2014. július 31., csütörtök

12. rész

Hello Everybody!
Megérkeztem a következő résszel!
Köszönöm a több mint 6300 oldalmegjelenítést és a 12 rendszeres olvasót! Fantasztikusak vagytok, csak így tovább!
Na nem húzom tovább az időt, további szép nyarat, és jó olvasást!
U.I: Komizni, pipálni, feliratkozni ér!
Puszi: Little Candy

12. rész
"Ez is olyan nyálas jelenet lesz, mint a romantikus filmekben lenni szokott?"
~Sara szemszöge~
Újra együtt az álompár?

Néhány hete felröppent a hír, hogy Justin Bieber (20) és Selena Gomez (22) végleg búcsút intettek egymásnak. A szakítás okát pontosan senki sem tudja, s már épp kezdtek lenyugodni a kedélyek a két tinisztár körül, de a pár nappal ezelőtti események ismét magukra vonták az újságírók figyelmét. A két énekes kézen fogva érkezett Justin Bieber egy napokban adott koncertje helyszínére, majd -a fotók szerint- együtt is távoztak a műsor után, s talán jogosan gondolhatjuk, hogy ismét szerelem szövődik a két fiatal között.
Vajon újra egymásra találnak, vagy ez ismét csak egy fellángolás?
Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

 Még mindig könnyes szemekkel, szipogva dobtam az újságot a hatalmas franciaágyra. Gondolatok milliói kavarogtak a fejemben, s a fel nem tett kérdéseimre kerestem a választ. Lehet, hogy ez ismét csak egy rossz pletyka? Vagy talán ez a színtiszta igazság? Ezek azok a kérdések, amikre mindennél jobban szerettem volna választ kapni, de jelen pillanatban nem volt annyi erőm, hogy felálljak, s lesétáljak a többiek közé, hogy végére járjak ennek az egésznek. Kívülálló szemmel talán egy hisztis, labilis lelkiállapotú libának tűnök, aki nem képes megoldani a problémáit, még a legapróbbakat is elefánt méretűre nagyítja. Talán így is van, de ebben a helyzetben viszont magamnak kell hogy igazat adjak. Nem tartom helyénvalónak, hogy valaki- még ha az a személy híres ember is- több hétig szédít valakit, s aztán rájön, hogy neki mégis az exe kell, s még csak annyi gerinc sincs benne, hogy a másik elé álljon, és közölje vele, hogy nem szeretné tovább folytatni a vele való kapcsolatát.

Pár perc múlva még mindig némán ülve meredtem magam elé az ágyon ülve, s a Justinnal való kapcsolatomon gondolkoztam. Az már szinte biztos volt, hogy nem folytathatjuk tovább a kapcsolatunkat, de azt mégsem találtam korrektnek, hogy a turné közepén lelépjek, magam mögött hagyva mindent, de talán mégis ez lenne a legésszerűbb megoldás. Az elmúlt napokban sok szörnyűségen mentem keresztül, s annyi erőm meg már nem maradt, hogy végignézzem, ahogy kivirágzik a kapcsolatuk.
Sokan kérdezték már tőlem, hogy hova lett az a mosolygós lány, nekem pedig a válaszom rendszerint az volt, hogy eltűnt, valaki egészen más lépett a helyébe. Az az életerős, életvidám lány eltűnt, földbe tiporták, s nem láttam nagy valószínűségét, hogy ezek után valaha is tudnék őszintén mosolyogni. Bár őrültség lenne ilyen kijelentéseket tenni már most, hiszen az élet megy tovább, fel kell emelnem a fejem; most nem sírhatok.

