10. rész

Halihóóó!
Megérkeztem a 10. résszel! Kicsit késve, tudom, de a év végi hajrá engem sem került el, de a nyáron valamivel rendszeresebben próbálom majd hozni a részeket. Köszönöm a több mint 3700 oldalmegjelenítést és a 9 feliratkozót!
Hogy telik eddig a nyaratok? Milyen lett a bizonyítvány?
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, s ne feledjetek komizni, pipálni!
Puszi: Little Candy ♥


10. rész
"A világ összes pénzét odaadnám egyetlen mosolyodért!"

~Sara szemszöge~

Fáradtan, álmosan nyitogattam szemeimet, majd mikor egy ismeretlen helyiségben találtam magam, rögtön rájöttem, hogy nem a hotelszobánk puha, kényelmes ágyában fekszem. Pislogtam párat, majd zavartan ültem fel a kellemesnek nem éppen mondható fekhelyemről. Csak egy párna és egy pokróc szolgált ágyneműként, és nem is ágyon, hanem matracon feküdtem. A  fejem sajgott, a végtagjaim elernyedtek, a ruhám cafatokban lógott rólam, a testemet horzsolások fedték. Szokatlan, rideg volt a környezet, a fekete falak és a büdös, dohos szag roppant visszataszító volt, embertelen körülmények uralkodtak.

Az ajtó hirtelen kivágódott, és egy fekete hajú, jól öltözött, középkorú férfi lépett be rajta egy tálcával a kezében.

- Látom felébredtél- mosolygott gúnyosan- Nesze! Itt van a kajád!- dobta nekem a kiflit, ami a földön landolt.

- Miért vagyok itt?- kérdeztem lélegzet visszafojtva.

- Mert az a ficsúr barátod egy pénzes ember, azért!- rivallt rám.- Te pedig a legjobb módszer vagy ahhoz, hogy minél többet lehúzhassunk a szupersztár barátodról!
-Undorító!- sziszegtem, inkább csak magamnak. Képes lettem volna szembe köpni, de nem mertem kockáztatni.
- Azt hiszed érdekel a véleményed?- araszolt közelebb hozzám,majd államat vaskos ujjai közé kapta- A lényeg, hogy mihamarabb megkapjam az érted járó pénzt! És addig is csönd, egy szót sem szólsz, de ha ezt mégis megtennéd, nagyon megjárod! Értve vagyok?- sziszegte fogai közül.
Bevallom őszintén, hogy féltem. Ki voltam szolgáltatva, nem tudtam ellene semmit tenni. Minden próbálkozásom hiábavaló lett volna, hisz ez az egész olyan volt mint egy börtön: vastag, fekete, kormos falak, kemény, kényelmetlen fekhely és nem utolsó sorban az őr, aki minden mozdulatodat árgus szemmel figyeli. Bár így jobban átgondolva, mégsem ugyanolyan a helyzet. Ez az ember nem börtönőr, nem alkalmazott, hanem esetleg rabló, sikkasztó, talán bérgyilkos. Egy rossz szó, cselekedet, és minden lelkiismeret furdalás nélkül véget vet az életednek.
Merengésemet elrablóm mély, öblös hangja szakította félbe.
- Délután találkozok a ficsúroddal! Megegyeztünk, hogyha átadja nekem az érted ígért pénzösszeget, szabadon távozhatsz! Addig is, próbáld türtőztetni magad!- rivallt rám, mire én látványosan megforgattam szemeimet.
Miután befejezte mondandóját, dühösen, csapkodva, maga után becsapva az ajtót távozott a helyiségből.

A délután folyamán szinte semmi nem történt. Néhányszor bejött hozzám az az elmebeteg, majd néhány percnyi csapkodás és ordibálás után már távozott is. Ami igazán meglepett, hogy egyszer sem bántott, sőt, egy ujjal sem ért hozzám. Néha kiabált valami apróságért, de a benne lakozó "angyal" hamar csendre intette, s többet nem beszélt emelt hangerővel. Alig vártam, hogy eljöjjön az idő, mikor közli velem, hogy pakoljam össze azt a kevés cuccomat is, mert megyünk a Justinnal megbeszélt találkájára. Ha a dolgok jól alakulnak, s a sors nem szól közbe, akkor ma este már a hotel puha ágyában hajthatom álomra a fejem Justin ölelő karjai között.
Ahogy telt az idő, egyre türelmetlenebb lettem. Három órakor azonban kinyílt az ajtó, s fogva tartóm a cuccaim társaságában kivonszolt és beültetett egy fekete, sötétített üvegű terepjáróba. A szememet egy fekete kendővel bekötötte, hogy ne lássak semmit, majd miután becsatolta a biztonsági övemet hallottam, ahogy a motor felhördül, elhagyjuk az eddigi tartózkodási helyünket, s a Justinnal való találkozás helyét vesszük célba.

Bár órám nem volt, mégis tudtam, hogy körülbelül 20 perc telhetett el, mikor az autó megállt, s az elrablóm kirángatott a járműből, majd odalökött valaki másnak azzal az utasítással, hogy ne engedjen sehova, míg ő "tárgyal". Mivel a kendő még mindig a szememen volt, ezért nem láttam semmit, de mégis éreztem, hogy nem túl barátságos helyen vagyunk.
Érzékeltem, ahogy "testőröm" a karjaiba vesz, majd ráérősen elsétált valahova, majd pár perccel később ugyanaz a dohos, büdös szag csapta meg az orrom, mint pár órával ezelőtt. Hirtelen különös érzés kerített hatalmába. Kirázott a hideg, a szívem hevesen kezdett el verni, szédültem, a végtagjaim zsibbadtak, szemeimre ólom nehezedett, éreztem, ahogy lábaim elgyengülnek, s a következő pillanatban nem hallottam, nem éreztem semmit, átadtam magam a hívogató sötétségnek.

Álmosan nyitogattam szemeimet. A sötét, fekete fal helyett viszont most mogyoróbarna színű fogadott, s miután megbizonyosodtam róla, hogy nem egy pincében vagyok, fáradtan hajtottam vissza a fejem a puha, rózsa illatú párnára. A szobában csend honolt, nem volt rendetlenség, mint ahogy pár napja itt hagytam. Sokáig feküdhettem hanyatt, mivel elég kényelmetlen volt már ez a póz, ezért óvatosan próbáltam az oldalamra feküdni, de ahogy megmozdultam, az erős, védelmező karok még jobban fonódtak a derekam köré. Rögtön rájöttem, hogy csakis Justin lehet a karok tulajdonosa, így nyugodt szívvel fordultam felé, s arcát kezdtem vizslatni. Szemeit csukva tartotta, elnyílt ajkakkal szuszogott, édes látványt nyújtott. Sejtettem, hogy az elmúlt pár nap őt is megviselte, de arca mégis nyugodtságot sugárzott.
- Úgy nem tudok aludni, ha közben figyelsz!- szólalt meg reggeli rekedtes hangján.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.
A következő pillanatban kinyitotta szemeit, s találkozhattam mogyoróbarna íriszeivel, amit az elmúlt pár napban annyira hiányoltam. Megvillantotta kisfiús mosolyát, majd közelebb bújva lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Szia- suttogta még mindig ajkaim közé- Hogy érzed magad?
- Mint akit fejbe vertek- panaszkodtam- Sajog a fejem.
- Sajnálom- húzott közelebb magához- Az orvos mondta, hogy lehet hogy fájni fog a fejed. Elájultál, de a doki azt is mondta, hogy a kimerültségtől és az izgalomtól történt mindez.
- Justin, kérlek ne haragudj, hogy problémát okoztam, és hogy annyi pénzt kellett fizetned!- tört elő és folyt végig egy makacs könnycsepp az arcomon.
- Ne butáskodj, Kicsim!- törölte meg a szemem Justin- Nem tehetsz róla, hogy elraboltak! Áldozat voltál és nekem sem esett nehezemre kifizetni a váltságdíjat. A világ összes pénzét odaadnám egyetlen mosolyodért! Mardos a bűntudat, hisz nem tudtalak megvédeni, ahogyan azt ígértem, és nem voltam itt, mikor szükség lett volna rám.
- Nem lehetsz mindig mellettem, Justin! Neked kötelességeid vannak, én nem állhatok ezek útjába.
- Nem hagyom még egyszer, hogy bárki is bántson! Szereltek, Sara!- nézett csillogó szemekkel, s ujjait rákulcsolta az enyémekre.
- Én is téged, Justin!
Felálltam az ágyból, majd ruháimat kezembe kapva eltűntem a fürdőajtó mögött.

