10. rész

Halihóóó!
Megérkeztem a 10. résszel! Kicsit késve, tudom, de a év végi hajrá engem sem került el, de a nyáron valamivel rendszeresebben próbálom majd hozni a részeket. Köszönöm a több mint 3700 oldalmegjelenítést és a 9 feliratkozót!
Hogy telik eddig a nyaratok? Milyen lett a bizonyítvány?
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, s ne feledjetek komizni, pipálni!
Puszi: Little Candy ♥


10. rész
"A világ összes pénzét odaadnám egyetlen mosolyodért!"

~Sara szemszöge~

Fáradtan, álmosan nyitogattam szemeimet, majd mikor egy ismeretlen helyiségben találtam magam, rögtön rájöttem, hogy nem a hotelszobánk puha, kényelmes ágyában fekszem. Pislogtam párat, majd zavartan ültem fel a kellemesnek nem éppen mondható fekhelyemről. Csak egy párna és egy pokróc szolgált ágyneműként, és nem is ágyon, hanem matracon feküdtem. A  fejem sajgott, a végtagjaim elernyedtek, a ruhám cafatokban lógott rólam, a testemet horzsolások fedték. Szokatlan, rideg volt a környezet, a fekete falak és a büdös, dohos szag roppant visszataszító volt, embertelen körülmények uralkodtak.

Az ajtó hirtelen kivágódott, és egy fekete hajú, jól öltözött, középkorú férfi lépett be rajta egy tálcával a kezében.

- Látom felébredtél- mosolygott gúnyosan- Nesze! Itt van a kajád!- dobta nekem a kiflit, ami a földön landolt.

- Miért vagyok itt?- kérdeztem lélegzet visszafojtva.

- Mert az a ficsúr barátod egy pénzes ember, azért!- rivallt rám.- Te pedig a legjobb módszer vagy ahhoz, hogy minél többet lehúzhassunk a szupersztár barátodról!
-Undorító!- sziszegtem, inkább csak magamnak. Képes lettem volna szembe köpni, de nem mertem kockáztatni.
- Azt hiszed érdekel a véleményed?- araszolt közelebb hozzám,majd államat vaskos ujjai közé kapta- A lényeg, hogy mihamarabb megkapjam az érted járó pénzt! És addig is csönd, egy szót sem szólsz, de ha ezt mégis megtennéd, nagyon megjárod! Értve vagyok?- sziszegte fogai közül.
Bevallom őszintén, hogy féltem. Ki voltam szolgáltatva, nem tudtam ellene semmit tenni. Minden próbálkozásom hiábavaló lett volna, hisz ez az egész olyan volt mint egy börtön: vastag, fekete, kormos falak, kemény, kényelmetlen fekhely és nem utolsó sorban az őr, aki minden mozdulatodat árgus szemmel figyeli. Bár így jobban átgondolva, mégsem ugyanolyan a helyzet. Ez az ember nem börtönőr, nem alkalmazott, hanem esetleg rabló, sikkasztó, talán bérgyilkos. Egy rossz szó, cselekedet, és minden lelkiismeret furdalás nélkül véget vet az életednek.
Merengésemet elrablóm mély, öblös hangja szakította félbe.
- Délután találkozok a ficsúroddal! Megegyeztünk, hogyha átadja nekem az érted ígért pénzösszeget, szabadon távozhatsz! Addig is, próbáld türtőztetni magad!- rivallt rám, mire én látványosan megforgattam szemeimet.
Miután befejezte mondandóját, dühösen, csapkodva, maga után becsapva az ajtót távozott a helyiségből.

A délután folyamán szinte semmi nem történt. Néhányszor bejött hozzám az az elmebeteg, majd néhány percnyi csapkodás és ordibálás után már távozott is. Ami igazán meglepett, hogy egyszer sem bántott, sőt, egy ujjal sem ért hozzám. Néha kiabált valami apróságért, de a benne lakozó "angyal" hamar csendre intette, s többet nem beszélt emelt hangerővel. Alig vártam, hogy eljöjjön az idő, mikor közli velem, hogy pakoljam össze azt a kevés cuccomat is, mert megyünk a Justinnal megbeszélt találkájára. Ha a dolgok jól alakulnak, s a sors nem szól közbe, akkor ma este már a hotel puha ágyában hajthatom álomra a fejem Justin ölelő karjai között.
Ahogy telt az idő, egyre türelmetlenebb lettem. Három órakor azonban kinyílt az ajtó, s fogva tartóm a cuccaim társaságában kivonszolt és beültetett egy fekete, sötétített üvegű terepjáróba. A szememet egy fekete kendővel bekötötte, hogy ne lássak semmit, majd miután becsatolta a biztonsági övemet hallottam, ahogy a motor felhördül, elhagyjuk az eddigi tartózkodási helyünket, s a Justinnal való találkozás helyét vesszük célba.

Bár órám nem volt, mégis tudtam, hogy körülbelül 20 perc telhetett el, mikor az autó megállt, s az elrablóm kirángatott a járműből, majd odalökött valaki másnak azzal az utasítással, hogy ne engedjen sehova, míg ő "tárgyal". Mivel a kendő még mindig a szememen volt, ezért nem láttam semmit, de mégis éreztem, hogy nem túl barátságos helyen vagyunk.
Érzékeltem, ahogy "testőröm" a karjaiba vesz, majd ráérősen elsétált valahova, majd pár perccel később ugyanaz a dohos, büdös szag csapta meg az orrom, mint pár órával ezelőtt. Hirtelen különös érzés kerített hatalmába. Kirázott a hideg, a szívem hevesen kezdett el verni, szédültem, a végtagjaim zsibbadtak, szemeimre ólom nehezedett, éreztem, ahogy lábaim elgyengülnek, s a következő pillanatban nem hallottam, nem éreztem semmit, átadtam magam a hívogató sötétségnek.

Álmosan nyitogattam szemeimet. A sötét, fekete fal helyett viszont most mogyoróbarna színű fogadott, s miután megbizonyosodtam róla, hogy nem egy pincében vagyok, fáradtan hajtottam vissza a fejem a puha, rózsa illatú párnára. A szobában csend honolt, nem volt rendetlenség, mint ahogy pár napja itt hagytam. Sokáig feküdhettem hanyatt, mivel elég kényelmetlen volt már ez a póz, ezért óvatosan próbáltam az oldalamra feküdni, de ahogy megmozdultam, az erős, védelmező karok még jobban fonódtak a derekam köré. Rögtön rájöttem, hogy csakis Justin lehet a karok tulajdonosa, így nyugodt szívvel fordultam felé, s arcát kezdtem vizslatni. Szemeit csukva tartotta, elnyílt ajkakkal szuszogott, édes látványt nyújtott. Sejtettem, hogy az elmúlt pár nap őt is megviselte, de arca mégis nyugodtságot sugárzott.
- Úgy nem tudok aludni, ha közben figyelsz!- szólalt meg reggeli rekedtes hangján.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.
A következő pillanatban kinyitotta szemeit, s találkozhattam mogyoróbarna íriszeivel, amit az elmúlt pár napban annyira hiányoltam. Megvillantotta kisfiús mosolyát, majd közelebb bújva lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Szia- suttogta még mindig ajkaim közé- Hogy érzed magad?
- Mint akit fejbe vertek- panaszkodtam- Sajog a fejem.
- Sajnálom- húzott közelebb magához- Az orvos mondta, hogy lehet hogy fájni fog a fejed. Elájultál, de a doki azt is mondta, hogy a kimerültségtől és az izgalomtól történt mindez.
- Justin, kérlek ne haragudj, hogy problémát okoztam, és hogy annyi pénzt kellett fizetned!- tört elő és folyt végig egy makacs könnycsepp az arcomon.
- Ne butáskodj, Kicsim!- törölte meg a szemem Justin- Nem tehetsz róla, hogy elraboltak! Áldozat voltál és nekem sem esett nehezemre kifizetni a váltságdíjat. A világ összes pénzét odaadnám egyetlen mosolyodért! Mardos a bűntudat, hisz nem tudtalak megvédeni, ahogyan azt ígértem, és nem voltam itt, mikor szükség lett volna rám.
- Nem lehetsz mindig mellettem, Justin! Neked kötelességeid vannak, én nem állhatok ezek útjába.
- Nem hagyom még egyszer, hogy bárki is bántson! Szereltek, Sara!- nézett csillogó szemekkel, s ujjait rákulcsolta az enyémekre.
- Én is téged, Justin!
Felálltam az ágyból, majd ruháimat kezembe kapva eltűntem a fürdőajtó mögött.