétől fogva komolyan gondolom, hogy több is lehetne köztünk barátságnál.

- Rendben, akkor kezdem Én - fújja ki Justin idegesen a levegőt- mostanában minden olyan gyorsan történt. Bevallom őszintén, a tengerparti találkozás után nem gondoltam volna, hogy szóbaállsz még velem. De ha átgondoljuk a dolgokat, talán jobb is, hogy így alakult. Magamban már számtalanszor lebonyolítottam ezt a beszélgetést, de élőben valahogy sokkal nehezebb. Nem tudom, Te hogy vélekedsz a dolgokról, de véleményem szerint még nem kellene komolyabb kapcsolatba merülnünk. Félre ne értsd, nem azt mondom, hogy nem lehet köztünk több sima szimpátiánál, csak szerintem ez az idő kevés ahhoz, hogy igazán egymásba szeressünk. Találkozzunk, randizzunk, ismerjük meg jobban egymást, és idővel minden a helyére kerül. Te mit gondolsz?

Furcsa volt végighallgatni a dolgokat Justin szemszögéből. Mindig azt hittem, hogy a férfiak egészen máshogy gondolkoznak, mint a nők, ebben a dologban viszont teljesen egyetértettem Justinnal. 

- Figyelj Justin! Bevallom Neked, hogy én is nagyon sokat gondolkoztam kettőnkön, és ezt még Én is korainak tartom. Nagyon örülök, hogy van egy olyan ember, aki ennyire törődik velem. Ezt a szeretet sajnos a szüleimtől nem igazán kapom meg, és jelenleg Te vagy az egyetlen, akiben maximálisan megbízok és akire számítok. Ne rontsuk el ezt az egészet azzal, hogy elhamarkodottan döntünk. Ha az idő úgy ítéli meg, hogy nekünk nem kell együtt lennünk, még akkor is barátok maradunk. Mit gondolsz?

Kérdésemet néhány perc néma csönd követte. Már kezdtem kétségbeesni, azt hittem meggondolta magát, amikor végre megszólalt:

- Teljesen egyetértek. Köszönöm, hogy megnyíltál előttem, nagyon sokat jelent.

Halvány, de szívből jövő mosolyt küldtem felé. Épp indultam volna fel az emeletre, hogy összepakoljak, mikor Justin egy bizonytalan kérdést intézett felém.

- Sara, akkor hogy ezt így megbeszéltük, lejönnél velem este a partra?- kérdezte szégyenlősen, lehajtott fejjel.

Félúton megálltam, visszafordultam, és egy bátortalan lépéssel elértem, hogy fel tudjam emelni a fejét, ezzel kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.

- Persze, nem is kérdés. Addig maradsz?

Heves bólogatással nyilvánította ki tetszését.

- Ne Justin, tegyél le kérlek!- könyörögtem immár Los Angeles tengerpartján délután 5 órakor, mivel Justin készségesen felajálotta, hogy segít megmártózni. Igazából a délután folyamán semmi említésre méltó dolog nem történt. Annyiban tért el a megszokott rendtől, hogy most nem csókoltuk meg egymást, nem ölelgettük halálra magunkat, tartva ezzel az egyezségünket.

- Gyere Sara, szeretnék mutatni neked valamit- húzott maga után Justin. Egy mécsesekkel kirakott keskeny úton egy gyönyörű két személyre terített asztalhoz jutottunk. Justin úriember módjára kihúzta nekem a széket, majd Ő is helyet foglalt.

- Tetszik?- kérdezte reménykedve.

- Persze, ez az egész gyönyörű, még egy fiú sem tett meg ennyit értem.

Áthajoltam az asztalon, hogy egy puszit nyomjak az arcára, de az utolsó pillanatban elfordította a fejét, és az arcára szánt puszi a száján landolt. A meglepődöttségtől megszólalni sem tudtam, és mikor felmértem, hogy mi is történt valójában, a fejemet lehajtva visszahúzódtam eredeti helyemre.

- Jajj Sara, ne haragudj, kérlek, de már nem bírok magammal és...- kezdett el szabadkozni.

- Jó Justin, nyugi, semmi gond, nem haragszom.

Gyönyörű szemeiből elillant az idegesség és a bűnbánat, helyét a boldogság és a megkönnyebbülés vette át. Az este további része viszonylag csendben telt, és ezt betudtam a véletlen csóknak. Nem bírtam tovább ezt a kínos csendet, ezért felszólaltam:

- Justin, egész este nem szólsz hozzám, csak ha nagyon muszály. Mi van veled? Még mindig a csók miatt vagy fennakadva? Felejtsd már el! Nem történt semmi, csókolóztunk már, nem értem miért nagy probléma ez. Elmondod hogy mi a baj, mert már egyáltalán nem értelek?

Gesztenyebarna szemeiben láttam a meglepődöttséget. Pár percig néma csendben ültünk farkaszemet nézve, majd Ő szólalt meg:

- Nem a csókkal van a bajom, hanem hogy megígértem Neked, hogy nem teszek semmi olyat, ami többre utalna barátságnál! Így utólag már bánom! Ez nem normális dolog, hogy a barátok csókolznak!

- Ugyanmár Justin! Sosem voltunk átlagosak! Szerinted a barátok együtt romantikáznak Los Angeles tengerpartján? Hát nem Justin, rohadtul nem! A mi kapcsolatunk sosem normális dolgokra épült, úgyhogy ezen ne akadj fenn! Érezzük jól magunkat, és felejtsük el ezt az egészet! Komolyan mondom, nem hiszem el hogy egy ártatlan csókon ennyit agyaltál!- csattantam fel ismét.

Pár perc erejéig ismét kínos csend állt be, majd halkan, szégyenlősen ismét egy kérdést tett fel:

- Sar, megcsókolhatlak?

- A pofám leszakad Justin!- tört elő belőlem a nevetés- gyere ide, te idióta!

Pár pillanat múlva mézédes ajkai régi látogatóként simogatták az enyémet. Ekkor tudatosult bennem minden és egy dolgot biztosan tudok: nem akarok Őt elengedni.