Minden erőmet összeszedve felálltam az ágyról, s a gardrób felé vettem az irányt. Kinyitottam a hatalmas kék bőröndömet, és rendszertelenül kezdtem beledobálni a turnéra hozott ruháimat. Pakolás közben a kezembe akadt egy fekete, mély nyakú póló, ami a méretéből és a fazonjából ítélve sem lehetett az enyém. Félmosollyal az arcomon emeltem orromhoz a ruhaneműt, s nagyot szippantottam a jellegzetes illatból, amit úgy szerettem már a kezdetektől fogva. Némi gondolkozás után gondosan összehajtogattam a sötét színű pólót, s az utazótáskám mélyére rejtettem. Justin ruhatárában több hasonló darab van, úgyhogy nem hinném, hogy ennek az egynek a hiánya tűnne fel. Nekem viszont szükségem volt rá, hogy megőrizzem magamban az együtt töltött idő emlékét.
Majdnem kész voltam, már csak két póló és egy nadrág pihent a hatalmas szekrény alján, majd miután azok is a bőröndbe kerültek, fáradtan huppantam le a teraszon lévő kényelmes, párnázott székre.
Tárcsáztam a reptér számát, majd a fülemhez emelve a készüléket hallottam meg az ügyintéző nő bársonyos hangját. Közöltem vele, hogy a legközelebbi, Londonba tartó gépre szeretnék jegyet foglalni, s kissé megkönnyebbültem az indulás órájának hallatán. Alig múlott 12 óra, s a repülőgép pedig 1 órakor indul.
Miután elköszöntem a reptér alkalmazottjától, rögtön tárcsáztam egy itteni taxi céget, s rendeltem egy autót fél 12-re.
Sietve kaptam magamra a vékony esőkabátomat, s a bőröndömet magam után húzva, az utazó táskával a kezemben néztem még egyszer végig a hotelszobán, és próbáltam mindent gondosan az emlékezetembe vésni.
Még egy utolsó pillantást vetettem a hatalmas franciaágyra, majd a szemem megakadt a mai újságon, amiben a cikket olvastam a két szupersztárról. Közelebb léptem, majd némi gondolkodás után a kézitáskám mélyére süllyesztettem a napilapot.
Az ajtót magam után bezárva, sietős léptekkel hagytam el a helyiség, hisz nem szerettem volna megkockáztatni, hogy esetleg a turné egyik résztvevőjébe botlok.
A tágas hallba leérve rögtön a recepcióhoz siettem, majd az idősödő nő elé csúsztattam a szoba kulcsát. A nő kissé megrökönyödve, elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Mrs. Mitchael, máris elhagyja a szállodát?- kérdezte, majd arcvonásai megenyhültek, s őszinte kíváncsiságot véltem felfedezni a hangjában.
- Igen, sajnos így alakult a helyzet.
- De ugye nem a kiszolgálás miatt döntött így?- kérdezte, és barna íriszei aggodalommal teltek meg.
- Nem, dehogy- emeltem kezeimet védekezően magam elé- A személyzettel és a kiszolgálással sincsen semmi probléma, csak nekem itt véget ért a nyaralás.
Kissé mintha megnyugodott volna válaszom hallatán, és nem kérdezősködött többet, majd miután kedvesen intettem még egy utolsót a szálloda ajtajából, kiléptem a friss levegőre.
Az idő még mindig esős volt, bár talán már nem esett annyira, mint reggel, de én az esőkabát ellenében is behúzódtam a hotel előtti fedett rész alá. A csomagjaimat a lábam elé helyezve vártam a rendelt taxira, miközben az előttem elhaladó esernyős járókelőket tanulmányoztam.
Nem sok időm maradt a nézelődésre, mert pár perc múlva a az előttem leparkoló járművezető hangos dudálással jelezte, hogy ideje lenne beszállni. Halkan köszöntem a sofőrnek, miután becsukódott az ajtó már indultunk is a reptérre.
Az autóban volt időm gondolkozni, smár épp csukódtak volna le a szemeim, mikor a taxis erélyesen hátraszólt, hogy megérkeztünk.
Kifizettem a fuvar árát, majd a reptér előcsarnoka felé igyekeztem. Kicsit elszámoltam magam, mert az óra nagymutatója még a 40-t sem érte el, így a büfében vásárolt forró, gőzölgő kávéval a kezemben foglaltam helyet az egyik nem túl kényelmes műanyag széken.
A meleg folyadék jólesően folyt végig torkomon, és a gondolataim akaratlanul is ismét Justin felé terelődtek, de most megpróbáltam kizárni a zavaró, negatív gondolatokat elmémből, és csak a szép emlékekre koncentráltam.
A koffeintartalmú italból már csak egy kortynyi maradt a pohár alján, mikor megszólalt a hangosbemondó és tájékoztatta a Londonba tartó utasokat, hogy a becsekkolás megkezdődött.
Feltápászkodtam az ülőalkalmatosságról, majd elindultam, és miután becsekkoltam, és a bőröndömmel is minden rendben volt, felszálltam a gépre, és elfoglaltam az egyik ablak melletti helyet.
Miközben bámultam ki az ablakon, egy elég ismerős, fekete Range Rover-t véltem felfedezni, közvetlen a gépek előtt. Fejemből elhesegettem a vészjósló gondolatokat, s a fülhallgatómat bedugva átadtam magam a zene világának.
Már épp kezdett volna újraindulni a kedvenc lejátszási listám, mikor egy kéz ért a vállamhoz, és pedig ijedten ugrottam meg. Kikaptam a fülhallgatómat a fülemből, s oldalra néztem, hogy lássam, kinek állt szándékában a színinfarktust hozni rám.
Viszont kellemesen csalódtam, mikor egy eléggé helyes fiú fülig érő mosollyal vigyorgott rám.
- Ne haragudj, leülhetek melléd?
- Persze, gyere csak nyugodtan.- mosolyogtam rá halványan.
- Travis vagyok!- üdvözölt mosolyogva, majd hatalmas tenyerét felém nyújtotta.
- Sara. Örvendek!- fogtam vele kezet, s próbáltam megakadályozni, hogy fülig vörösödjek, miközben igéző kék szemeibe nézek. Ezek az íriszek viszont nem azok az általam annyira szeretett gesztenyebarna íriszek voltak, amikkel az elmúlt héten mindig farkasszemet néztem ébredés után.
Elkezdtünk beszélgetni, úgy általánosságban mindenről, Travis elég kellemes társaságnak bizonyult, és csevegés közben azt sem vettem észre, hogy felszálltunk
Miután megbeszéltük az élet nagy dolgait, és telefonszámot cseréltünk, visszadugtam a fülhallgatómat, majd mielőtt a zene kellemes, lágy hangja megszólalhatott volna fülemben, egy ismerős hangot véltem felfedezni a hátam mögül, s ez volt az a hang, amit ezer közül megismertem volna.
- Ne haragudjon, tudna nekem segíteni?- kérdezte, gondolom az egyik légiutas kísérőtől.
Hirtelen eluralkodott rajtam a pánik, és kérdések ezrei cikáztak a fejemben.
Hogy kerül ő ide? Mit keres itt? Honnan tudta meg, hogy felszálltam erre a gépre? Ez is olyan nyálas jelenet lesz, mint a romantikus filmekben lenni szokott? A fiú a lány után megy, megmagyaráz mindent, s folytatják a kapcsolatukat ott, ahol abbahagyták?
Bár, ezen a dolgon aligha ha van megmagyarázni való.
Kapucnimat a fejemre húzva süppedtem bele a puha székbe, s próbáltam arcomat minél jobban takarni előle.
Vajon észrevesz, vagy simán elsétál mellettem?



10 megjegyzés: