2014. augusztus 31., vasárnap

Sajnálom!

Sziasztok!
Tudom, hogy már réges-régre ígértem az új részt, de már múlt héten be kellett járnom a suliba, a tanévnyitó-próbákra, és szinte semmi időm nem volt.
Nem mentegetőzni akarok, ez az igazság. Nem tudom, hányan láttátok chatben, hogy ma érkezne az új rész, de most minden összecsapott a fejem fölött, és most nincs erőm befejezni a részt. Sajnálom, röstellem magam, de ez sajnos így alakult, és tudjátok, hogy ennyit még egy résszel sem késtem. Az első héten, amikor még nem olyan nagy a hajtás, be fogom fejezni, és közzé fogom tenni az új részt. Remélem, hogy velem maradtok, és nem haragszotok túlságosan.
Még egyszer sajnálom!

Puszi: Little Candy

2014. augusztus 15., péntek

Hírek

Sziasztok!
Szóval egy nagyon fontos dolog, amit le szeretnék írni, hogy borzasztóan röstellem magam, de kb. két hétig nagyon elfoglalt voltam, és sajnos nem volt lehetőségem és időm írni, így csúszik egy kicsit 13. rész. Tényleg nem sokat, max. 3 napot, de most kicsit regenerálódok, és rögvest neki is állok a következő rész megírásának. Nagyon sietek, tényleg sajnálom, nagyon röstellem magam, és tényleg nagyon fogok iparkodni, hogy minél hamarabb hozhassam nektek a következő részt!
Ez nem azt jelenti, hogy szünetel a blog, nincs erről szó, csak egy kicsit tolódik a 13. rész közzététele!
Tényleg sajnálom!
Ugye nem haragszotok rám?

2014. július 31., csütörtök

12. rész

Hello Everybody!
Megérkeztem a következő résszel!
Köszönöm a több mint 6300 oldalmegjelenítést és a 12 rendszeres olvasót! Fantasztikusak vagytok, csak így tovább!
Na nem húzom tovább az időt, további szép nyarat, és jó olvasást!
U.I: Komizni, pipálni, feliratkozni ér!
Puszi: Little Candy

12. rész
"Ez is olyan nyálas jelenet lesz, mint a romantikus filmekben lenni szokott?"
~Sara szemszöge~
Újra együtt az álompár?

Néhány hete felröppent a hír, hogy Justin Bieber (20) és Selena Gomez (22) végleg búcsút intettek egymásnak. A szakítás okát pontosan senki sem tudja, s már épp kezdtek lenyugodni a kedélyek a két tinisztár körül, de a pár nappal ezelőtti események ismét magukra vonták az újságírók figyelmét. A két énekes kézen fogva érkezett Justin Bieber egy napokban adott koncertje helyszínére, majd -a fotók szerint- együtt is távoztak a műsor után, s talán jogosan gondolhatjuk, hogy ismét szerelem szövődik a két fiatal között.
Vajon újra egymásra találnak, vagy ez ismét csak egy fellángolás?
Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

 Még mindig könnyes szemekkel, szipogva dobtam az újságot a hatalmas franciaágyra. Gondolatok milliói kavarogtak a fejemben, s a fel nem tett kérdéseimre kerestem a választ. Lehet, hogy ez ismét csak egy rossz pletyka? Vagy talán ez a színtiszta igazság? Ezek azok a kérdések, amikre mindennél jobban szerettem volna választ kapni, de jelen pillanatban nem volt annyi erőm, hogy felálljak, s lesétáljak a többiek közé, hogy végére járjak ennek az egésznek. Kívülálló szemmel talán egy hisztis, labilis lelkiállapotú libának tűnök, aki nem képes megoldani a problémáit, még a legapróbbakat is elefánt méretűre nagyítja. Talán így is van, de ebben a helyzetben viszont magamnak kell hogy igazat adjak. Nem tartom helyénvalónak, hogy valaki- még ha az a személy híres ember is- több hétig szédít valakit, s aztán rájön, hogy neki mégis az exe kell, s még csak annyi gerinc sincs benne, hogy a másik elé álljon, és közölje vele, hogy nem szeretné tovább folytatni a vele való kapcsolatát.

Pár perc múlva még mindig némán ülve meredtem magam elé az ágyon ülve, s a Justinnal való kapcsolatomon gondolkoztam. Az már szinte biztos volt, hogy nem folytathatjuk tovább a kapcsolatunkat, de azt mégsem találtam korrektnek, hogy a turné közepén lelépjek, magam mögött hagyva mindent, de talán mégis ez lenne a legésszerűbb megoldás. Az elmúlt napokban sok szörnyűségen mentem keresztül, s annyi erőm meg már nem maradt, hogy végignézzem, ahogy kivirágzik a kapcsolatuk.
Sokan kérdezték már tőlem, hogy hova lett az a mosolygós lány, nekem pedig a válaszom rendszerint az volt, hogy eltűnt, valaki egészen más lépett a helyébe. Az az életerős, életvidám lány eltűnt, földbe tiporták, s nem láttam nagy valószínűségét, hogy ezek után valaha is tudnék őszintén mosolyogni. Bár őrültség lenne ilyen kijelentéseket tenni már most, hiszen az élet megy tovább, fel kell emelnem a fejem; most nem sírhatok.

