2014. március 19., szerda

7. rész

Hello Mindenkinek!
Megérkeztem a 7. résszel, ami most kicsit hosszabbra sikerült, mint általában a részek szoktak lenni!
Nagyon szépen köszönöm a 4 feliratkozót és az 1500 oldalmegjelenítést, nagyon jól esik!
Komizzatok, pipáljatok és iratkozzatok fel!
Kellemes hétvégét, sok sikert a hétre és jó olvasást!
Puszi: Little Candy

7. rész
"Szép kislányt találtál magadnak, Öcskös!"

Sara szemszöge:

- Sara haladj már, elfogunk késni!- kiabált fel a lépcsőfordulóról Justin.
- Justin! Attól, hogy folyamatosan kiabálsz, a cuccaim nem fognak a bőröndömbe belerepülni! Inkább gyere és segíts!
A kérésemre választ nem kaptam, ezért nyugodtan folytattam tovább a pakolást. Pontosan két napja kért meg Justin, hogy tartsak vele a turné ideje alatt. Bár Ő nem láthatta az arcomon, de mikor előállt ötletével, ki tudtam volna ugrani a bőrömből.
Gondolatmenetemből Justin trappolása zökkentett ki. 
- Jöttem segíteni!- közölte velem, majd bevetette csábos mosolyát, amitől minden alkalommal a szívem hevesebben ver.
- Elkéstél.- hajtogattam össze az utólsó nadrágot és becipzároztam a bőröndömet.
- Jajj de jó, akkor mehetünk? Lekéssük a gépet!
- Magángéppel megyünk, nem?- villantottam meg mindent tudó mosolyom és felhúzott szemöldökkel néztem rá- a szupersztár nélkül úgysem indulnak el.
Még morgott valamit, majd a bőröndömet maga után húzva kisétált a szobámból. Lesiettem a lépcsőn, hogy még utoljára körbe tudjak nézni és mindent az emlékezetembe vésni, mivel hat hónapra itt hagyom az otthonomat. Egy utolsó pillantást vetettem a szépen berendezett házra, majd becsuktam magam után az ajtót. Be kell valljam, bármennyire is szeretnék Justinnal tartani, nehéz szívvel hagyok itt mindent. A ház miatt viszont nem kell aggódnom, mivel anyáék nemsokára hazajönnek. 
- Sara gyere már!- ordított Justin az autó hátsó üléséről.
- Mondd csak, Te máshogy nem tudsz kommunikálni, csak kiabálással?- fordultam érdeklődő tekintettel immár a kocsiban ülve.
- Nem szoktam kiabálni, csak így is késésben vagyunk! Nők..- morogta az utolsó szót inkább magának.
- Na jó, úgy teszek, mintha ezt meg sem hallottam volna!
Az út csendben telt, mindketten a mellettünk elsuhanó fákat bámultuk, de különös nyugodtsággal árasztott el az, hogy Justin biztatóan fogja a kezem. Tudtam, hogy a turnén sok dolga lesz, de ha lesz egy kis szabadideje, azt velem fogja tölteni. Tisztában volt vele, hogy mennyire izgulok, hiszen ez egy elég nagy előrelépés a kapcsolatunkban.
20 perc elteltével már a repülő utastere felé vettük az irányt, csomagjaink már a gépben voltak. Zavarodottan pillantgattam Justin felé, mivel mikor a gépre felszálltunk, egy csomó ismeretlen arccal találtam szemben magam. Mindig is félős és visszahúzódó voltam, de mikor megláttam, hogy mindenki mosolyog rám, minden félelmem elszállt.
- Srácok, bemutatom Sarat!- mosolygott idétlenül Justin.
- Jajj kincsem!- lépett oda Pattie és ölelgetett meg- köszöntünk téged! Annyira örülök, hogy a fiam végre egy rendes lányt talált magának! Már nagyon sokat hallottam rólad, minden telefonbeszélgetésünk rólad szól!
- Anya- szólt erélyesen Justin- légyszíves! Még a végén elijeszted!
- Szia Kislány!- lépett oda hozzám Scooter- mi még nem találkoztunk!- húzott szorosan magához, majd a fülembe suttogott- remélem jó hatással leszel a kölyökre!
Scooter mondata megdobogtatta a szívemet. Hihetetlenül jól esik, hogy már az első találkozás alkalmával belém helyezték a bizalmukat és támogatják a kapcsolatunkat. Vagyis a majdnem kapcsolatunkat.
