2014. február 18., kedd

Hírek

Drága, egyetlen Olvasóim!
Hírekkel jelentkezem. Fontos, úgyhogy aki erre téved legyen szíves olvassa el!  Mint ugye már az előző bejegyzésekben megemlítettem, a kommentek mennyiségét kicsit keveslem. Olvastam már olyan blogokat, ahol a történet jó volt, csak a komment kevés volt, és akkor az író előállt azzal, hogy ameddig nem lesz xy darab komment a bejegyzések alatt, addig nem hoz új rész. És igen ez az, amit én szeretnék elkerülni. Igen, még nagyon az elején vagyok, ráadásul a fogalmazóképességem sem jó. Annyira kérlek benneteket, hogy csak pár szóban, amit tényleg csak 1-2 percig tart leírni és elküldeni, legyetek szívesek kommentben leírni, akár ehhez a bejegyzéshez, akár a részekhez, hogy mi a hiba, esetleg hogy tetszik. Azért kérlek benneteket erre, mert csak a visszajelzésekből tudom hogy jó-e az, amit csinálok, min kellene változtatni, mire kellene odafigyelni. Természetesen az építő kritikára is reagálok. Úgyhogy kérlek benneteket, hogy pár mondtaban összegezzétek azt, amit gondoltok. (Zárójelben megjegyzem, ez olyan mintha magamhoz beszélnék, mert senki nem reagál rá.)
A másik dolog, hogy létrehoztam a blog facebook-os csoportját. Ide kattintva elérhetitek, csatlakozzatok, esetleg írjatok nekem, vagy ide kommentbe és én felveszlek benneteket. Ide fogom először kitenni az új részeket, közlendőket, híreket.
A harmadik dolog, illetve kérdésem az lenne, hogy esetleg nem tudjátok hogy kell berakni a kommenteknél olyat, hogy névtelenül is hozzálehessen szólni? Akár a csoportba, akár ide kommentbe legyen szíves az írjon, aki tudna segíteni.
Előre is köszönöm a segítséget és a komikat, nem sokára jövök az ötödik résszel!
Kitartást a hétre, legyetek jók!
Ezer puszi: Little Candy

4 megjegyzés:

  1. Névtelen kommentárt a következőképpen lehet: Tervezés- >Beállítások -> Bejegyzések és megjegyzések és ott a "Kik írhatnak megjegyzéseket" címkén beállítod, hogy bárki - névtelen felhasználók is :) Remélem segítettem ^^

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) Aranyos vagy, imádlak:) Ölel, puszil: Little Candy ♥

      Törlés
  2. szia szerintem bekéne raknod egy chatet , hogy könnyebben tudjunk üziket írni neked . Ha gondolod akkor megcsinálom neked !Csak írj ide :http://teenstarbeatss.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Jajj köszönöm:) Amugy hogy tetszik a blog?:)

    VálaszTörlés