Minden erőmet összeszedve felálltam az ágyról, s a gardrób felé vettem az irányt. Kinyitottam a hatalmas kék bőröndömet, és rendszertelenül kezdtem beledobálni a turnéra hozott ruháimat. Pakolás közben a kezembe akadt egy fekete, mély nyakú póló, ami a méretéből és a fazonjából ítélve sem lehetett az enyém. Félmosollyal az arcomon emeltem orromhoz a ruhaneműt, s nagyot szippantottam a jellegzetes illatból, amit úgy szerettem már a kezdetektől fogva. Némi gondolkozás után gondosan összehajtogattam a sötét színű pólót, s az utazótáskám mélyére rejtettem. Justin ruhatárában több hasonló darab van, úgyhogy nem hinném, hogy ennek az egynek a hiánya tűnne fel. Nekem viszont szükségem volt rá, hogy megőrizzem magamban az együtt töltött idő emlékét.
Majdnem kész voltam, már csak két póló és egy nadrág pihent a hatalmas szekrény alján, majd miután azok is a bőröndbe kerültek, fáradtan huppantam le a teraszon lévő kényelmes, párnázott székre.
Tárcsáztam a reptér számát, majd a fülemhez emelve a készüléket hallottam meg az ügyintéző nő bársonyos hangját. Közöltem vele, hogy a legközelebbi, Londonba tartó gépre szeretnék jegyet foglalni, s kissé megkönnyebbültem az indulás órájának hallatán. Alig múlott 12 óra, s a repülőgép pedig 1 órakor indul.
Miután elköszöntem a reptér alkalmazottjától, rögtön tárcsáztam egy itteni taxi céget, s rendeltem egy autót fél 12-re.
Sietve kaptam magamra a vékony esőkabátomat, s a bőröndömet magam után húzva, az utazó táskával a kezemben néztem még egyszer végig a hotelszobán, és próbáltam mindent gondosan az emlékezetembe vésni.
Még egy utolsó pillantást vetettem a hatalmas franciaágyra, majd a szemem megakadt a mai újságon, amiben a cikket olvastam a két szupersztárról. Közelebb léptem, majd némi gondolkodás után a kézitáskám mélyére süllyesztettem a napilapot.
Az ajtót magam után bezárva, sietős léptekkel hagytam el a helyiség, hisz nem szerettem volna megkockáztatni, hogy esetleg a turné egyik résztvevőjébe botlok.
A tágas hallba leérve rögtön a recepcióhoz siettem, majd az idősödő nő elé csúsztattam a szoba kulcsát. A nő kissé megrökönyödve, elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Mrs. Mitchael, máris elhagyja a szállodát?- kérdezte, majd arcvonásai megenyhültek, s őszinte kíváncsiságot véltem felfedezni a hangjában.
- Igen, sajnos így alakult a helyzet.
- De ugye nem a kiszolgálás miatt döntött így?- kérdezte, és barna íriszei aggodalommal teltek meg.
- Nem, dehogy- emeltem kezeimet védekezően magam elé- A személyzettel és a kiszolgálással sincsen semmi probléma, csak nekem itt véget ért a nyaralás.
Kissé mintha megnyugodott volna válaszom hallatán, és nem kérdezősködött többet, majd miután kedvesen intettem még egy utolsót a szálloda ajtajából, kiléptem a friss levegőre.
Az idő még mindig esős volt, bár talán már nem esett annyira, mint reggel, de én az esőkabát ellenében is behúzódtam a hotel előtti fedett rész alá. A csomagjaimat a lábam elé helyezve vártam a rendelt taxira, miközben az előttem elhaladó esernyős járókelőket tanulmányoztam.
Nem sok időm maradt a nézelődésre, mert pár perc múlva a az előttem leparkoló járművezető hangos dudálással jelezte, hogy ideje lenne beszállni. Halkan köszöntem a sofőrnek, miután becsukódott az ajtó már indultunk is a reptérre.
Az autóban volt időm gondolkozni, smár épp csukódtak volna le a szemeim, mikor a taxis erélyesen hátraszólt, hogy megérkeztünk.
Kifizettem a fuvar árát, majd a reptér előcsarnoka felé igyekeztem. Kicsit elszámoltam magam, mert az óra nagymutatója még a 40-t sem érte el, így a büfében vásárolt forró, gőzölgő kávéval a kezemben foglaltam helyet az egyik nem túl kényelmes műanyag széken.
A meleg folyadék jólesően folyt végig torkomon, és a gondolataim akaratlanul is ismét Justin felé terelődtek, de most megpróbáltam kizárni a zavaró, negatív gondolatokat elmémből, és csak a szép emlékekre koncentráltam.
A koffeintartalmú italból már csak egy kortynyi maradt a pohár alján, mikor megszólalt a hangosbemondó és tájékoztatta a Londonba tartó utasokat, hogy a becsekkolás megkezdődött.
Feltápászkodtam az ülőalkalmatosságról, majd elindultam, és miután becsekkoltam, és a bőröndömmel is minden rendben volt, felszálltam a gépre, és elfoglaltam az egyik ablak melletti helyet.
Miközben bámultam ki az ablakon, egy elég ismerős, fekete Range Rover-t véltem felfedezni, közvetlen a gépek előtt. Fejemből elhesegettem a vészjósló gondolatokat, s a fülhallgatómat bedugva átadtam magam a zene világának.
Már épp kezdett volna újraindulni a kedvenc lejátszási listám, mikor egy kéz ért a vállamhoz, és pedig ijedten ugrottam meg. Kikaptam a fülhallgatómat a fülemből, s oldalra néztem, hogy lássam, kinek állt szándékában a színinfarktust hozni rám.
Viszont kellemesen csalódtam, mikor egy eléggé helyes fiú fülig érő mosollyal vigyorgott rám.
- Ne haragudj, leülhetek melléd?
- Persze, gyere csak nyugodtan.- mosolyogtam rá halványan.
- Travis vagyok!- üdvözölt mosolyogva, majd hatalmas tenyerét felém nyújtotta.
- Sara. Örvendek!- fogtam vele kezet, s próbáltam megakadályozni, hogy fülig vörösödjek, miközben igéző kék szemeibe nézek. Ezek az íriszek viszont nem azok az általam annyira szeretett gesztenyebarna íriszek voltak, amikkel az elmúlt héten mindig farkasszemet néztem ébredés után.
Elkezdtünk beszélgetni, úgy általánosságban mindenről, Travis elég kellemes társaságnak bizonyult, és csevegés közben azt sem vettem észre, hogy felszálltunk
Miután megbeszéltük az élet nagy dolgait, és telefonszámot cseréltünk, visszadugtam a fülhallgatómat, majd mielőtt a zene kellemes, lágy hangja megszólalhatott volna fülemben, egy ismerős hangot véltem felfedezni a hátam mögül, s ez volt az a hang, amit ezer közül megismertem volna.
- Ne haragudjon, tudna nekem segíteni?- kérdezte, gondolom az egyik légiutas kísérőtől.
Hirtelen eluralkodott rajtam a pánik, és kérdések ezrei cikáztak a fejemben.
Hogy kerül ő ide? Mit keres itt? Honnan tudta meg, hogy felszálltam erre a gépre? Ez is olyan nyálas jelenet lesz, mint a romantikus filmekben lenni szokott? A fiú a lány után megy, megmagyaráz mindent, s folytatják a kapcsolatukat ott, ahol abbahagyták?
Bár, ezen a dolgon aligha ha van megmagyarázni való.
Kapucnimat a fejemre húzva süppedtem bele a puha székbe, s próbáltam arcomat minél jobban takarni előle.
Vajon észrevesz, vagy simán elsétál mellettem?



2014. július 22., kedd

11. rész

Halihóóó!
Megjöttem, a vártnál kicsit hamarabb!
Nincs különösebb hozzáfűznivalóm a részhez, talán csak annyi, hogy ez egy kicsit hosszabb rész az eddigieknél. Ja és még annyi, hogy aki megnyitja a blogot, az látja, hogy az van kiírva, hogy a 10. rész áprilisban lett közzétéve, de ez nem a jó dátum. Ha megnézitek a facebook csoportot, akkor látjátok, június 14-én(?) raktam ki, aznap, mikor a 10. részt is.
Köszönöm a több mint 5000 oldalmegjelenítést és a 11 rendszeres olvasót! Csak így tovább!
Hogy telik a nyaratok? Voltatok már nyaralni?
Nem húzom tovább az időt, jó olvasást, komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel!
Puszi: Little Candy <3


11. rész
"Mi ez már megint?"