Scootert felesége, Carin követte a bemutatkozásban, majd Justin legjobb barátja, Fredo is jól megszorongatott. Helyet foglaltam Justin mellett, majd a többiek kérdezősködni kezdtek az életemről. Mindent elmeséltem nekik, és érdekes módon, nem éreztem magam kellemetlenül, hiszen mégiscsak "idegeneknek" mondtam el életem nagy titkait. Mégsem éreztem magam feszélyezve, hisz olyan örömmel fogadtak, hogy máris második családomként tekintettem rájuk. A mondandóm közepén Justin felállt és elindult a mosdó felé, majd rá pár perce Scooter is követte. Itt kezdett gyanússá válni a dolog, aztán mikor már 10 perc elteltével sem érkeztek vissza, sűrű bocsánatkérések közepette felálltam és a keresésükre indultam. Már majdnem elértem az úticélom, mikor egy fekete ajtó előtt megtorpantam. Majdnem benyitottam, hisz nem tudtam róla, hogy lenne a repülőn másik helyiség, de ekkor hangok szűrödtek ki az általam ismeretlen szobából. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de én mégis az ajtóra tapasztottam a fülem, és próbáltam a hangfoszlányokból pár értelmes mondatot összerakni.
- Szép kislányt találtál magadnak, öcskös!
- És nem csak gyönyörű, hanem a természete is magával ragadó- felelte Justin rövid szünet után.
- Remélem úgy lesz ahogy megbeszéltük és nem fogsz bajba kerülni! Meg találtad a legmegfelelőbb személyt erre a feladatra! Remélem nem csalódok benned!
A beszélgetés további részét már nem hallottam, mivel a szememet könnyek homályosították el és kockáztatni sem akartam, mivel hogy Justinék bármelyik pillanatban kiléphettek volna, így inkább megtöröltem a szememet és visszaindultam a többiekhez.
Pontosan ugyanúgy éreztem magam, mint néhány nappal ezelőtt: megalázva, eltiporva, becsapva. Talán nem kellett volna eljönnöm, talán elhamarkodottan döntöttem. Nem tudom, mi lesz ezután, lehet, hogy csak én értettem félre a dolgokat, de az sem kizárt, hogy Scooter komolyan gondolta mindazt, amit az imént hallottam. Nem tudom, hogy van-e valóság alapja, de mindenképpen beszélek majd Justinnal erről a dologról.
Mosolyt erőltettem az arcomra, majd leültem az iménti helyemre, és próbáltam önfeledten csevegni mindenkivel. Pár perc múlva Justinék is csatlakoztak hozzánk, Justin mellettem, Scooter pedig Carin mellett foglalt helyet. A többiekkel ugyanúgy társalogtam, ahogy eddig, viszont mikor Justin közeledni próbált, visszautasítottam. Mikor át akart ölelni ellöktem a kezét, mikor puszit akart adni elfordítottam a fejem. Senki nem értett ebből a színjátékból semmit, főleg Justin furcsállta az értetlen kirohanásomat. Többször is próbálkozott kiszedni belőlem, hogy mi a bajom, de terve kudarcba fulladt, hisz szerintem érhető, ha nem akarom mindenki előtt kiteregetni a szennyest.
- Sara, elmondanád végre, hogy mi bajod?- suttogta Justin reménytelen hangon a fülembe.
- Majd ha ketten leszünk, megbeszéljük- suttogtam vissza.
Az út további része viszonylag jó hangulatban telt, mindenki csacsogott valakivel. Megtudtam Pattieről, hogy imád sütni-főzni, Fredoról hogy hatalmas partiarc, Scooter állítólag hogy ha a munkáról van szó idegbeteggé válik és mindenkivel ordibál, Carin pedig  imád regényeket olvasni. Jól esett végre őszintén és kikapcsoltan beszélgetni olyan emberekkel, akik már az első találkozás alkalmával belopták magukat a szívembe. Igazából hiányzott, hogy valakinek kiöntsem a szívem, mivel sajnos nem úgy nőttem fel, mint a gyerekek nagy része. Mikor hazamentem a suliból, senki nem kérdezte meg, hogy milyen volt a napom, senkinek nem tudtam elmondani, hogy ki piszkált, és senki nem vigasztalt meg, mikor hatalmas traumaként ért egy fekete pont beszerzése.
Háromnegyed óra elteltével már hatalmas léptekkel szeltük át New York hatalmas repülőterét, attól félve, hogy a rajongók és néhány lesifotós megállít minket, aztán pedig órákra itt ragadunk. Villámgyorsan bemásztunk a bérelt autóba, majd perceken belül egy ötszintes, luxusszállodánál tett ki bennünket a sofőr.
A recepciónál bejelentkeztünk, majd mindenki kapott a kezébe egy szobakulcsot, kivéve én. Döbbent arccal fordultam a vígan beszélgető társaság felé,  majd feltettem az első kérdésemet:
- Az én kulcsom hol van?
- Itt- mutatta fel Justin az ujja köré tekert kulcscsomót.
- Tessék?- kúszott fel egy oktávval a hangom- Egy szobában alszunk?
- Igen!- kacsintott- Ha már ezt így megbeszéltük, mindenki foglalja el a szobáját- csapta össze izgatottan a tenyerét- Mára nincs több program, pihenjetek!- adta le a parancsot Justin, majd kézen fogott és felhúzott az első emeleti szobánkhoz.
Beléptünk a szobába, és a szám tátva maradt az elém táruló látványtól. Csodaszépen berendezett, ízléses szobát kaptunk, aminek ráadásul még erkélye is van. Ledobtam a táskáimat, majd kiléptem a hatalmas erkélyre. Még hallottam, hogy Justin csendben becsukja mögöttünk az ajtót, majd szorosan mögém lépett.
- Megbeszélhetnénk a délutánit?- kérdezte, és mintha némi idegességet éreztem volna mély, reszelős hangjában.
- Persze- fordultam hirtelen felé- Emlékszel mikor Scooterrel elmentetek a mosdóba?- elgondolkodott, majd bólogatással jelezte, hogy tudja miről beszélek- Mikor nem jöttetek vissza, kezdett gyanússá válni a dolog, ezért utánatok mentem, majd egy helyiségből hangokat hallottam. Rájöttem, hogy csak ti lehettek odabent, ezért- bár nem szép dolog-  hallgatóztam. Scooter mondandójából azt szűrtem le, hogy én csak azért vagyok itt, hogy visszafogjalak téged. Lehet, hogy én reagálom túl a dolgot, ezért nem is mondtam el ezt senkinek. Nem haragszom rád, hisz nincs miért, csak ott, abban a pillanatban rosszul esett Scooter kijelentése. Remélem nem értettél félre, hisz nem akartam neked szemrehányást tenni, ráadásul ezen a turnén én csak vendég vagyok, szóval nincs jogom ítélkezni.
Mondandómat hosszú, néma csend követte. Mindketten a kivilágított városban gyönyörködtünk, majd Justin nagy sóhaj közepette felém fordult:
- Ezért érezted magad rosszul? Nincs miért aggódnod Sara! Tudom, hogy az újságok sok hazugságot összehordtak a "nőügyeimről" , miszerint minden héten másnál keresem a boldogságot, ám ez nem így van. Sosem használnám ki a lányokat, főleg nem téged. Összesen eddig 2 barátnőm volt, de igazán egyiket se szerettem. Scooter nem úgy értette azt, amit mondott- lépett közelebb, majd átkaroltam a derekam- sosem akarnék szándékosan ártani neked. Te vagy az a lány, akit igazán, teljes szívemből tudnék szeretni.




6 megjegyzés:

  1. Szerintem ne hagyd abba. nekem nagyon tetszik és szívesen olvasnám még egy jó darabig :) Én is próbálkoztam blogírással de nem igazán sikerült :/ Nem tudom miért gondolod hogy nem lenne érdemes folytatni :) NE Hagyd abba! PLS!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál, és nagyon örülök, hogy tetszik! Ha tényleg így gondolod, maradj velem a továbbiakban, komizz, pipálj, iratkozz fel! Puszi♥

      Törlés
  2. http://a-pokolban.blogspot.hu/p/verseny.html?showComment=1395504042992 mert megérdemled

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, mindenféleképpen jelentkezek! Puszi♥

      Törlés
  3. Sziia! Utána néztünk a blogodnak és megállná a helyét egy versenyen! Nézz be ha érdekel!
    http://elethalaljatek.blogspot.hu/2014/02/blogverseny.html

    Life & Chicago szerkesztőség

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:) Köszi, de nem enged feliratkozni, mit csináljak?

      Törlés