9. rész

Sziasztok!
Meg is hoztam a 9. részt, bár nem igazán időben. Remélem tetszeni fog, a pipákat, kommenteket, feliratkozókat most is szívesen fogadom. Köszönöm a 7 feliratkozót és a több mint 3000 oldalmegjelenítést! Csodálatosak vagytok, és bízok benne, hogy ezek a számok nőni fognak!
Nemrég létrehoztam az Instagram profilom, nyugodtan írhattok, és bekövetlek bennetek!
Jó olvasást és kellemes húsvéti ünnepeket!
Puszi: Little Candy


9. rész
"Bármit megteszek, csak ne bántsd Őt!"

 ~Justin szemszöge~

A női sikítás hallatán ledermedtem, a lábaim földbe gyökereztek, egy hang sem jött ki a torkomon. Ujjaim elgyengültek, komoly erőfeszítések árán tudtam a telefont a markomban tartani.

- Sara! Jól vagy?- kiáltottam idegesen a készülékbe.

- Minden rendben lesz a kicsikével, ha teljesíted a kérésemet- fenyegetett meg egy öblös, mély hang a vonal túlsó végéről.

- Megtalállak, érted? Megtalállak, és kinyírlak, ha egy ujjal is hozzáérsz!
- Ugyan már! Lásd be, hogy tehetetlen vagy velem szemben! Csak tedd, amit kérek, és nem esik baja a lánynak! 5000 dollárt kérek, és gondolom mondanom sem kell, hogy mindezt a rendőrség tudta nélkül!- éreztem, hogy száját gúnyos mosolyra húzta.
- Rendben- válaszoltam habozás nélkül- Bármit megteszek, csak ne bántsd Őt! Mikor adjam át a pénzt?
- Csak ne olyan hevesen!- horkantott fel- Először meg kell róla bizonyosodnom, hogy nem szólsz a rendőrségnek.
- Ígérem nem értesítem őket, csak hadd hozzam minél hamarabb haza Őt! Kérlek!- szinte már könyörögtem a kegyetlen férfinak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök.
Kétségbeesésem közepette ismét patakban kezdtek el folyni a sós könnycseppek. Sosem sírtam még lány miatt. Nem sírtam, mikor csúfoltak a suliban, vagy mikor lenézték a munkámat, de érte tűzbe tenném a kezem. Nem hagyhatom, hogy az az őrült bántsa, esetleg olyat tegyen vele, amit Sara nem szeretne.
- Hát legyen!- sóhajtott hatalmasat- Látatlanul is megbízom benned! Délután 4 órakor találkozzunk az város szélén lévő elhagyatott raktárépületnél! De ne késs, mert ha ez mégis megtörténne, azt fogom hinni, hogy meggondoltad magad, és még sem ér annyit a kislány, hogy átnyújtsd nekem ezt a roppant magas összeget!
- Időben ott leszek- bólintottam, inkább csak magamnak- Nem kell rám várni.
- Majd meglátjuk!- morogta köszönésképp, majd bontotta a vonalat.

Érzések százai kavarogtak most bennem. Kicsit mintha megnyugodtam volna, hogy nem esett baja, másrészt viszont még mindig kételyeim voltak, mivel teljesen ki vagyok szolgáltatva ennek az ismeretlen pasasnak. Meg van kötve a kezem, hisz nem tudom, hogy hol tartják fogva a szerelmem. Nem érdekel a pénz, a hírnév, a karrierem, mások véleménye, csak és kizárólag az, hogy a délután folyamán már láthatom Sarat, és ha törik ha szakad, hazahozom. Nem hiszem, hogy említeni kéne bárkinek is ezt a dolgot, hisz nem kockáztathatom Sara testi épségét.
3 héttel ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy egy New York-i szállodában fogok ülni éjjel háromkor, miközben azon töröm a fejem, hogy vajon a legfontosabb nő- persze anyukám mellett- hol van fogva tartva, valószínű, hogy kiröhögöm. Sosem éreztem még ilyet. Sosem voltam bizonytalan, hisz az eddigi életem szinte tökéletes volt, legalábbis úgy éreztem. Nem voltak kételyeim a családommal és a karrieremmel kapcsolatban, azt hittem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Valamit azonban mégis kerestem. Hosszú időn át nem tudtam rájönni, mi az a valami, ami miatt mégis egy kisebb űr tátong a szívemben. Teljes tudatlanságban éltem, egészen három héttel ezelőttig, amikor ugyanis találkoztam Saraval.Ő az a lány, aki képes kitölteni ezt a feketeséget a szívemben. És itt dőlt el minden: az életem árán is meg fogom védeni!
 Bár, reális szemszögből nézve a dolgokat, mégsem sikerült megmentenem őt. Nem tartottam be az ígéretem, miszerint meg fogom óvni mindentől és mindenkitől. Most, hogy kételyek közt vergődve ülök egyes-egyedül egy hotelszobában, rá kell jöjjek, hogy mindvégig én jelentettem számára a legnagyobb veszélyt. A szörnyeteg bennem lakozik, de túl önző vagyok ahhoz, hogy távol tartsam magam tőle. Valamelyik rosszakaróm ejtette rabul Őt, ebben szinte biztos vagyok, hisz ki akarna pont neki fájdalmat okozni? A légynek sem tudna ártani, ez az egész elrablás az én kikészítésem céljából történt, hisz tudják, hogy általa vagyok a legsebezhetőbb.

Elmélkedésem végeztével az órára pillantottam, ami 5 órát mutatott. Semmi értelmét nem láttam visszafeküdni, ezért cuccaimat a kezembe véve lépdeltem a hatalmas fürdőszoba felé. Ahogy ránéztem a mosdókagylón heverő fésűjére, a torkom összeszorult, a szívem eszeveszett vágtába kezdett, s úgy éreztem, ha nem kap el valaki tüstént, a legközelebbi állomás a kórház lesz. A fejemet oldalra kapva néztem a tükörbe, ahonnan egy táskás, sírástól felduzzadt szemű, álmos fiú nézett vissza.
Miután végeztem reggeli teendőimmel, pakolászni kezdtem a szobában. A helyiségben csend honolt, olyan kihaltnak tűnt Sara nélkül. Nincs mese, teljesen megőrültem.
Halk kopogás szakította félbe tevékenységemet. Ajtót nyitottam, majd anya fáradt tekintetével találtam szembe magam.
- Jó reggelt!- köszönt- Hogy vagy, kisfiam?- tette fel feszengve az első kérdését.
- Az igazat szeretnéd hallani, vagy hazudjak?- kérdéssel feleltem, nem is sejtve, hogy "poénkodásommal" mennyire megsértettem Őt.
Csendesen becsukta az ajtót maga mögött, majd helyet foglalt mellettem az ágy szélén.
- Justin- simította kezét az enyémre- Tudom, hogy most nagyon bánt a dolog. Tudom, hogy úgy érzed, mindenki ellened fordult. De kérlek, ne hibáztasd magad emiatt, mert erről senki nem tehet! Senki nem tudta előre, hogy ez fog történni, ne ostorozd magad és hidd el, hogy minden a legnagyobb rendben lesz! De azzal nem segítesz Saran, ha elűzöd magad mellől azokat, akik segíteni próbálnak!
- Jó- sóhajtottam- Ne haragudj, csak annyira kétségbe vagyok esve. Szörnyű belegondolni, hogy az a mocsok bármit megtehet vele!- morogtam az utolsó mondatot inkább csak magamnak.
- Állj!- tette fel anya fenyegetően a kezeit, s megpróbált csúnyán, haragosan nézni rám- Tudsz valamit, amit mi nem?
- Igen, és el is mondom, ha nem adod tovább senkinek, mert azzal komoly bajba kevernénk Sarat!
- Ennél is nagyobb bajba?- horkant fel anya.- Jó, megígérem, hogy tartom a szám. Na, mit tudsz?
- Három óra körül csörgött a telefonom, felvettem, és a háttérben Sara sikítását hallottam. Egy férfi beszélt a vonal túlsó végéről és pénzt követelt. Megegyeztünk, hogy elviszem a pénzt neki, ha nem bántja Sarat és sértetlenül hazahozhatom. Jaj anya, annyira rossz volt hallani, ahogy segítségért kiáltozik!- temettem arcom a tenyerembe, s a makacs könnycseppek megint záporként kezdtek el a szememből potyogni.
- Jaj édesem! Ne sírj!- szorított erősen magához- Nem lesz semmi baj! Menjen veled valaki?- kérdezte, s láttam szemeiben, hogy legszívesebben a rendőrséget küldené velem.
- Nem anya, azzal csak kockáztatnák!- szipogtam csöndesen.
Nem tehettem kockára szerelmem testi épségét. A félelem, reménytelenség, kilátástalanság gúzsba kötötte a testem. Nem hibázhatok, hisz azzal Saranak ártanék. Óvatosnak, megfontoltnak kell lennem. Mégis féltem. Hiába hangoztatta mindenki azt, hogy minden rendben lesz és Sara épségben hazajön, nem hittem nekik. Tudta, hogy az egész rajtam áll.