~Sara szemszöge~

Becsuktam magam után a fürdőszoba ajtót, s belenéztem a falon lógó tükörbe. A látvány sokkolt, a szemeim körül sötét karikák éktelenkedtek, s szemeimből csak úgy sugárzott a fáradtság. Megmostam az arcom és a fogam, felkapkodtam az előre kikészített ruháimat, majd kimasíroztam a helyiségből. Ahogy megfordultam, aranyos látvány tárult elém. Justin hason feküdt, magához ölelte a halványkék kispárnát, s édesen szuszogott. Nem volt szívem felébreszteni, hiszen volt egy halvány sejtésem, hogy az elmúlt napokban nem sokat aludt, részben miattam. Csöndes léptekkel az ablakhoz sétáltam, elhúztam a sötétítőt, épp annyira, hogy Justin-t ne zavarja az alvásban, majd az elém táruló látványt kezdtem el csodálni. Még korán volt, ezért nem közlekedett annyi autó az egyébként forgalmas utakon, így kint is csend honolt, a gondolataim pedig az elmúlt napok eseményei felé terelődtek. Mennyi idegeskedést, fájdalmat elkerülhettem volna, ha nem felejtem el bezárni a szobaajtót. Bár, így végiggondolva, valószínűleg az az elmebeteg megtalálta volna a módját, hogy bejusson, még zárt ajtón keresztül is. Az elrablásom napjára nem emlékszem tisztán, de annyi rémlik, hogy nagy sikítozások közepette tuszkoltak be egy sötétített ablakú, fekete Range Rover-be. Az utolsó emlékem, hogy Justin nevét kiabálom, majd nem látok, nem hallok semmit. Innentől pedig nem ugrik be semmi, teljes képszakadás. Így utólag visszagondolva, érdekes, hogy senki nem hallotta a sikoltozásom, hisz a szállodában több száz ember dolgozik, és én sem vagyok túlzottan halk. Mindegy, a tényeken ez már nem változtat, s az elmúlt napok eseményei már csak rossz emlékek maradnak, amit valószínűleg sosem fogok tudni teljesen kiűzni az elmémből. Tudtam, hogy nem fogok a nap minden percében a történtekre gondolni, de néha elő fog ugrani egy emlékkép, amely majd egy pillanatra ismét össze fogja zavarni az amúgy is labilis lelki állapotomat. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy a családom-bár anyáék még nem tudnak róla-s Justin is minden erejével azon lesz, hogy jobban érezzem magam, és túltegyem magam a szörnyűségeken.
A hátam mögül motoszkálás hallatszott, s mire megfordultam volna, két erős kar fonódott a derekam köré. A gyönyörű, gesztenyebarna szempár fogva tartotta az enyémet, majd lassan közelebb hajolva lágy csókot lehelt ajkaimra. Miután elhúzódott, megvillantotta kisfiús mosolyát, majd arca abban a pillanatban komorrá is vált.
- Mi a baj?- biztattam mosolyogva, s megsimítottam enyhén borostás arcát.
- Semmi- rázta meg a fejét.- Min gondolkoztál?
- Csak az elmúlt napokon- vontam meg a vállam.-De rendben vagyok-villantottam felé egy magabiztos mosolyt.
-Ennek örülök- húzott közelebb magához.
Rövid társalgásunkat néhány perc csönd követte, de ez nem az tipikus "kínos csend" volt. Mindketten saját gondolatainkba merültünk, de ez kellett ahhoz, hogy átértékeljük az egymás nélkül töltött néhány napot.
- Figyelj Sara-sóhajtott Justin, majd még jobban az ölelésébe vont- Nem szeretném, ha kétség gyötörne a történtekkel kapcsolatban. Nem a te hibád, nem voltál olyan állapotban, hogy megvédd magad, s nekem sem esett nehezemre kifizetni a váltságdíjat. Senki nem neheztel rád, az elmúlt napok mindenki számára a pokol volt, de a te biztonságod a legfontosabb. Szörnyen gyötört a bűntudat, hogy nem tudtalak megvédeni, de később rájöttem, hogy ha én itt lettem volna azon az estén, akkor nem most, hanem egy másik alkalommal vitte volna véghez a tervét az az elmebeteg. Nem lehetek mindig a sarkadban, de innentől kezdve sokkal jobban fogok figyelni az árulkodó jelekre, s ha bármi gyanúsat észlelsz, kérlek szólj nekem. Nem engedhetem, hogy ez még egyszer megtörténjen.
Mondandója végére mindkettőnk arcát sós könnycseppek áztatták, s a szobára újra csend szállt. Ismét gondolatainkba merültünk, de most már csak az én halk szipogásom hallatszott. Justin nyugtatóan simogatta a hátam, míg én a mellkasába fúrtam az arcomat. -Kicsim-szólongatott Justin- Ugye nem ijesztettelek meg?
-Nem, dehogy- törölgettem a szemem- Jól vagyok, és köszönöm, hogy megnyíltál elöttem.
-Szeretlek, Sara!- nézett mélyen a szemembe.
- Én is téged, Justin- mosolyogtam fel rá őszintén, napok óta először.

 A délután semmi említésre méltó dolog nem történt. Többnyire a hotelszobában tartózkodtunk, csak az ebéd erejéig hagytuk el a barátságos helyiséget. Egymást ölelve ültünk az ablak előtt, s az elénk táruló látványt csodáltuk. Az utak már nem hasonlítottak a reggeli, csendes állapotukra, délutánra már ellepték őket a munkából hazafelé igyekvő üzletemberek autói. Hiába nagyváros, azért még itt sem engedhette meg magának minden ember, hogy autót vásárolhasson magának, így a buszok, villamosok is rendesen tömve voltak. A nap még mindig száz ágra sütött, annak ellenére, hogy 8 óra is elmúlt. Furcsa volt, hisz én a londoni időjáráshoz voltam szokva, ahol szinte mindennapos az esőzés, itt viszont még egy csepp eső sem esett, mióta itt vagyunk. Amerika melegebb, s szárazabb mint London, de nem panaszkodok, hisz szeretek az eső monoton hangjára kelni reggelente. Az éjszaka pedig még csodálatosabb volt, mert az utcák, terek, parkok 10 óra után már fényben úsztak. Az utcákat viszont most nem az üzletemberek, hanem a csinosan öltözött, kisminkelt lányok, és a tökéletesen belőtt hajú fiúk lepték el, akik a nagyváros főutcáin lévő szórakozóhelyek felé igyekeztek. A boltok már bezártak, csak néhány italbolt és non-stop üzlet várta még a vevőket ilyen késő este is.
A telefonom rezegni kezdett, elvettem az éjjeli szekrényről, majd mosolyogva nyitottam meg az üzenetet, aminek a feladója anya volt. Miután válaszoltam az sms-re, az órára pillantottam, s kikerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy éjfél is elmúlt már. Szóltam Justinnak, hogy pár percre birtokba veszem a fürdőt, majd alvós cuccaimat felkapva el is tűntem az ajtó mögött.
A zuhany alá belépve éreztem, hogy mennyire lefárasztott a mai semmittevés, s mivel most a forró víz sem lazított el, így 15 perc alatt végeztem a teendőimmel. Mosolyogva bújtam be az ágyba, Justin egy puszit nyomott a homlokomra, s biztosított, hogy siet, majd ő is eltűnt a fürdőszoba ajtó mögött.
Nagyon álmos lehettem, hisz már nem éreztem, ahogy Justin befeküdt mellém, mert szemhéjaimra ólom nehezedett, s átadtam magam a békés Álomvilágnak.

Reggel-számomra elég meglepő módon- az eső kopogó, de megnyugtató hangjára ébredtem. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő, de ekkor az engem ölelő karok még szorosabban fonódtak a derekam köré. Kikerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy még csak 6 óra van, majd a telefonomat visszahelyezve az ágy melletti éjjeliszekrényre fordultam Justin felé. Édesen szuszogott, szája résnyire nyílt, és a komoly erőfeszítések ellenére sem bírtam ki, hogy ne leheljek egy csókot hívogatóan húsos ajkaira. Nyugodt szívvel vettem észre, hogy nem ébredt fel a kis akciómra, majd álmosan hajtottam vissza a fejemet a kispárnára, s merültem ismét gondolataimba. Most viszont kettőnkön, a turnén agyaltam. Olyan hirtelen csöppentem ebbe az egészbe, pedig én nem a hírnévre vágytam, sosem tettem. Kezdődött a szalonban, majd a kávézóban folytatódott, aztán jöttek a veszekedések, s most itt fekszem mellette, de bátran kijelenthetem, hogy sehol nem éreztem még magam ilyen jól ezelőtt. Nem tudom, hogy Justin mikor akarja a nyilvánosságra hozni, hogy mi már egy pár vagyunk, de van egy olyan sejtésem, hogy az esetleges pletykáktól, utálkozóktól, bántó üzenetektől és beszólásoktól szeretne megvédeni. De azzal is tisztában vagyok, hogy nem bujkálhatunk örökké. A kapcsolatunk egyszer úgyis kitudódik, és talán az segíthet, ha a rajongók nem egy újság címlapjáról értesülnek a hírről, hanem tőlünk tudják meg. Most még sejtésem sincs, hogy mi lesz, de majd beszélek erről a dologról Justinnal és Scooterrel is.
Kalandozásomat Justin mocorgása zavarta meg, majd pár pillanat múlva kinyitotta gesztenyebarna íriszeit, s miközben szemeit tanulmányoztam, ő addig a hajammal játszott.
 - Jó reggelt!- köszönt reggeli rekedtes hangján.
 - Szia!- suttogtam mosolyogva- Hogy aludtál?
 - Egész jól.
 - Mihez van ma kedved?- kérdeztem őszinte kíváncsisággal.
 - Kora délután van egy koncertem, aztán a tied vagyok. Viszont nem hagylak egyedül, míg távol vagyok. Nem történhet meg még egyszer a múltkori eset, úgyhogy jössz velünk a koncert helyszínére.
- Rendben, akkor kikészítem a ruháimat- pattantam fel izgalommal, amit Justin mosolyogva nyugtázott.

Miután végeztem, elhagytam a gardróbot, majd az asztalra pillantva egy kis cetlit véltem felfedezni, amin Justin rendezett kézírása virított. Azt üzente, hogy ha végeztem, menjek le az ebédlőbe, a csapat ott van egy kis megbeszélés erejéig a koncerttel kapcsolatban.
Már épp zártam volna be az ajtót, amikor megláttam a hatalmas franciaágyon a mai újságot. Mivel az elmúlt napok nem voltak a legkellemesebbek számomra, ezért a legfrissebb híreket sem tudtam nyomon követni.
Érdeklődve foglaltam helyet az ágy szélén, s lapoztam bele az újságba. Az első oldalon Kesha virított kék hajkoronával, a másodikon az Union J turnéállomásai voltak feltűntetve, majd átlapoztam a harmadik oldalra, s ekkor kiesett az újság a kezemből. Hitetlenül, kikerekedett szemekkel bámultam a fotót, s a hozzátartozó rövid szöveget. Pár perc kellett, mire felfogtam az olvasottakat és látottakat, majd az arcomat a tenyerembe temetve kezdtem zokogni.
Mi ez már megint?

2014. április 30., szerda

10. rész

Halihóóó!
Megérkeztem a 10. résszel! Kicsit késve, tudom, de a év végi hajrá engem sem került el, de a nyáron valamivel rendszeresebben próbálom majd hozni a részeket. Köszönöm a több mint 3700 oldalmegjelenítést és a 9 feliratkozót!
Hogy telik eddig a nyaratok? Milyen lett a bizonyítvány?
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, s ne feledjetek komizni, pipálni!
Puszi: Little Candy ♥


10. rész
"A világ összes pénzét odaadnám egyetlen mosolyodért!"


~Sara szemszöge~

Fáradtan, álmosan nyitogattam szemeimet, majd mikor egy ismeretlen helyiségben találtam magam, rögtön rájöttem, hogy nem a hotelszobánk puha, kényelmes ágyában fekszem. Pislogtam párat, majd zavartan ültem fel a kellemesnek nem éppen mondható fekhelyemről. Csak egy párna és egy pokróc szolgált ágyneműként, és nem is ágyon, hanem matracon feküdtem. A  fejem sajgott, a végtagjaim elernyedtek, a ruhám cafatokban lógott rólam, a testemet horzsolások fedték. Szokatlan, rideg volt a környezet, a fekete falak és a büdös, dohos szag roppant visszataszító volt, embertelen körülmények uralkodtak.
Az ajtó hirtelen kivágódott, és egy fekete hajú, jól öltözött, középkorú férfi lépett be rajta egy tálcával a kezében.
- Látom felébredtél- mosolygott gúnyosan- Nesze! Itt van a kajád!- dobta nekem a kiflit, ami a földön landolt.
- Miért vagyok itt?- kérdeztem lélegzet visszafojtva.
- Mert az a ficsúr barátod egy pénzes ember, azért!- rivallt rám.- Te pedig a legjobb módszer vagy ahhoz, hogy minél többet lehúzhassunk a szupersztár barátodról!
-Undorító!- sziszegtem, inkább csak magamnak. Képes lettem volna szembe köpni, de nem mertem kockáztatni.
- Azt hiszed érdekel a véleményed?- araszolt közelebb hozzám,majd államat vaskos ujjai közé kapta- A lényeg, hogy mihamarabb megkapjam az érted járó pénzt! És addig is csönd, egy szót sem szólsz, de ha ezt mégis megtennéd, nagyon megjárod! Értve vagyok?- sziszegte fogai közül.
Bevallom őszintén, hogy féltem. Ki voltam szolgáltatva, nem tudtam ellene semmit tenni. Minden próbálkozásom hiábavaló lett volna, hisz ez az egész olyan volt mint egy börtön: vastag, fekete, kormos falak, kemény, kényelmetlen fekhely és nem utolsó sorban az őr, aki minden mozdulatodat árgus szemmel figyeli. Bár így jobban átgondolva, mégsem ugyanolyan a helyzet. Ez az ember nem börtönőr, nem alkalmazott, hanem esetleg rabló, sikkasztó, talán bérgyilkos. Egy rossz szó, cselekedet, és minden lelkiismeret furdalás nélkül véget vet az életednek.
Merengésemet elrablóm mély, öblös hangja szakította félbe.
- Délután találkozok a ficsúroddal! Megegyeztünk, hogyha átadja nekem az érted ígért pénzösszeget, szabadon távozhatsz! Addig is, próbáld türtőztetni magad!- rivallt rám, mire én látványosan megforgattam szemeimet.
Miután befejezte mondandóját, dühösen, csapkodva, maga után becsapva az ajtót távozott a helyiségből.

A délután folyamán szinte semmi nem történt. Néhányszor bejött hozzám az az elmebeteg, majd néhány percnyi csapkodás és ordibálás után már távozott is. Ami igazán meglepett, hogy egyszer sem bántott, sőt, egy ujjal sem ért hozzám. Néha kiabált valami apróságért, de a benne lakozó "angyal" hamar csendre intette, s többet nem beszélt emelt hangerővel. Alig vártam, hogy eljöjjön az idő, mikor közli velem, hogy pakoljam össze azt a kevés cuccomat is, mert megyünk a Justinnal megbeszélt találkájára. Ha a dolgok jól alakulnak, s a sors nem szól közbe, akkor ma este már a hotel puha ágyában hajthatom álomra a fejem Justin ölelő karjai között.
Ahogy telt az idő, egyre türelmetlenebb lettem. Három órakor azonban kinyílt az ajtó, s fogva tartóm a cuccaim társaságában kivonszolt és beültetett egy fekete, sötétített üvegű terepjáróba. A szememet egy fekete kendővel bekötötte, hogy ne lássak semmit, majd miután becsatolta a biztonsági övemet hallottam, ahogy a motor felhördül, elhagyjuk az eddigi tartózkodási helyünket, s a Justinnal való találkozás helyét vesszük célba.

Bár órám nem volt, mégis tudtam, hogy körülbelül 20 perc telhetett el, mikor az autó megállt, s az elrablóm kirángatott a járműből, majd odalökött valaki másnak azzal az utasítással, hogy ne engedjen sehova, míg ő "tárgyal". Mivel a kendő még mindig a szememen volt, ezért nem láttam semmit, de mégis éreztem, hogy nem túl barátságos helyen vagyunk.
Érzékeltem, ahogy "testőröm" a karjaiba vesz, majd ráérősen elsétált valahova, majd pár perccel később ugyanaz a dohos, büdös szag csapta meg az orrom, mint pár órával ezelőtt. Hirtelen különös érzés kerített hatalmába. Kirázott a hideg, a szívem hevesen kezdett el verni, szédültem, a végtagjaim zsibbadtak, szemeimre ólom nehezedett, éreztem, ahogy lábaim elgyengülnek, s a következő pillanatban nem hallottam, nem éreztem semmit, átadtam magam a hívogató sötétségnek.

Álmosan nyitogattam szemeimet. A sötét, fekete fal helyett viszont most mogyoróbarna színű fogadott, s miután megbizonyosodtam róla, hogy nem egy pincében vagyok, fáradtan hajtottam vissza a fejem a puha, rózsa illatú párnára. A szobában csend honolt, nem volt rendetlenség, mint ahogy pár napja itt hagytam. Sokáig feküdhettem hanyatt, mivel elég kényelmetlen volt már ez a póz, ezért óvatosan próbáltam az oldalamra feküdni, de ahogy megmozdultam, az erős, védelmező karok még jobban fonódtak a derekam köré. Rögtön rájöttem, hogy csakis Justin lehet a karok tulajdonosa, így nyugodt szívvel fordultam felé, s arcát kezdtem vizslatni. Szemeit csukva tartotta, elnyílt ajkakkal szuszogott, édes látványt nyújtott. Sejtettem, hogy az elmúlt pár nap őt is megviselte, de arca mégis nyugodtságot sugárzott.
- Úgy nem tudok aludni, ha közben figyelsz!- szólalt meg reggeli rekedtes hangján.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.
A következő pillanatban kinyitotta szemeit, s találkozhattam mogyoróbarna íriszeivel, amit az elmúlt pár napban annyira hiányoltam. Megvillantotta kisfiús mosolyát, majd közelebb bújva lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Szia- suttogta még mindig ajkaim közé- Hogy érzed magad?
- Mint akit fejbe vertek- panaszkodtam- Sajog a fejem.
- Sajnálom- húzott közelebb magához- Az orvos mondta, hogy lehet hogy fájni fog a fejed. Elájultál, de a doki azt is mondta, hogy a kimerültségtől és az izgalomtól történt mindez.
- Justin, kérlek ne haragudj, hogy problémát okoztam, és hogy annyi pénzt kellett fizetned!- tört elő és folyt végig egy makacs könnycsepp az arcomon.
- Ne butáskodj, Kicsim!- törölte meg a szemem Justin- Nem tehetsz róla, hogy elraboltak! Áldozat voltál és nekem sem esett nehezemre kifizetni a váltságdíjat. A világ összes pénzét odaadnám egyetlen mosolyodért! Mardos a bűntudat, hisz nem tudtalak megvédeni, ahogyan azt ígértem, és nem voltam itt, mikor szükség lett volna rám.
- Nem lehetsz mindig mellettem, Justin! Neked kötelességeid vannak, én nem állhatok ezek útjába.
- Nem hagyom még egyszer, hogy bárki is bántson! Szereltek, Sara!- nézett csillogó szemekkel, s ujjait rákulcsolta az enyémekre.
- Én is téged, Justin!
Felálltam az ágyból, majd ruháimat kezembe kapva eltűntem a fürdőajtó mögött.