Életemben először éreztem azt, hogy minden kicsúszik a kezeim közül. 

8. rész

Sziasztok!
Kicsit hamarabb, mint általában szoktam, de megérkeztem a 8. résszel! Mint láthatjátok, beraktam a chatet, így ott is tudtok írni,, illetve tudtok cserét kérni!
Kitartás, komizzatok és iratkozzatok fel!
Puszi♥: Little Candy

8. rész
"Justin segíts!"

~Justin szemszöge~

Reggel arra keltem, hogy a karjaimban fekvő lány elkezdett mocorogni. Óvatosan, nehogy felébresszem, az éjjeliszekrényen pihenő telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, mennyi az idő. Okostelefonom kijelzője 9 órát mutatott, így jobbnak láttam felkelni az ágyból. Amilyen halkan csak tudtam, kikászálódtam a gyönyörű, barna hajú lány mellől és a fürdőbe vonultam elvégezni reggeli teendőimet. Miután fogat mostam és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, kimasíroztam a fürdőből és helyet foglaltam a hatalmas franciaágy szélén, majd hangtalanul néztem a még mindig békésen szuszogó lány arcát. Annyira hihetetlen, hogy hogy lehet valaki ennyire csodálatos és magával ragadó. Megismerkedésünk óta csak ő jár a fejemben. Vele kelek, vele fekszek, még a munkára sem tudok koncentrálni, mert mindig azon agyalok, hogy mikor láthatom újra barnán csillogó íriszeit, mézédes, puha, telt ajkait, tökéletes testét. Bár ő nem tudja, de mikor felvetette, hogy majd a turnén találok más lányt, mélységesen megsértett, hisz nem is gondolja, hogy mennyire, menthetetlenül beleszerettem. Nem győzöm mondogatni, hogy mennyire oda vagyok érte, nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire szeretem, és hogy mennyire tökéletes. Még egyetlen alkalommal sem reagált semmit erre a rövid, de annál szívmelengetőbb szóra, így csak remélni tudom, hogy ő is hasonlóképpen érez irántam. Hivatalosan még nem vagyunk együtt, a sajtó sem tud rólunk, de amint eljön a megfelelő pillanat, megkérdezem tőle, hogy lenne-e a barátnőm. Mindennél jobban vágyom arra, hogy igent mondjon, hogy elvegyem feleségül, majd sok-sok gyerekkel ajándékozzon meg engem. Már a lelki szemeim előtt lebeg egy hosszú, szőkésbarna hajú, kék szemű kislány, aki majd annyira gyönyörű és elragadó lesz mint az anyukája. Akárhányszor összetöri majd a szívét egy fiú, bátyja majd felkeresi az említett személyt, és jól péppé veri. Igen, furcsán hangzik, hogy 20 évesen arról fantáziálok, hogy mi lesz a sorsom ilyen téren, de- bár nem zökkenőmentes a kapcsolatunk- mégis úgy gondolom, hogy ő lesz a nagy ő, akit már olyan hosszú ideje keresek.