2014. április 20., vasárnap

9. rész

Sziasztok!
Meg is hoztam a 9. részt, bár nem igazán időben. Remélem tetszeni fog, a pipákat, kommenteket, feliratkozókat most is szívesen fogadom. Köszönöm a 7 feliratkozót és a több mint 3000 oldalmegjelenítést! Csodálatosak vagytok, és bízok benne, hogy ezek a számok nőni fognak!
Nemrég létrehoztam az Instagram profilom, nyugodtan írhattok, és bekövetlek bennetek!
Jó olvasást és kellemes húsvéti ünnepeket!
Puszi: Little Candy


9. rész
"Bármit megteszek, csak ne bántsd Őt!"

 ~Justin szemszöge~
A női sikítás hallatán ledermedtem, a lábaim földbe gyökereztek, egy hang sem jött ki a torkomon. Ujjaim elgyengültek, komoly erőfeszítések árán tudtam a telefont a markomban tartani.
- Sara! Jól vagy?- kiáltottam idegesen a készülékbe.
- Minden rendben lesz a kicsikével, ha teljesíted a kérésemet- fenyegetett meg egy öblös, mély hang a vonal túlsó végéről.
- Megtalállak, érted? Megtalállak, és kinyírlak, ha egy ujjal is hozzáérsz!
- Ugyan már! Lásd be, hogy tehetetlen vagy velem szemben! Csak tedd, amit kérek, és nem esik baja a lánynak! 5000 dollárt kérek, és gondolom mondanom sem kell, hogy mindezt a rendőrség tudta nélkül!- éreztem, hogy száját gúnyos mosolyra húzta.
- Rendben- válaszoltam habozás nélkül- Bármit megteszek, csak ne bántsd Őt! Mikor adjam át a pénzt?
- Csak ne olyan hevesen!- horkantott fel- Először meg kell róla bizonyosodnom, hogy nem szólsz a rendőrségnek.
- Ígérem nem értesítem őket, csak hadd hozzam minél hamarabb haza Őt! Kérlek!- szinte már könyörögtem a kegyetlen férfinak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök.
Kétségbeesésem közepette ismét patakban kezdtek el folyni a sós könnycseppek. Sosem sírtam még lány miatt. Nem sírtam, mikor csúfoltak a suliban, vagy mikor lenézték a munkámat, de érte tűzbe tenném a kezem. Nem hagyhatom, hogy az az őrült bántsa, esetleg olyat tegyen vele, amit Sara nem szeretne.
- Hát legyen!- sóhajtott hatalmasat- Látatlanul is megbízom benned! Délután 4 órakor találkozzunk az város szélén lévő elhagyatott raktárépületnél! De ne késs, mert ha ez mégis megtörténne, azt fogom hinni, hogy meggondoltad magad, és még sem ér annyit a kislány, hogy átnyújtsd nekem ezt a roppant magas összeget!
- Időben ott leszek- bólintottam, inkább csak magamnak- Nem kell rám várni.
- Majd meglátjuk!- morogta köszönésképp, majd bontotta a vonalat.

Érzések százai kavarogtak most bennem. Kicsit mintha megnyugodtam volna, hogy nem esett baja, másrészt viszont még mindig kételyeim voltak, mivel teljesen ki vagyok szolgáltatva ennek az ismeretlen pasasnak. Meg van kötve a kezem, hisz nem tudom, hogy hol tartják fogva a szerelmem. Nem érdekel a pénz, a hírnév, a karrierem, mások véleménye, csak és kizárólag az, hogy a délután folyamán már láthatom Sarat, és ha törik ha szakad, hazahozom. Nem hiszem, hogy említeni kéne bárkinek is ezt a dolgot, hisz nem kockáztathatom Sara testi épségét.
3 héttel ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy egy New York-i szállodában fogok ülni éjjel háromkor, miközben azon töröm a fejem, hogy vajon a legfontosabb nő- persze anyukám mellett- hol van fogva tartva, valószínű, hogy kiröhögöm. Sosem éreztem még ilyet. Sosem voltam bizonytalan, hisz az eddigi életem szinte tökéletes volt, legalábbis úgy éreztem. Nem voltak kételyeim a családommal és a karrieremmel kapcsolatban, azt hittem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Valamit azonban mégis kerestem. Hosszú időn át nem tudtam rájönni, mi az a valami, ami miatt mégis egy kisebb űr tátong a szívemben. Teljes tudatlanságban éltem, egészen három héttel ezelőttig, amikor ugyanis találkoztam Saraval.Ő az a lány, aki képes kitölteni ezt a feketeséget a szívemben. És itt dőlt el minden: az életem árán is meg fogom védeni!
 Bár, reális szemszögből nézve a dolgokat, mégsem sikerült megmentenem őt. Nem tartottam be az ígéretem, miszerint meg fogom óvni mindentől és mindenkitől. Most, hogy kételyek közt vergődve ülök egyes-egyedül egy hotelszobában, rá kell jöjjek, hogy mindvégig én jelentettem számára a legnagyobb veszélyt. A szörnyeteg bennem lakozik, de túl önző vagyok ahhoz, hogy távol tartsam magam tőle. Valamelyik rosszakaróm ejtette rabul Őt, ebben szinte biztos vagyok, hisz ki akarna pont neki fájdalmat okozni? A légynek sem tudna ártani, ez az egész elrablás az én kikészítésem céljából történt, hisz tudják, hogy általa vagyok a legsebezhetőbb.

Elmélkedésem végeztével az órára pillantottam, ami 5 órát mutatott. Semmi értelmét nem láttam visszafeküdni, ezért cuccaimat a kezembe véve lépdeltem a hatalmas fürdőszoba felé. Ahogy ránéztem a mosdókagylón heverő fésűjére, a torkom összeszorult, a szívem eszeveszett vágtába kezdett, s úgy éreztem, ha nem kap el valaki tüstént, a legközelebbi állomás a kórház lesz. A fejemet oldalra kapva néztem a tükörbe, ahonnan egy táskás, sírástól felduzzadt szemű, álmos fiú nézett vissza.
Miután végeztem reggeli teendőimmel, pakolászni kezdtem a szobában. A helyiségben csend honolt, olyan kihaltnak tűnt Sara nélkül. Nincs mese, teljesen megőrültem.
Halk kopogás szakította félbe tevékenységemet. Ajtót nyitottam, majd anya fáradt tekintetével találtam szembe magam.
- Jó reggelt!- köszönt- Hogy vagy, kisfiam?- tette fel feszengve az első kérdését.
- Az igazat szeretnéd hallani, vagy hazudjak?- kérdéssel feleltem, nem is sejtve, hogy "poénkodásommal" mennyire megsértettem Őt.
Csendesen becsukta az ajtót maga mögött, majd helyet foglalt mellettem az ágy szélén.
- Justin- simította kezét az enyémre- Tudom, hogy most nagyon bánt a dolog. Tudom, hogy úgy érzed, mindenki ellened fordult. De kérlek, ne hibáztasd magad emiatt, mert erről senki nem tehet! Senki nem tudta előre, hogy ez fog történni, ne ostorozd magad és hidd el, hogy minden a legnagyobb rendben lesz! De azzal nem segítesz Saran, ha elűzöd magad mellől azokat, akik segíteni próbálnak!
- Jó- sóhajtottam- Ne haragudj, csak annyira kétségbe vagyok esve. Szörnyű belegondolni, hogy az a mocsok bármit megtehet vele!- morogtam az utolsó mondatot inkább csak magamnak.
- Állj!- tette fel anya fenyegetően a kezeit, s megpróbált csúnyán, haragosan nézni rám- Tudsz valamit, amit mi nem?
- Igen, és el is mondom, ha nem adod tovább senkinek, mert azzal komoly bajba kevernénk Sarat!
- Ennél is nagyobb bajba?- horkant fel anya.- Jó, megígérem, hogy tartom a szám. Na, mit tudsz?
- Három óra körül csörgött a telefonom, felvettem, és a háttérben Sara sikítását hallottam. Egy férfi beszélt a vonal túlsó végéről és pénzt követelt. Megegyeztünk, hogy elviszem a pénzt neki, ha nem bántja Sarat és sértetlenül hazahozhatom. Jaj anya, annyira rossz volt hallani, ahogy segítségért kiáltozik!- temettem arcom a tenyerembe, s a makacs könnycseppek megint záporként kezdtek el a szememből potyogni.
- Jaj édesem! Ne sírj!- szorított erősen magához- Nem lesz semmi baj! Menjen veled valaki?- kérdezte, s láttam szemeiben, hogy legszívesebben a rendőrséget küldené velem.
- Nem anya, azzal csak kockáztatnák!- szipogtam csöndesen.
Nem tehettem kockára szerelmem testi épségét. A félelem, reménytelenség, kilátástalanság gúzsba kötötte a testem. Nem hibázhatok, hisz azzal Saranak ártanék. Óvatosnak, megfontoltnak kell lennem. Mégis féltem. Hiába hangoztatta mindenki azt, hogy minden rendben lesz és Sara épségben hazajön, nem hittem nekik. Tudta, hogy az egész rajtam áll.
Életemben először éreztem azt, hogy minden kicsúszik a kezeim közül. 






2014. április 4., péntek

8. rész

Sziasztok!
Kicsit hamarabb, mint általában szoktam, de megérkeztem a 8. résszel! Mint láthatjátok, beraktam a chatet, így ott is tudtok írni,, illetve tudtok cserét kérni!
Kitartás, komizzatok és iratkozzatok fel!
Puszi♥: Little Candy

8. rész
"Justin segíts!"


~Justin szemszöge~

Reggel arra keltem, hogy a karjaimban fekvő lány elkezdett mocorogni. Óvatosan, nehogy felébresszem, az éjjeliszekrényen pihenő telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, mennyi az idő. Okostelefonom kijelzője 9 órát mutatott, így jobbnak láttam felkelni az ágyból. Amilyen halkan csak tudtam, kikászálódtam a gyönyörű, barna hajú lány mellől és a fürdőbe vonultam elvégezni reggeli teendőimet. Miután fogat mostam és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, kimasíroztam a fürdőből és helyet foglaltam a hatalmas franciaágy szélén, majd hangtalanul néztem a még mindig békésen szuszogó lány arcát. Annyira hihetetlen, hogy hogy lehet valaki ennyire csodálatos és magával ragadó. Megismerkedésünk óta csak ő jár a fejemben. Vele kelek, vele fekszek, még a munkára sem tudok koncentrálni, mert mindig azon agyalok, hogy mikor láthatom újra barnán csillogó íriszeit, mézédes, puha, telt ajkait, tökéletes testét. Bár ő nem tudja, de mikor felvetette, hogy majd a turnén találok más lányt, mélységesen megsértett, hisz nem is gondolja, hogy mennyire, menthetetlenül beleszerettem. Nem győzöm mondogatni, hogy mennyire oda vagyok érte, nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire szeretem, és hogy mennyire tökéletes. Még egyetlen alkalommal sem reagált semmit erre a rövid, de annál szívmelengetőbb szóra, így csak remélni tudom, hogy ő is hasonlóképpen érez irántam. Hivatalosan még nem vagyunk együtt, a sajtó sem tud rólunk, de amint eljön a megfelelő pillanat, megkérdezem tőle, hogy lenne-e a barátnőm. Mindennél jobban vágyom arra, hogy igent mondjon, hogy elvegyem feleségül, majd sok-sok gyerekkel ajándékozzon meg engem. Már a lelki szemeim előtt lebeg egy hosszú, szőkésbarna hajú, kék szemű kislány, aki majd annyira gyönyörű és elragadó lesz mint az anyukája. Akárhányszor összetöri majd a szívét egy fiú, bátyja majd felkeresi az említett személyt, és jól péppé veri. Igen, furcsán hangzik, hogy 20 évesen arról fantáziálok, hogy mi lesz a sorsom ilyen téren, de- bár nem zökkenőmentes a kapcsolatunk- mégis úgy gondolom, hogy ő lesz a nagy ő, akit már olyan hosszú ideje keresek.
- Justin, ne bámulj már!- zökkentett ki elmélkedésemből jövendőbeli feleségem.
Barna haja kócosan keretezte formás arcát, hihetetlen, hogy a kora reggeli órákban, közvetlen ébredés után is ennyire csodálatos. Miután kimorogta magát -miszerint nem hagytam aludni- felállt, így tökéletes kilátás nyílt hosszú, vékony combjaira, formás fenekére, lapos hasára. Tegnap este egy hosszú, tartalmas veszekedés után kiharcoltam, hogy egy francia bugyiban és egy melltartóban aludjon, én viszont nem kértem engedélyt ahhoz, hogy egy szál boxerben bújjak be mellé.
Szótlanul ültem korábbi helyemen és megvártam, amíg felöltözik. Elment tisztálkodni, majd pár perc múlva halkan csukta be maga mögött az ajtót. Odalépkedett hozzám, majd leült elém és megvárta, míg karjaimat vékony dereka köré fonom.
- Hánykor indulunk?- fordult hátra, én meg egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott, és még jobban hozzám bújt.
- Háromra kell a koncert helyszínén lennünk. Addig maradhatunk, ha gondolod.
- Álmos vagyok- nyöszörögte, majd álmosan megdörzsölte szemeit.
- Most olyan voltál, mint egy kiscica.- mosolyodtam el őszintén.
- Mit akarsz csinálni?- hagyta figyelmen kívül a hasonlatomat, majd megfordult ölelésemben.
- Itt ülni veled egészen három óráig- morogtam nyakhajlatába, majd egy puszit nyomtam az említett felületre- Imádom az illatod.
- Én meg a tiedet- hajolt közel a nyakamhoz, majd egy cuppanós, mégis lágy puszit lehelt rá.
Pár percig csöndben, egymás közelségét élvezve ültünk a még mindig rendetlen ágyon.