- Justin, ne bámulj már!- zökkentett ki elmélkedésemből jövendőbeli feleségem.

Barna haja kócosan keretezte formás arcát, hihetetlen, hogy a kora reggeli órákban, közvetlen ébredés után is ennyire csodálatos. Miután kimorogta magát -miszerint nem hagytam aludni- felállt, így tökéletes kilátás nyílt hosszú, vékony combjaira, formás fenekére, lapos hasára. Tegnap este egy hosszú, tartalmas veszekedés után kiharcoltam, hogy egy francia bugyiban és egy melltartóban aludjon, én viszont nem kértem engedélyt ahhoz, hogy egy szál boxerben bújjak be mellé.
Szótlanul ültem korábbi helyemen és megvártam, amíg felöltözik. Elment tisztálkodni, majd pár perc múlva halkan csukta be maga mögött az ajtót. Odalépkedett hozzám, majd leült elém és megvárta, míg karjaimat vékony dereka köré fonom.
- Hánykor indulunk?- fordult hátra, én meg egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott, és még jobban hozzám bújt.
- Háromra kell a koncert helyszínén lennünk. Addig maradhatunk, ha gondolod.
- Álmos vagyok- nyöszörögte, majd álmosan megdörzsölte szemeit.
- Most olyan voltál, mint egy kiscica.- mosolyodtam el őszintén.
- Mit akarsz csinálni?- hagyta figyelmen kívül a hasonlatomat, majd megfordult ölelésemben.
- Itt ülni veled egészen három óráig- morogtam nyakhajlatába, majd egy puszit nyomtam az említett felületre- Imádom az illatod.
- Én meg a tiedet- hajolt közel a nyakamhoz, majd egy cuppanós, mégis lágy puszit lehelt rá.
Pár percig csöndben, egymás közelségét élvezve ültünk a még mindig rendetlen ágyon.

Nem szóltunk egy szót sem, mégis szavak nélkül megértettük egymást. A lopott csókok, simogatások, bókok többet jelentenek, mint a kimondott, olykor jelentéktelen szavak.
- Justin!- legyezett Sara apró kezeivel a szemem előtt- Figyelsz rám?
- Persze- mosolyogtam kábultan- Mondd még egyszer, kicsim!
- Van kedved lemenni a közeli cipős boltba?- kérdezte, s mintha izgatottságot véltem volna felfedezni gyönyörű szemeiben- Vagy itt szeretnél maradni?- görbült lefele a szája.
- Persze, menjünk- egyeztem bele, mire Sara felugrott és a nyakamba vetette magát.

10 perc múlva már az üzletben nézelődtünk, Sara a Vans részlegnél, míg én a Supránál, s néha áhítattal mutogattunk egy-egy darabot a másiknak. Nem sok barátnőm volt, de egyikkel sem volt ilyen egyszerű cipőt vásárolni, mint Sara-val. Nem nyafogott és hisztizett, ha az egyik darab nem volt éppen abban a színben, amilyenben szerette volna, s nem akarta minden áron feljelenteni a tulajdonost, amiért nincsen a méretében pont az a cipő, amit kinézett. Mindenben az egyszerűt kereste, nem a rikító színűt, és nem is arra törekedett, hogy a lehető legdrágábbat válassza. Mivel nekem nagyon sok cipőm van- ezt anya szinte minden nap megjegyzi- ezért én csak és kizárólag nézegettem az elegánsnak éppen nem nevezhető darabokat, míg Sara választott egy ízlésének megfelelő lábbelit.

Miután végeztünk, visszaindultunk ideiglenes otthonunkba, ahol Scooter kissé vörös fejjel fogadott minket, miszerint már rég el kellett volna indulnunk a koncert helyszínére. Sara- hatalmas bánatomra- úgy döntött, hogy az esti a hotelben tölti, mivel elmondása szerint, ez az egész dolog neki még nagyon új, és nem szeretne a figyelem középpontjába kerülni addig, amíg nem leszünk elég erősek ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzuk az igencsak friss és ingatag kapcsolatunkat. Annak ellenére, hogy elég sokat vitatkozunk, én mindig ugyanakkora áhítattal és csodálattal tekintek rá, mint megismerkedésünk elején. Ez most kicsit úgy hangzik, mintha ezer éve ismernénk egymást, de mit csináljak, ha mellette nem lehet unatkozni, szinte repül az idő, mikor vele vagyok.
- Rendben, ha nem szeretnél velünk jönni, akkor menj fel a szobába, tusolj le és bújj be az ágyba. Amint vége a koncertnek, sietünk hozzád.- fordultam az éppen anyával beszélgető barátnőm felé- Elleszel egyedül?
- Persze, menjetek csak, majd a TV-n nézlek téged.- válaszolta, és halvány mosoly bujkált arcán.
Pár perc múlva nyugodt szívvel szálltam be a nekünk bérelt fehér limuzinba. Valószínű, hogy nagyon el fogok fáradni, mire visszaérünk, hisz mégiscsak több mint két órát fogok végigugrálni a színpadon, de azt hiszem megéri, mivel a rajongóimnak ezzel örömet okozok, ráadásul egy barna hajkoronájú szépség fog hazavárni. Hirtelen hatalmasat dobbant a szívem, majd mosolyogva intettem a járművet vezető sofőrnek, hogy ideje lenne elindulni.

Kimerülten, nagyot sóhajtva szálltam ki a hatalmas, luxus hotel előtt, amit pár hétre az otthonomnak nevezhetek. Anya és Scooter csendben követtek, s fáradtságom ellenére a lépcsőn igyekeztem fel a szobánkhoz. Lassan kinyitottam az ajtót, hisz nem voltam benne biztos, hogy Sara még ébren van, ezért amilyen csendben csak tudtam beljebb léptem a helyiségbe, és lerúgtam a cipőm.
A franciaágy felé fordultam, de legnagyobb meglepetésemre Sara nem feküdt benne. Sietősen a fürdő felé indultam, és agyamat kezdték ellepni a szörnyűbbnél szörnyűbb, vészjósló gondolatok. Kitártam a fürdőajtót és csalódottan vissza is csuktam, mivel minden úgy volt, ahogy itt hagytam kora este. Felhívtam anyát, s megkérdeztem, nem ment-e át véletlen Sara hozzá, de nem tudott holléte felől semmilyen információval szolgálni. Idegesen csaptam anyára a telefont, majd tétovázás nélkül kezdtem el csörgetni Sara telefonját. Kicsöngött, majd pár pillanat múlva meghallottam csengőhangját, ami az éjjeliszekrény sarkától jött. Odakaptam a fejem, s megláttam a készüléket a földön. Arcomat tenyerembe temetve rogytam le az ülőalkalmatosságra, s kezdtek el patakokban folyni a könnyeim. Miért hagytam magára? Ha most eljött volna velünk, nem lennénk ilyen helyzetben. Utolsó reményként felhívtam a hotel recepciósát, de sajnos ő sem látta Sara-t távozni a szállodából.
Anya tanácsára értesítettem Scooter-t és a rendőrséget. A főkapitány azt mondta, hogy a kilétem miatt soron kívül megkezdik a nyomozást, és ha fejlemény van, rögtön csörögnek.
Miután mindenki visszavonult a szobájába, elmentem letusolni, majd felvettem egy boxert és betakaróztam. Aludni nem tudtam, mert gondolataim Sara körül forogtak. Azt sosem fogom megbocsátani magamnak, ha valami baja esik, csak azért, mert nekem egy koncert fontosabb volt mint a szerelmem.
Szemhéjaimat hirtelen ólomsúlyúnak éreztem, s lassan elnyomott az álom.
Hajnali 3 körül Iphone-om csörgésére ébredtem. Szemeim kipattantak, telefonomért nyúltam. Ismeretlent jelzett a készülék, de én mégis felvettem annak reményében, hogy hátha a rendőrség nyomra bukkant.
- Haló! Ki van a vonalban?- szóltam bele rekedtes hangon.
Kérdésemet pár perc néma csönd követte, majd egy kétségbeesett, hangos kiáltást hallottam.
- Justin! Kérlek segíts!