Nem szóltunk egy szót sem, mégis szavak nélkül megértettük egymást. A lopott csókok, simogatások, bókok többet jelentenek, mint a kimondott, olykor jelentéktelen szavak.
- Justin!- legyezett Sara apró kezeivel a szemem előtt- Figyelsz rám?
- Persze- mosolyogtam kábultan- Mondd még egyszer, kicsim!
- Van kedved lemenni a közeli cipős boltba?- kérdezte, s mintha izgatottságot véltem volna felfedezni gyönyörű szemeiben- Vagy itt szeretnél maradni?- görbült lefele a szája.
- Persze, menjünk- egyeztem bele, mire Sara felugrott és a nyakamba vetette magát.

10 perc múlva már az üzletben nézelődtünk, Sara a Vans részlegnél, míg én a Supránál, s néha áhítattal mutogattunk egy-egy darabot a másiknak. Nem sok barátnőm volt, de egyikkel sem volt ilyen egyszerű cipőt vásárolni, mint Sara-val. Nem nyafogott és hisztizett, ha az egyik darab nem volt éppen abban a színben, amilyenben szerette volna, s nem akarta minden áron feljelenteni a tulajdonost, amiért nincsen a méretében pont az a cipő, amit kinézett. Mindenben az egyszerűt kereste, nem a rikító színűt, és nem is arra törekedett, hogy a lehető legdrágábbat válassza. Mivel nekem nagyon sok cipőm van- ezt anya szinte minden nap megjegyzi- ezért én csak és kizárólag nézegettem az elegánsnak éppen nem nevezhető darabokat, míg Sara választott egy ízlésének megfelelő lábbelit.
Miután végeztünk, visszaindultunk ideiglenes otthonunkba, ahol Scooter kissé vörös fejjel fogadott minket, miszerint már rég el kellett volna indulnunk a koncert helyszínére. Sara- hatalmas bánatomra- úgy döntött, hogy az esti a hotelben tölti, mivel elmondása szerint, ez az egész dolog neki még nagyon új, és nem szeretne a figyelem középpontjába kerülni addig, amíg nem leszünk elég erősek ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzuk az igencsak friss és ingatag kapcsolatunkat. Annak ellenére, hogy elég sokat vitatkozunk, én mindig ugyanakkora áhítattal és csodálattal tekintek rá, mint megismerkedésünk elején. Ez most kicsit úgy hangzik, mintha ezer éve ismernénk egymást, de mit csináljak, ha mellette nem lehet unatkozni, szinte repül az idő, mikor vele vagyok.
- Rendben, ha nem szeretnél velünk jönni, akkor menj fel a szobába, tusolj le és bújj be az ágyba. Amint vége a koncertnek, sietünk hozzád.- fordultam az éppen anyával beszélgető barátnőm felé- Elleszel egyedül?
- Persze, menjetek csak, majd a TV-n nézlek téged.- válaszolta, és halvány mosoly bujkált arcán.
Pár perc múlva nyugodt szívvel szálltam be a nekünk bérelt fehér limuzinba. Valószínű, hogy nagyon el fogok fáradni, mire visszaérünk, hisz mégiscsak több mint két órát fogok végigugrálni a színpadon, de azt hiszem megéri, mivel a rajongóimnak ezzel örömet okozok, ráadásul egy barna hajkoronájú szépség fog hazavárni. Hirtelen hatalmasat dobbant a szívem, majd mosolyogva intettem a járművet vezető sofőrnek, hogy ideje lenne elindulni.

Kimerülten, nagyot sóhajtva szálltam ki a hatalmas, luxus hotel előtt, amit pár hétre az otthonomnak nevezhetek. Anya és Scooter csendben követtek, s fáradtságom ellenére a lépcsőn igyekeztem fel a szobánkhoz. Lassan kinyitottam az ajtót, hisz nem voltam benne biztos, hogy Sara még ébren van, ezért amilyen csendben csak tudtam beljebb léptem a helyiségbe, és lerúgtam a cipőm.
A franciaágy felé fordultam, de legnagyobb meglepetésemre Sara nem feküdt benne. Sietősen a fürdő felé indultam, és agyamat kezdték ellepni a szörnyűbbnél szörnyűbb, vészjósló gondolatok. Kitártam a fürdőajtót és csalódottan vissza is csuktam, mivel minden úgy volt, ahogy itt hagytam kora este. Felhívtam anyát, s megkérdeztem, nem ment-e át véletlen Sara hozzá, de nem tudott holléte felől semmilyen információval szolgálni. Idegesen csaptam anyára a telefont, majd tétovázás nélkül kezdtem el csörgetni Sara telefonját. Kicsöngött, majd pár pillanat múlva meghallottam csengőhangját, ami az éjjeliszekrény sarkától jött. Odakaptam a fejem, s megláttam a készüléket a földön. Arcomat tenyerembe temetve rogytam le az ülőalkalmatosságra, s kezdtek el patakokban folyni a könnyeim. Miért hagytam magára? Ha most eljött volna velünk, nem lennénk ilyen helyzetben. Utolsó reményként felhívtam a hotel recepciósát, de sajnos ő sem látta Sara-t távozni a szállodából.
Anya tanácsára értesítettem Scooter-t és a rendőrséget. A főkapitány azt mondta, hogy a kilétem miatt soron kívül megkezdik a nyomozást, és ha fejlemény van, rögtön csörögnek.
Miután mindenki visszavonult a szobájába, elmentem letusolni, majd felvettem egy boxert és betakaróztam. Aludni nem tudtam, mert gondolataim Sara körül forogtak. Azt sosem fogom megbocsátani magamnak, ha valami baja esik, csak azért, mert nekem egy koncert fontosabb volt mint a szerelmem.
Szemhéjaimat hirtelen ólomsúlyúnak éreztem, s lassan elnyomott az álom.
Hajnali 3 körül Iphone-om csörgésére ébredtem. Szemeim kipattantak, telefonomért nyúltam. Ismeretlent jelzett a készülék, de én mégis felvettem annak reményében, hogy hátha a rendőrség nyomra bukkant.
- Haló! Ki van a vonalban?- szóltam bele rekedtes hangon.
Kérdésemet pár perc néma csönd követte, majd egy kétségbeesett, hangos kiáltást hallottam.
- Justin! Kérlek segíts!